Illusion /Louis Tomlinson/

8. fejezet

Roxie Bennett

Ahogy mondta a suli előtt a falnak dőlve várt...remélhetőleg rám. Egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra elképzeltem, milyen lenne, ha én lennék a barátnője, és mindennap így várna rám. De aztán hamar elhessegettem ezt az álombuborékot, mert nekem nem is jön be, és különben is ki akarna velem járni?

-Indulhatunk?-kérdezte, ahogy mellé értem.

Csak aprót bólintottam, és útnak indultunk. Nem lakok annyira messze a sulitól, de ezt a 15 percet nem akartam csendben tölteni.

-Hogy vagy?-tettem fel a tök átlagos kérdést.

-Nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne a hogylétem.-jött a bunkó válasz.

Aha, szóval akkor most ilyen stílusba nyomjuk. Értem én.

-Csak kedves akartam lenni, de ha te ilyen vagy, akkor én is.-tettem karba a kezeim durcásan. Tomlinson szája sarka megrezdült, de szándékosan visszatartotta a mosolyát.

-Oké, abbahagyhatod.-nevette el magát végül.-Ha ennyire érdekel, akkor nem vagyok épp valami jól.-komolyodott el. Ez érdekes, én láttam már viccesnek, közömbösnek, olykor kedvesnek, de ilyen komoly, gondterhelt arcot még sose láttam tőle.

-Tudod mit nem értek?-szólaltam meg nem sokkal később.

-Na, mit nem értesz Tudorka?

Egy pillanatig még végig gondoltam mit akarok mondani, majd egy sóhaj után belekezdtem.

-Te menő vagy. Gazdag szüleid, sok barátod, egy hozzád illő barátnőd van, és a focicsapat kapitánya vagy, kedvelnek a tanárok is. Egy szóval olyan életet élsz, amit a filmekben lát az ember, és te mégis panaszkodsz. Miért?-hadartam el gyorsan ezt a monológot.

Megtorpant az út közepén, és kissé dühös arckifejezéssel meredt rám. Féltem, hogy ez lesz, de annyira bennem volt már ez a kérdés, hogy már ki kellett jönnie. Viszont most tartok attól, hogy erre mit lép. Megválaszolja normálisan a kérdésem – amit erősen kétlek, mert miért is nekem mondaná el ezeket a dolgokat - , vagy megharagítottam magamra, és képes itt hagyni. Félve néztem fel az arcára. Két -féle érzést tükrözött vissza rám. Szomorúságot és dühöt. Most már tényleg érdekel, hogy mi van az életének azon a terén ami nem az iskolában történik, vagy a közösségi oldalain. Még ha annyira nem is tartózik rám, de a kíváncsiság mindenkiben ott lenne.

-Nem akarok róla beszélni.-rázta meg a fejét, majd tovább indult.

Én is csatlakoztam melléje, és csendben baktattunk tovább. Többet nem hoztam szóba ezt a témát, inkább a hétvégi meccsről kérdezgettem.

-Ha annyira kíváncsi vagy, akkor gyere el!-hívott meg, vagyis tett rá valami hasonló utalást.

-Nem rajongók a foci meccsekért.-húztam a szám. Ebben a témában tipikus lány vagyok, mert nemhogy nem értem a játékot, de még lényeget se látok benne.

-Láttál már valaha is egy izgalmas meccset?-kérdezte rám sandítva. Nemlegesen megráztam a fejem.-Nem tudod mit hagysz ki.-rázta meg a fejét kissé rosszallóan, de a mosoly ott ült a száján. És azt a mosolyt én varázsoltam oda, legalábbis bízom benne.

-Akkor mesélj róla.-kotyogtam ki magamat is meglepve.

