Illusion /Louis Tomlinson/

16. fejezet

Roxie Benett

Ahogy Louis ígérte tényleg ünnepelni mentünk. Pár órával a meccs után már az autójában ültünk, és egy házibuli felé igyekeztünk.

- Hova megyünk?- kérdeztem már sokadszorra a fiútól, de ő mindig csak hárított.

- Mondtam, hogy ünnepelni!- simította végig kezét a combomon. Szokatlanul bizsergett az érintése helyén a combom. Furcsa, de egyben jó érzés lepte el a belsőm. Louis leállította az autóját. Fogalmam sem volt mikor szerezte meg a jogsiját, de bíztam benne, hogy van neki.

- Áruld el, hova jöttünk!- kérleltem a szemébe nézve. Felsóhajtott, majd hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Harry rendezte a bulit! És ahogy hallom már megy is! Pedig még öt óra sincs!- nevetett fel a mondata végére. Mind a ketten kiszálltunk a járműből, és kézen fogva sétáltunk a nagy ház irányába, melyből hangos zene szűrődött ki. Louis kopogás nélkül nyitott be a házba, magával húzva engem is. Az előszobából rögtön a nappaliba igyekeztünk, ahol egy kisebb tömeg, úgy húsz fő táncolt a zene ritmusára. A helységből Louis azonnal a táncoló tömegbe vetette magát, engem magamra hagyva. Próbáltam követni, de a táncoló embereken nem láttam át. Könnyen szem elől vesztettem, de nem adtam fel a keresését. A tömegen keresztül vágtam át. Bolyongtam egy darabig. Nem igazán bírtam, ha sok ember vett körül, így elég gyorsan pánikba estem. Úgy éreztem, megfulladok. Az emberek lökdöstek, hol a lábamra léptek. Valaki nekem jött, és sikeresen leöntött egy pohár pezsgővel. Minden annyira gyorsan történt. Szédülni kezdtem, és egyre fogyott a levegőm. A szememből egy könnycsepp gördült végig. Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig bolyongtam, mígnem egy kéz ragadta meg a karom. Kihúzott a tömegből. Nem láttam, ki volt az. A látásom teljesen homályos volt, a lábaimból kiment az erő, így éreztem, hogy a földön kötöttem ki. Az idegennek hála nem estem el, hanem csak szépen leültem a hideg kőre. Víz folyását hallottam meg, miközben a zene hangja elhalkult.

- Jól vagy?- egy hideg kezet éreztem meg az arcomon, ami valamelyest észhez térített. – Ezt idd meg!

A kezembe nyomott egy poharat, amit gondolkodás nélkül emeltem a számhoz. A hűsítő víz kellemesen folyt végig a nyelőcsövembe, és sokkal jobban éreztem magam. A látásom újból éles lett, a szédülésem elmúlt. Egy barna szempár jött be a látóterembe.

- Megvagy?- kérdezte újból, mire felismertem ki mentett ki. Liam volt az. Valahogy ő volt az a fiú, akit mindig is jobban kedveltem, mint a többieket. Ő nem az a típusú pasi volt, aki csak a lányok bugyijába akarat bejutni. Legalábbis ezt feltételeztem róla a pletykák alapján.

- Igen! Köszönöm!- feleltem egy kicsit megkésve, miközben föltornáztam magam a járólapról.

- Látom, nem annyira bírod a tömeget!- mosolygott kedvesen, mire én megráztam a fejem. Próbáltam viszonozni a gesztust, de nem igazán sikerült.

- Én csak Louis- t kerestem!- suttogtam, merthogy alig jött ki hang a torkomon. Még mindig a sokk hatása alatt voltam.

- Ha akarod, megkeresem!- vetette fel az ötletet, mire rögtön bólintottam egyet. Amint Liam távozott ismét egyedül maradtam. Azonban ez nem sokáig maradt így, mert pár perc múlva nyílt az ajtó, és egy csókolózó szerelmespár lépett be az ajtón. Anélkül, hogy megnéztem volna, hogy kik ők, készültem elhagyni a helységet. Ám mielőtt lenyomhattam volna a kilincset egy nagyon ismerős hang ütötte meg a fülem.

