Hetalia: Romano x Reader ((BEFEJEZETT))

16. Fejezet

(Oké hát erm.. Nem tudom meg tudom-e majd oldani dee.... Ez úgy lesz majd hogy két helyen fognak lenni az emberek. Teháát.. Amit a bátyádék beszélnek azt ne nem fogod hallani és azt se fogják hallani amit te beszélsz ott. Tehát pl így a bátyádék lent lesznek az udvaron míg te fent az emeleten és csak ők látnak téged az ablakból.. TvT Nah mindegy. Jó szórakozást~ *3* )

'Hmm... Nem is kell őt lerázni... Ebből még jól is kijöhetek..!' Gondolta magában Toni míg nevetted azon milyen okos.

"Min nevetsz Paradicsom..?" Nézett rá furcsán Lovi.

"Semmin semmin.. [Bátyád neve]!" Szólalt meg hirtelen.

"E-Eh..? Igen?" Nézett rá a bátyád furcsállva. Eddig le akarta rázni őt most meg hirtelen kedves..?

"Mesélj nekünk [Név]-ről/ról egy kicsit! Már mint tudod.. Milyen volt gyerekként meg ilyenek!" Mosolyodott el Toni és erre már Lovi is felkapta a fejét.

"Oooh..~ Hát az egész egy szép napon kezdődött amikor az én kis húgicám a világra jö-"

"Haladjunk" Mondta Toni sürgetve.

~Át hozzátok~

"D-Den hova megyünk..!?" Mondtad lihegve mivel épp most futottál fel az emeletre az udvarról.

"Meg jöttünk!" Mosolygott rád majd előtted állt négy fiú. Az egyiket bárhonnan felismerted volna. Emil volt az.

"H-H-H-Huuuh...!?" Értetlenkedtél ott.

"Csak beszerettelek volna mutatni téged a bátyáimnak... Azaz.. Ők szerették volna.." Mondta Emil kissé mérgesen.

"Hei hei kauneus!" Köszönt neked egy aranyos, fiú. "Tino (Finnország) vagyok!" Mondta boldogan, majd megölelt.

Viszonoztad az ölelést kissé félénken az ölelést.

"Hello." Jelent meg egy monstrum mögötte ami kb akkora volt mint Ludwig. (Kissé megijesztett...)

"Ah! Nem kell félned tőle!" Mosolygott rád Tino. "Ő itt Berwald! (Svédország)" Mosolygott kedvesen rád.

"O-Oh.. H-Hello..!" Próbáltál mosolyogni. Egy bólintással válaszolt neked majd oda jött a következő.

"M-Muszáj ezt..?" Kérdezte olyan.. Semmilyen arccal.

"IGEN!" Mosolygott rá Den.

"Ugh.. Én Lukas (Norvégia) vagyok..." Mondta.

"Hello!" Nyújtottad a kezed mosolyogva. Ő megrázta ismét.. Semmilyen arccal.

~Vissza az udvarra~

"Haladjunk.." Sürgette a bátyádat Toni.

"Rendben rendben..." Mondta puffogva a bátyád. "Hát.. Kis korába is nagyon aranyos volt. Mondjuk..."

"Mondjuk..?" Kérdezte Toni amikor már egy ideje nem folytatta a mondatot.   Lovi csak hátul figyelt.

"Ah igen.. Szerintem minden akkor változott meg.." Nevetett kínosan a bátyád. "[Név] teljesen más volt kis korában..! Olyankor még nagyon nagyon NAAAGYOOON... Sokat sírt." Mondta tovább.

"M-MI!? Ez az [Név] Akit ismerünk..?" Kerekedett ki Toni szeme. Lovi csak hátul figyelt.

"Huh?" Nézett hátra a bátyád. "Pontosan!" Mosolygott. "Mindenhol ahol voltunk csak sírt és sírt.. De persze anya mindig ott volt hogy megnyugtassa őt!" Kezdett a mosolya szomorúvá válni. "Majd egy nap a mosolya megváltozott. Már... Nem olyan mint régen.." Mosolygott tovább.

A két fiú már nem igazán értett semmit.

