The Killer

23.rész

Legelőször is...Uristenn.. köszönööm az 1K olvasót. El sem hiszem eszméletlenül örülök. Reggel amikor megláttam...Ahw nagyon örültem.❤❤
De akkor folytassuk is...

A dolog rendkívül dühített, és ezer kérdés fordult meg a fejemben. Miért van itt? Miért jött haza? Elmondja végre miért ment el? Miattam jött haza? Vagy csak mert szüksége van valamire? Valószínűleg az utóbbi.
-Miért jött haza?-kérdeztem bosszús tekintettel anyámat.
-Nemtudom. De nem is akarom. Apád... Beszélni szeretne veled-sóhajtotta, idegesnek tűnt.
Egyszerre megfordult a fejemben minden amit el tudtam képzelni az ittléte okáról. De egyiket sem tartottam túlságosan valószínűnek.
-Azt mondta, hogy szombat este vár a Bringtonban... holnap már kiengednek téged.
-Nem hiszem hogy elmegyek.
-Ahogy gondolod ...Jaj,és ne feledd keddenként a pszichológust!
Az arcomra kiült a vigyor. Büszke voltam rá, hogy, mégis fontosnak tartotta a kérésemet. Anya megfordult de mielőtt kiment volna utána szóltam.
-Köszönöm-biccentett egyet.
-Szerintem beszélj vele. Biztosan nagyon fontos.
-Majd még meggondolom-igazság szerint féltem . Féltem attól, hogy újra csalódok benne. De ugyanakkor a kíváncsiság is hajtott. Talán benézek majd véletlenül szombat este a Bringtonba. Talán.

Másnap reggel minden holmimat összeszedtem és készen voltam elhagyni a kórházat, ami az utóbbi időben szinte az otthonommá vált. De örültem hogy végre az igazi otthonomba mehetek vissza. Megkönnyebbüléssel töltött el. A pszichológust tehát anyával megbeszéltem és minden kedden vár. Őszintén úgy gondolom hogy nem lenne szükség pszichológusra de az orvos csak ezzel a feltétellel engedett ki, szóval muszáj volt betartanom. Meg egyébként is én mondtam az anyámnak hogy igenis be fogok járni. Bár, azt nyilván csak azért mondtam mert zavart hogy takargatni akarja hogy ki is vagyok valójában. Én meg ezt az egyet nem fogom hagyni.
Beszálltam a kocsiba és becsuktam magam mögött az ajtót. Anya megkerülte a kocsit és ugyanúgy tett.
Az úton az agyam megállás nélkül kattogott.
-Te tudtad hogy Luis életben van?-Kérdeztem megdöbbenve, mert tegnap amikor anya bejött szemrebbenés nélkül mondta, hogy Luis rám vár. Nekem pedig kellett egy teljes nap hogy ez eljusson a tudatomig.
-Igen...Amikor leugrottál...Valaki kihívta a mentőket, és elmenekült. Valahogy megéreztem hogy, ő az. És visszatekintve az elmúlt időkre mostanában nagyon boldognak tűntél. Így pedig nekem is összeállt a kép. Még aznap felkerestem-a szavai mázsás súlyként telepedtek közénk, miközben hazaértünk. Végre otthon lehettem. Az igazi otthonomban.