The Killer

19.rész

Döntést hoztam. Hogy jó-e? Pff...Melyik az?
Nem akartam élni. Tudtam, hogy ezzel annak az egy embernek okozok fájdalmat, akit valaha szerettem. De önző dolgon nem érdekelt. Már csak az számított, hogy nem akarok érezni. Szerettem volna mindent elfelejteni. Mindent.
Az öngyilkosságba menekültem. Amire elvileg 'nem volt okom'. Persze. Nyilván csak azért csináltam mert unatkoztam.
Hogy mit is csináltam pontosan? Nem számít, később úgy is az egész világ tudni fogja. Mert még ezt is elszúrom.
A kórházban feküdtem, törött lábbal, és pár repedt bordával.
Mielőtt felmerül a fejedben...Igen. Én TÉNYLEG megpróbáltam. Csak természetesen nem 'sikerült'. Mert képes vagyok ezt is rosszul csinálni. Bár kis híján múlott. Az ápolók, a kórházban azt mondták szerencsém volt, mert valaki időben hívta ki a mentőket. Szerencse. Én nem így nevezném. Na de, hogy mi is történt...

A lépcsőket kettesével szedve másztam föl a második emeletre. Szapora léptekkel haladtam. A döntésemet véghez akartam vinni. Úgy éreztem itt az ideje. Senkitől sem akartam elköszönni. Nem akartam, hogy tudják, mert akkor biztos megállítottak volna. De én elszánt voltam. Legbelül viszont rettenetesen féltem. Mi lesz ezután? Megtörténik, és aztán? Feledésbe merülök? Személy szerint én nem hiszek a pokolban. Úgy gondolom, hogy ez csak egy buta legenda, de hát honnan tudhatnánk? A halálból még senki nem tért vissza...Akkor mi igaz? És mi csak illúzió? Felértem a harmadik emeletre. A környéken ez a legmagasabb ház, ezért ide jöttem.
Kivágtam az ablakot és az ablak keretbe kapaszkodtam, hogy feltudjak mászni. A lábam a párkányon volt. Lenéztem, és láttam, hogy viszonylag magasan vagyok. Szédültem. Durván téliszonyos vagyok, így elég ironikus a helyzet. Mély levegőt vettem, megfordultam az ablakban, hogy ne lássam, milyen magasan vagyok, és hátradőltem. Kész voltam véget vetni az életemnek. Kész voltam meghalni. Egy pillanatra éreztem a könnyedséget...Mintha repültem volna...Csodálatos érzés volt. De ezt csak pár másodpercig éreztem...Ezután éles fájdalom hasított a lábamba, és az oldalamba. Éreztem a meleg folyadékot a kezemnél. Vérzett. Pár percig feküdhettem úgy, nem tudom pontosan. Valaki, vagy valakik felemelték a testem,de mintha a lelkem külön vált volna. Mintha a lelkem tényleg meghalt volna... Ezután már csak annyira emlékszem, hogy a kórházban fekszem.

És most, két hét elteltével is érzem a fizikai fájdalmat a lábamban, csak már nem annyira intenzíven.
Kiderült, hogy aki hívta a mentőket az Luis volt... És pont ennyit hallottam róla. Hogy kihívta a mentőket, és megmentette az életemet. Azóta nem látogathat senki. Csak az anyukám, aki szemében minden egyes alkalommal láttam a csalódottságot. És ez igazán fájt.
Sziasztook! Egy ideig most egytalán nem volt kint rész, pedig már rég megírtam, csak gondolkodtam, hogy jó-e ez a cselekményszál, amin tovább fogom vinni a történetet. De úgy döntöttem, hogy jó, csak egy kicsit másabb, de azért remélem tetszik.(Ma a kihagyás miatt hoztam két részt) Puszilok mindenkit!