"Hát.. Hogy magyarázzam el.." Kezdett bele újra a bátyád. "Régebben ugyan mindig sírt... De amikor mosolygott.. Akkor szinte.. Ragyogott..." Mondta szomorúan. "AZAZ. PFF.. NEM MINTHA MOST NEM RAGYOGNA..! A VILÁG LEGÉDESEBB LÁNYA AZ ÉN HÚGOM HEHEHE...!" Mosolygott.

Majd hirtelen elhalkult.

"Hát.. Asszem mindenki máshogy dolgoz fel egy halált.." Szólalt meg újra és hátra fordult a két fiúhoz és szomorúan de mosolygott.

"H-Huh..?" Ijedt meg egy kicsit Toni míg Lovi szemei csak kikerekedtek.

"Huh..? Még nem mondta nektek?" Kérdezte a bátyád tőlük. "Anya még meghalt amikor [Név] olyan 6-7 éves volt.." Vakarta a fejét de továbbra is mosolygott.

A két fiú elcsöndesedett.

"Hát ugye... [Név] előtte mindig sírt de csak anya tudta megnyugtatni. Majd amikor eljött a temetés azóta szerintem.. Csak én láttam őt sírni. Ilyenkor mindig bemegy a szobájába és addig ki nem jön, míg nem tud újra egy mosolyt erőltetni az arcára. Mivel anya mindig azt mondta.. 'Hogyha mosolyog akkor a többiek is boldogabbak lesznek'.. De az ilyen mosolya... Elszomorító. Hogy őszinte legyen.. [Név] nagyon nem olyan mint amilyennek gondoljátok szerintem..!" Nevetett és vakarta a fejét tovább.

"Mi?" Értetlenkedett Toni.

"Tudjátok.. erm.. Igazság szerint [Név]-nak/nek már túúúl sok személyisége van.." Mondta. "Például engem nagyon szeret ettől függetlenül teljesen úgy viselkedik mintha utálna..!" Nevette el magát. "De... Hogy őszinte legyek.. Örülök." Mosolygott.

"Minek..?" Nézett Toni.

"Hát.. Először féltem hogy semmi sem fog változni ebben az évben sem.. De tévedtem.. Kezd visszatérni a ragyogása.. És ez boldoggá tesz!" Mosolygott egy fülig érő mosollyal.

"Ú-Úgy gondolod..!?" Csillogtak Toni szemei. Lovi egyszerűen csak állt. Ettől függetlenül...

'Én is.. Örülök ennek..ragazza..' Gondolta és mosolyodott el egy kicsit a mérgelődő olasz.

"Igen de régebben én is más voltam!" Nevetett a bátyád.

"Ezt nem kérde-" Akarta mondani Toni de folytatta.

"IGEN ÉN FOLYTON MÉRGELŐ-" Hirtelen félbe szakadt a mondata és felnézett az ablakba ahol meglátott téged és pár srácot körülötted.

"Ohh..! Ők a másik osztály! Nyugi nem kell félned." Nyugtatta Toni amikor az ő szeme is oda került.

'Már megint az az Emil..' Gondolta Lovi.

"N-Nem az.." Száradt le [Bátyád neve] mosolya. "Hogy..."

"Hogy?" Kérdezte Toni.

"HOGY MERI IDE TOLNI MÉG A KÉPÉT..?" Mondta mérgesen bátyád.

"HUH?" Kire gondolsz..? Az egyik fiúra..?" 

Majd oda ment egy idősebb férfi hozzád. Még az ablakból is látták a fiúk hogy kissé elsápadtál. Majd egy lágy mosolyt adtál a fiúknak akikkel beszélgettél és a férfivel mentél.

"Huh..? Ő meg kicsoda?" Nézett utánad Toni és Lovi.

"Ő.. Az apánk. Most pedig. Ha megbocsájtotok.. Megmentem attól a szörnytől a hugom." Mondta komolyan a bátyád.

"Huuuh...!?" Kérdezték a fiúk de a bátyáddal mentek így is.

Szótár~

Hei= Szia!~

Kauneus= Szépség~

(Aprópó ez még mindig a fesztivál. ;-; Ez annak aki nem, érteni hogy hogy vannak a napok vagy ha nem bírnék magyarázni... TvT)

Ciaoo~