Soulmates

A születésnap

-Abs, segíts!-ordított le Rufus az emeletről.

Abigail úgy sprintelt fel, mint akit ágyúból lőttek ki. Feltépte a gyerekszoba ajtaját.

-Mi az? Mi történt?-kérdezte idegesen.

A kisfiú felé fordult.

-Nem tudom megkötni a nyakkendőmet.

Aznap tartották Rosie családi születésnapját, így mindenkinek ünneplőbe kellett öltöznie. Gwendolyn meghívta az összes rokonukat, ismerősüket a nagy napra, hisz csak egyszer kétéves az ember. Abigail próbált kibújni a party alól, mivel úgy érezte, hogy csak zavarná a légkört, de Gwendolyn nem engedett. A konyhapultos jelenet óta igyekezett nem egyedül maradni a nővel...félt, hogy esetleg újra megpróbálná...nos...megcsókolni. Fogalma sem volt, hogy mi ütött belé. Felelőtlen döntés volt.

-Gyere ide, segítek.-mondta mosolyogva.

A kisfiú eléállt. Abigail elkezdte kötözni a nyakkendőjét.

-És várod már hogy megérkezzenek a vendégek?

Rufus a távolba meredt.

-Nem annyira.

A lány nem erre a válaszra számított.

-Miért? Jön valaki olyan is, akit nem szeretsz?-Abigail próbált puhatolózni, miközben végigsimított a kisfiú haján.

Rufus sokáig nem válaszolt, aztán mélyen Abigail szemébe nézett, és megszólalt.

-Igazából a....-kezdte, de a csengőszó félbeszakította.

Gwendolyn felkiabált.

-Rufus, nyisd ki az ajtót kérlek!

Abigail rámosolygott.

-Majd este megbeszéljük rendben?

A kisfiú bólintott, aztán megfogta a lány kezét, és az ajtóhoz húzta. A csengő újra megszólalt.

-Nyitom-ordította, és kitárta az ajtót.

A küszöb előtt egy idősebb férfi, illetve nő állt. Abigailnek ismerősnek tűntek...mintha már találkozott volna velük... A férfi hamvas rövid haja túl tökéletesen keresztezte kerekded arcát. Szmokingján egy ránc sem volt felfedezhető. A hölgy szintén kifogásolhatatlan volt. Piros csipkés ruhájában toporgott az ajtóban.

-Jó estét! Ön feltételezem az új bébiszitter. Thomas Morris vagyok, ő pedig a feleségem Evelyn. Gwendolyn szülei vagyunk, meg ennek a kis lurkónak a nagyszülei-mutatott Rufusra a férfi.

A hangja mély volt, telt...túl ismerős a lány számára. A feje fájni kezdett. Nem tudott megszólalni. A férfit bámulta. Szörnyen hasogatott a feje, ezért odakapta a kezét. Becsukta a szemét.

Amikor újra kinyitotta a sárban álldogált. Látta Gwendolyn apját felé közeledni. Ide-oda kapkodta a fejét. Hogy került ide? Mikor hátra pillantott meglátott egy lányt, aki a tökéletes hasonmása volt. Hófehér szétszaggatott ruhája inkább már szürkének látszott, a haja rendezetlenül állt, arcát pedig sárfoltok díszítették. Abigail ellépett a férfi útjából, de az észre sem vette. Olyan volt, mintha láthatatlan lenne.

-Uram! Kérem, had legyek együtt vele. Könyörgöm!-szólt megtört hangon a hasonmása.

Gwendolyn apja megvetően végigmérte, majd gúnyosan felnevetett.

-Soha nem lesz a tied. Az én lányomnak egy férfi kell, nem pedig egy Lelketlen!-mennydörögte.

Abigail elkerekedett szemmel nézte a jelenetet. A gyomra görcsbe rándult. A hasonmása letérdelt a sárba, és úgy kérlelte a férfit.