-Erről nem lehet mesélni, ezt át kell élni. Ahogy ott vagy a pályán, szemmel tartod a labdát, és a csapattársaid is. Az izgalom ami egészen addig benned van, amíg vége nem lesz az egésznek. Amikor a szíved egy pillanatra megáll, és csak állsz és figyeled a labdát, hogy bemegy-e a kapuba, vagy nem. Az öröm, amikor sikerül gólt szerezni. És a küzdési vágy, hogy ne add fel. Ezek mint olyanok, amiket nem tud az, aki még nem volt részese.-észre se vesszük, de monológja közben megálltunk, és én csak figyelem, csillogó szemeit, és ajkai mozgását.-A foci az egyetlen az életemben, ami jobb kedvre derít.-a boldog mosoly szomorkássá válik.

Nem tudok mit mondani erre, ugyanis nem találom a megfelelő szavakat. Először is még mindig annak a sokkja alatt vagyok, hogy Louis Tomlinson ennyire közvetlenül beszélt nekem bármiről is. Másodszor az utolsó mondata foglalkozhat. Miért csak ez deríti jobb kedvre? A családja, a barátai és a barátnője nem számít neki? Pedig ahogy én látom szinte mindig velük van. Louis-ba mindenki a nagymenő srácot látja, akit hidegen hagy, hogy mit gondolnak róla mások. Sokáig én is ezt gondoltam róla. Aztán egy évvel ezelőtt láttam őt, és az anyukáját a boltban, ahogy segít neki bevásárolni. Nem hallottam, hogy miről, de vidáman csevegtek, és úgy tűnt nagyon jól kijönnek egymással. Talán azóta kicsit máshogy nézek Louis-ra. Mármint, hogy már nemcsak azt a bunkó srácot látom benne, mint előtte.

-Akkor neked ez a hobbid.-találom meg a megfelelő szót.

-Nem, nekem ez az életem!-vagy mégsem találtam meg.

-Nem tehetsz fel mindent egy sportágra. Ez oké addig, amíg fiatal vagy, és aztán ha nem jön össze, akkor mit csinálsz?-idézem fel anya szavait, amikor kiskoromba azért harcoltam, hogy táncos legyek.

-Te ezt nem érted!-emeli fel a hangját. A környéken nem mászkál senki, így szerencsére nincs néző közönségünk.-Neked meg van a tökéletes családod. Apa, anya, kishúg. Nem jár haza apukád részegen, és üti meg anyukádat. És a kistestvéred is él még.-kiabálja dühösen az arcomba.

A torkomban lévő csomó nem engedi, hogy lenyeljem, és elsüllyesszem magamba, inkább a felszínre tör. Állam és ajkaim megremegnek, ahogy az első könnycseppek kiszöknek a szemem sarkából, hogy aztán több és több kövesse őket. Lassan egy éve, hogy történt a baleset, de még mindig rosszul érint, ha valaki megemlíti. De talán ez így normális, hisz senki nem tudná könnyen feldolgozni az anyukája halálát. Könnyes tekintetemmel felnézek Louis-ra, aki arcán ijedtség ül.

-Anyukám meghalt.-sírom. A megdöbbent Louis-ra nézek, és úgy döntök, hogy nekem most mennem kell. Még mielőtt bármit is tehetne, vagy mondhatna elindulok megszaporázva lépéseim, amik futásba mennek át. Az előkerten végigfutva berohannék a házba, de csalódva veszem észre, hogy az ajtó zárva. Hát persze, mégis ki lenne itthon?! A táskámba kutatok a kulcscsomóm után, nem érdekelve, hogy könnyeim még mindig folynak, és levegőt alig kapok. Miután megtaláltam bemegyek a menedéket nyújtó házba. A csukott ajtó mentén a földre csúszok, és lábaimat felhúzva a mellkasomhoz engedem szabadjára érzéseim. Amikor már úgy érzem elfogytak a könnyeim zsebkendő keresésre indulok, de a csengő éles hangja megakadályozz benne.

Sajnálom, hogy ennyit kellett várni az új részre! :( Én voltam a soros a rész írással kapcsolatban, csak sajnos közbejött egypár dolog, így "késtem" vele. Remélem még senki nem hagyta abba az olvasást! :)

xxxEsztyTomlinson <3