The Killer

27.rész

-Tyler?-a hangom bizonytalan volt. De ha nagyon őszinte akarok lenni nem csak a hangom volt az. A fekete hajú férfi hanyagul megfordult. A szeme hatalmasra kerekedett, a teste pedig hirtelen megfeszült, amint meglátta ki szólt hozzá. A szemem megtelt könnyel és az arcom elé kaptam a kezem, hogy ne lássa a meghatódottságomat. Ahogy egymás előtt álltunk, hihetetlennek tűnt. Elvettem a kezem az arcomtól, amikor Tyler megindult felém. A karjaiba zárt, éreztem a szapora légzését. Ő is annyira izgult mint én. A vállába temettem a könnyes arcom, és szorosan átkaroltam. Eltolt egy kicsit magától, hogy végig mérjen, amitől enyhén zavarba jöttem. Majd újra átölelt.

-Szia Hugi-a becenevet hallva elmosolyodtam. Ezután Byron lépett be a szobába, Tyler pedig elengedett, hogy az apjára nézzen. Hülyén éreztem magam egyedül, mivel Anya nem jött velem. Azt mondta, hogy van még pár dolga, ami természetesen teljesen kamu, csak időre van szüksége, hogy összeszedje magát. Amiért alapvetően nem hibáztattam. Én is sok próbálkozás után tudtam csak bekopogni Byronék ajtaján. Az 'Apám' rám nézett, majd Tylerre. És csak azután szólalt meg.

-Szia Bonnie!-arca felderült, és csak reménykedni tudtam, hogy nem teszi szóvá Tyler előtt, hogy miért nem Anyával jöttem-Tyler, kérlek megterítenél a konyhában?

-Persze-rám nézett, mielőtt kiment volna a konyhába.

-Jessica miért nincs itt?-kérdezte, és kicsit meglepődtem a neve hallatán. Már régóta nem hívja így senki Anyát körülöttem.

-Majd később csatlakozik, vagy talán majd holnap, nem tudom.

-Rendben. Mindenesetre érezd magad otthon. Gyere ebédeljünk-átvezetett a konyhába, és leültünk egy nagy asztalhoz, hárman. Tyler nagyon hasonlított az apjára. Fekete összekuszált haj, kék szemek. Mint két tojás. De ugyanakkor az sem kerülte el a figyelmemet, hogy mi is eléggé hasonlítunk. Ha akarnám sem tudnám letagadni, hogy a testvérem. Nekem is fekete a hajam, és napbarnított a bőröm. A szemem nekem is kék de közel sem olyan szép színű mint az övé. Míg az én szememben van egy kicsi barna is, Tyler szeme tiszta kék, egy kis türkizzel, ami még káprázatosabbá teszi. Imádtam a szemét.

-Bonnie, te most vagy végzős, ugye jól tudom?-kérdezi Tyler kíváncsisággal a szemében. Meglepődtem, hogy ilyen jól informált.

-Igen jövőre megyek egyetemre, már ha minden igaz-mosolyt erőltettem az arcomra.

-Ezt hogy érted?-kapcsolódott bele a beszélgetésbe Byron.

-Lehetséges, hogy halasztanom kell egy évet a rengeteg hiányzásom miatt. Igaz, hogy még csak nem olyan régen kezdődött a suli, már most annyira le vagyok maradva, hogy nem hiszem, hogy képes leszek bepótolni.

-Miért hiányoztál sokat?- tette fel Tyler halkan ezt a kérdést. Byron tudta, hogy öngyilkos akartam lenni. Zavartam válaszoltam:

-Legelőször mert volt egy kisebb zűr a barátommal. Jó, igazából nem mondanám feltétlenül kicsinek...de az már megoldódott és nem nagyon szeretnék beszélni róla. Remélem megértitek- mindketten bólintottak egyet. Hatalmas görcs keletkezett a gyomromban, ahogy a második és egyben az utolsó okhoz értem a hiányzásomat illetően. Nem hazudhattam Tylernek, mert Byron tudta az igazat, és természetesen nem is állt szándékomban. Ez volt az első lépés annak érdekében, hogy megismerhessem közelebbről a bátyámat. El kell mondanom neki a titkaimat is-nem tudom, hogy emiatt esetleg más szemmel fogsz-e rám nézni Tyler...de azért remélem nem. Azután azért hiányoztam rengeteget, mert kórházban voltam...-a hangom elcsuklott és képtelen voltam befejezni a mondatot. Túlságosan szégyelltem magam Tyler előtt. Féltem, hogy elijesztem.

-Miért voltál kórházban?-kérdezte halkan, aggódóan.

-Mert...megpróbáltam megölni saját magam.