- Oh, Harry!- ez csakis Amy lehetett. A hangját bármikor felismertem volna. Azonnal egy száznyolcvan fokos fordulatot vettem, és csakugyan az én legjobb barátnőm, és Harry csókolózott. Amy már a konyhapulton ült. Nekem még arról sem volt fogalmam, hogy egyáltalán itt van. Inkább nem akartam tovább nézni őket, így kimentem és gondosan becsuktam az ajtót. Egy mély levegőt vettem, és próbáltam felfogni a látott bent látott dolgokat. Amy és Harry... Hmm... Az biztos, hogy a legjobb barátnőm odavan érte, de hogy ez fordítva is így lenne... Nem hiszem... Szinte biztos, hogy Harry csak ki akarja használni, bár...

A töprengésemből Louis zökkentett ki, ahogy hirtelen elém áll, és a kezeivel a mögöttem lévő falon támaszkodott meg.

- Mizu, cica?- kiabálta túl a hangos zenét.

- Haza szeretnék menni!- kiabáltam a fülébe, mire érdeklődve felvonta a szemöldökét. – Kérlek!

- Hát jó! Leléphetünk!- megfogta a kezem, és hazavitt.

- Nem jössz be?- kérdeztem, mikor az ajtó előtt álltunk. Louis teljesen nekinyomott a nyílászárónak, a homlokát az enyémnek döntötte. Egy puszit adott a számra, majd rápillantott a csuklóját körbeölelő órára.

- Mehetek! Úgyis még csak hét óra!- egy szívdöglesztő mosoly kúszott finom ajkaira. Kinyitottam az ajtót, majd igyekeztem feltűnés mentesen a szobámba csempészni a fiút. Nem akartam, hogy apu észrevegyen, hiszen már tuti otthon volt. Szerencsémre a nappaliban senki sem tartózkodott, így könnyűszerrel feljutottunk a lépcsőn. Úgy gondoltam otthagyom Louis- t egy pár percre, míg köszönök apunak. Le is mentem a dolgozószobájába, ahol az íróasztala fölé görnyedt.

- Szia, apu!- dugtam be a fejem, mire felemelte a fejét. Elmosolyodott, és szintén köszönt.

- Szia, kicsim! Milyen volt a meccs?- kérdezte és valahogy sejtetem, hogy ez érdekli a leginkább.

- Hát tudod, hogy nem rajongok a fociért, de egészen tűrhető volt! Louis- ék megnyerték!- igyekeztem mosolyogni, miközben a gyomrom összezsugorodott izgalmamban.

- Az jó!

- Nézd eléggé elfáradtam, úgyhogy nem gond, ha felmegyek zuhanyozni, és aludni?- próbáltam minél rövidebbre venni ezt beszélgetést. Úgy látszik sikerült is, merthogy bólintott egyet.

- Rendben! Jó éjt!- mosolyogva köszöntem el tőle, és indultam sietősen a szobámba. Louis az ágyon ült, de amint meglátott felállt. Párlépéssel elfogyasztotta a közöttünk lévő távolságot, és az ajtómnak nyomva csókolt meg. Hevessége meglepett, de tetszett ez a szokatlanság. Kezeit végigvezette a derekamon, egészen a combomra. Érintése egy jóleső bizsergést váltott ki belőlem, és egy új érzést éreztem. A heves csókcsatánk közben Louis az ágy felé lépkedett engem is magával rántva. Hirtelen fordított a helyzetünkön,így én kerültem alulra. Óvatosan fektetett a puha ágyra. Egy pillanatra abbahagyta a csókot, és a szemembe nézett. Viszonoztam a szemkontaktust, és gyönyörű íriszeiben még sohasem látott dolgokat pillantottam meg. Egy kicsit megijedtem, de engedtem neki, hogy a kezeit a pólóm szélére vezesse. Egy mozdulattal lehúzta rólam, és alig már pillanat múlva egy melltartóban találtam magam előtte. Az ő felsőruházata következett, amelyet az én kezemmel húzott le magáról. Anélkül, hogy gondolkoztam volna, és ellökhettem volna magamtól,hagytam, hogy újból megcsókoljon. Tüzesen is durván. A kissé felforrósodott pillanatot az ajtó nyitódása zavarta meg, mire gyorsan ellöktem Louis-t magamtól,és egy úgy éreztem egy pillanatra megállt a szívem... 

Itt is van a következő rész! Remélem ez is tetszett! Moncsi