The Killer

l.rész

Kicsengettek fizikáról,és megint villant egyet a telefonom,majd újabb gyomorgörccsel néztem meg. De ezúttal a barátnőm volt az szerencsére, Hayley.
"Szombat este ne legyen programod! Fellépésem lesz! Pusszi!"
Hayley a legjobb barátnőm,és számított rám. Zongorán játszik, és ez volt az első komolyabb fellépése.
Amikor hazamentem hanyatt dobtam magam az ágyamon, és a gondolataim már nagyon messze jártak. Ki az aki az smseket küldi? Ki az aki fenyeget engem? Ki az aki öl?!
Lassan másfél hónapja kapom az üzeneteket. Az elején azt hittem hogy csak valami béna poén, de egy nap éppen hazatartottam, amikor villant egyet a telefonom.
"A titkok titkokat szülnek, én tudom a tiédet, mond el Luisnak is, xoxo!" Minden egyes üzenet után szaporábban veszem a levegőt, és minden alkalommal a pánikroham szélén állok. Ez után, mondanom sem kell majdnem elájultam. Alapvetően nem voltam zárkózott személy, kevés titkom volt, nem nagyon éltem magánéletet, mindent megosztottam Luissal. He éppen nem így volt, akkor valószínűleg valami apró dologról volt szó. Azonban most más a helyzet. Gimnáziumi évem utolsóját élem meg. Már beadtam a jelentkezésilapot egy számomra szimpatikus egyetemre. Csakhogy ez a világ másik felére esett. Nem volt szívem még elmondani Luisnak. Egyértelmű volt, hogy erre a titokra gondolt. Nem tudom, honnan tudta meg, ugyanis csak a szűk baráti körömet avattam be.

Próbáltam nem az üzenetre gondolni, és erre az egész szituációra. Mikor találkoztam Luissal szinte teljesen elfelejtettem. Amint meggláttam egyből melegség öntött el. Mint minden alkalommal. Körülbelül két éve vagyunk együtt. Egy bugyuta sulis bulin ismerkedtünk meg, amire mellesleg én nem is akartam elmenni, hanem a barátnőm, Hayley rángatott el. Azóta hálás vagyok neki ezért. Már lábujjhegyen álltam, hogy egy csókkal üdvözöljem, de elhúzódott, mire furcsán néztem rá, magyarázatot várva, ami persze elmaradt.

-Mi a baj?- kérdeztem feszülten, a szemöldökömet ráncolva.

-Jelentkeztél a Duke-ra?- kérdezte hirtelen, nekem pedig kidülledt a szemem, ahogyan felvetette az álom- egyetemem.

-Te honnan...?- kezdtem zavartan, de elhalt a hangom, amint eszembe jutott az a Valaki.

-Mégis mi történt, hogy nem beszélted meg velem??Miért akarsz a világ másik végére rohanni?- kérdezte ingerülten.

-Nem akarok, csak most úgy állok, hogy esélyem lenne rá. Tudod, hogy mennyire nagy álmom az az egyetem.

-És akkor ezért képes lennél eldobni egy kapcsolatot?

-Persze, hogy nem. Nem gondoltam, hogy ez a kettő üti egymást. Azt gondoltam, hogy talán kiköltöznél velem- dadogtam zavartan.

-Egy kapcsolat nem úgy működik, hogy te egyedül eldöntesz valamit, úgy hogy nem is szólsz róla, én meg majd futok utánad. Vagy megbeszéled velem, vagy válassz!- tárta szét a karját, szimbolizálva ezzel a kettő választási lehetőséget. Látszott rajta, menyire ideges és kétségbeesett, még soha nem láttam ilyennek. De még ilyenkor is képes volt higgadt hangon beszélni velem.

-Nem kérheted tőlem, hogy válasszak közötted és az egyetem között. Azért nem szóltam róla, mert nem biztos, hogy felvesznek és nem akartam magamat és téged hamis álmokba ringatni. Kizárólag ennyi az oka-közelebb mentem hozzá, és a két kezem közé vettem az egyik kezét. A szemembe nézett, és láttam rajta, hogy szomorú. Már nem ideges, csupán szomorú- figyelj rám, nem akarok nélküled sehová sem menni. Szeretnék erre az egyetemre menni, de nem annyira, hogy elveszítselek emiatt, érted?- a tekintetében fürkésztem. Láttam a megbánás apró szikráját.

-Sajnálom, akkora egy barom vagyok. Ha a Duke-ra akarsz menni..., ha az tenne boldoggá, akkor támogatlak, csak kérlek szépen szólj nekem, beszéljük meg- némán, könnyes szemmel bólintottam- szeretlek, Bonnie.

-Én is szeretlek Luis. Ígérd meg, hogy soha nem foglak... elveszíteni.

-Megígérem.

Boldogan mentem haza, ugyanakkor az egész egy keserű szájízt hagyott maga után. Ledőltem az ágyamra, amikor jöttt egy SMS-em, amitől összeszorult a gyomrom. De csak Luis volt az.
"Gyere azonnal a Wood panzióhoz! Kérlek! Nagyon fontos! Siess!"
Gyomorgörccsel ugyan, de elindultam a Wood panzióhoz...