Soulmates

Az eső

-Rufus, lassan haza kéne indulnunk!-kiabálta a padról Abigail.

A kisfiú rávette, hogy elmenjen vele a játszótérre, hogy találkozhasson Peterrel. A lány természetesen először állta a sarat, de egy idő után beadta a derekát. Már több mint három órája a csúszda melletti padon ült és olvasgatott, azonban látta, hogy viharfelhő közeledik, és még az előtt haza akart érni, hogy megeredne az eső.

-Abs Néni...-futott oda hozzá Peter Rufussal a nyomában. Mindketten kérlelő pillantásokat küldtek felé.-Nem lehetséges, hogy Rufus ma nálunk alszik?

A lány felhúzta a szemöldökét.

-A szüleid beleegyeztek ebbe?-kérdezte kétkedve.

-Persze...-mondta toporogva a fiú.

-Kérlek Abs...-Rufus hangja kétségbeesésről árulkodott.

Abigail nagyot sóhajtva beleegyezett a dologba.

-Rendben menjetek...-a fiúk felordítottak örömükben, viszont a lány még nem fejezte be.-De engedélyt kell kérned Anyukádtól is Rufus.

A kisfiú arcáról lefagyott a mosoly.

-Ne már Abs...tudod, hogy soha nem fog elengedni...

Abigail elővette a táskájából a mobilját.

-Próba szerencse.-azzal Rufus kezébe adta.

A kisfiú remegő kézzel tárcsázta az édesanyja számát, majd megnyomta a hívás gombot. Kicsengett. A lány a kezeit összefonta a mellkasa előtt. Kíváncsi volt, hogy Gwendolyn hogy fog reagálni. A nő felvette a telefont, így Rufus beszélni kezdett. Elmagyarázta neki, hogy hova szeretne menni és kivel. Amiután elcsendesedett, Peter, valamint Abigail is a kisfiú arcát figyelték. Valami reakciót vártak. A fiú pár percig csak hümmögött és bólogatott, aztán hatalmas vigyor ült ki az arcára. A lány ekkor már tudta, hogy a fiúknak nyert ügye van. Rufus lerakta a telefont, majd Peterhez fordult.

-Ottalvós party indul!-ordította, mire a fiú üdvrivalgásban tört ki, majd Abigailhez fordult.-Anya azt kéri, hogy maradj itt ezen a padon és itt találkozzatok, mivel ő is bent van a városban és akkor együtt haza tudtok sétálni.

-Jó persze...nyugodtan menjetek csak.-mondta kedvesen a lány, miközben a mosolyát próbálta elrejteni.

Nem volt kettesben Gwendolynnal már egy jó ideje, így nagyon is vágyott a társaságára. Természetesen csak baráti okokból kifolyólag...

-Akkor mi elindulunk, szia Abs!

-Viszlát Abs Néni-kiabálta Peter, majd futva eltűntek a szeme elől.

A lány elővette a könyvét és olvasni kezdett. Pár perc múlva egy ismerős hangot hallott a háta mögött.

-A kis könyvmoly.

Abigail nevetve hátrafordult.

-Én is örülök, hogy látlak!

Gwendolyn vigyorogva leült mellé a padra.

-Szóval mit olvasunk?-kérdezte, miközben a lányhoz közelebb hajolva próbálta elolvasni a könyv borítóját.

-Elfújta a szél...

-Akkor miért van a kezedben még mindig?-nevetett a nő.

A lány meglökte.

-Ez a könyv címe okostojás.-közölte, majd kinyújtotta rá a nyelvét.

Gwendolyn továbbra is mosolygott, de nem mondott semmit. Abigail tudni akarta, hogy mire gondol.

-Mi van már megint?