The Killer

10.rész

Miután kisírtam az összes könnyem Hayley vállán, lementem a konyhába enni. Ez volt a legelső alkalom, hogy nem a szobámba zárkózva ettem meg a vacsorámat. Amint leértem megpillantottam az anyámat.
-Velünk eszel, édesem?-csillant fel a szeme.
-Igen-nyögtem fájdalmasan.
Anyu egész vacsora alatt próbált velem beszélgetni , de pechére nem nagyon voltam beszédes kedvemben. Csak mint az elmúlt pár hónapban...
-Figyelj, Bonnie. Én tényleg nagyon sajnálom. Nem lenne szabad neked ilyen fiatalon ILYEN tragédiát átélned. Szeretném ha tudnád hogy ránk mindig számíthatsz-mondta anya.
-Köszönöm. Tényleg-feleltem őszintén. Sokat jelentett nekem hogy ott vannak mellettem. És nem tudom mi lett volna ha nincsenek velem és hagyják hogy azt csináljak amit akarok. Valószínűleg belepusztultam volna a fájdalomba. Ugyanakkor anyának is csak én maradtam. Apám még pár évvel ezelőtt lelépett minden szó nélkül. És tudtam hogy jobban fájt neki hogy szenvedni látja egy szem lányát mint én azt el tudnám képzelni. Persze nekem sem könnyű. Néha csak úgy érzem mintha valaki kitépte volna a szívemet a lelkemmel együtt. És majd bele pusztultam. A hiányába, a gyászba, a fájdalomba, a nyugtalanságba...És még sorolhatnám. De a legjobban az fájt hogy tiszta szívemből szerettem és még most is szeretem, csak reménykednem kell hogy találkozhatunk még valaha, abba bele sem mertem gondolni, mi van, ha tényleg elvesztettem. Fel kellett magam készítenem erre a lehetőségre is, noha tudtam, hogy ez lehetetlen, ha biztosra tudnám, hogy meghalt, abba vele együtt én is belehalnék.