IMPRINTING -Bevésődés

6. Ugrások az időben

-Joy?- Kiabálta a nővérem a konyhából? Ez meg mi? A memóriám azonnal felsikoltott.
- Henryett?- kiabáltam a valóságban is. Összevontam a szemöldökömet, és gyorsan ledobtam a bőrömhöz tapadt vizes cuccokat az előszoba szőnyegre. Mezitláb és vacogva lépkedtem be a konyhába. A nővérem mosolya köszöntött. A tűzhelynél állt, és valamit kavargatott egy nagy lábasban. Iszonyú jó illata volt annak a valaminek.
- Hát te? - szegeztem neki a kérdést az ajtó félfához dőlve. Rám nézett.
- Én is szeretlek- kavarta tovább a barnás löttyöt.
- Úgy értem... nem azt mondtad nekem, hogy ne várjalak haza este?- kérdeztem. Megint rám nézett, és elmosolyodott.
- Ne mondj semmit!- szakítottam félbe a még el sem kezdett monológját.
- Ha nem akartad hogy megmérgezzelek, akkor talán mondhattad volna neeem?- táncoltam a nappaliba, és levetettem magamról az összes vizes ruhám.
- A bárátomnak dolga volt és...- kezdte.
- Hűha Henryett! A barátod? Nyersen fogalmazol.- ugrattam. Hallottam, hogy elkezdett motyogni valamit a magánügyekről, meg a szemtelenségről.
- Mellesleg, mikor mutatod be végre a barátod? -

◇◇◇

- 5 hónappal később-

Nos, igen. Mi is történt 5 hónappal később? Bőven véget ért a nyár. És igen, haza mentem Mexikóba. A gépem egyenesen oda vitt, és meg sem állt az új lehetőségekig. Mi történt ezalatt az 5 hónap alatt velem Port Angelesbe? Azután a nap után, hogy Henryett le vitt engem La Push-ra, bemutatni a barátait? Az ottani családomat? Arról később.
A mexikói nevelő anyukám egyenesen a reptéren várt rám.
- Mi bebé! Izan aquí está mi bebé - kiáltozta a távolból.
- Mamita? - amint megláttam kezdtem rohanni. Annyira hiányzott. Az utolsó métereket csúsza tettem meg. Amint átszeltük fizikai és időbeli korlátainkat, egymásnak borultunk.
- Mi mamá....Mi mamá!!- sírtam a nyakába. Olyan jó érzés volt őt ölelni. És érezni az illatát. Az a sok Cajetaa meg Churros amit készítettünk. Az a sok játék.
- Annyira hiányoztál. - nevettem.
- Édes kislányom olyan gyönyörű vagy.- simította meg az arcom.
- Izan? Ő is itt van?- néztem körül.
Akkor elő jött egy magas őszhajú életerős öregember.
- Joy? Hát visszajöttél?- indult meg felém hogy átöleljen. Izan anyám új férje. Akkor házasodtak össze, mikor 16 voltam. Anyám 10 évesen adobtált Amerikából.

◇◇◇

- 4 hónappal korábban-

Pont ma van egy hónapja hogy itt vagyok Port Angelesben. 30 nap!! Kijelentem a fák ugyanolyan zöldek...az emberek ugyanolyan fanyarok. Én pedig még mindig a szuvenírrészleg vezetője vagyok. Haha! Ez olyan jól hangzik. Mert rajtam kívül senki nincs a szuvenírrészlegen. Annál több alkalmazottat rúg ki Aaron...Aki azóta a nagyfőnökké vásárolta magát. Szóval ő lett a munkaadóm és a....hmm....inkább mesélek.
- Úgy látszik nem értettél meg Aaron. Szeretnék egy rendes munkát keresni magamnak. - próbálok felugrani a személyzeti wc pultjára.
- Várj! - Szól rám, majd átkarolja a derekam, úgy próbál felemelni, és felrakni a pultra. De bárhogy erőlködik nem megy neki. Úgy erőlködik, hogy bedurrannak a máskor láthatatlan erei a karján.
- Elég nehéz vagyok. -
- Hány kiló vagy?- hunyorog rám, majd elenged hogy felugorjak magam. - Úgy 60 körül. - vonom meg a vállam. És nem is nagyon akartam ezen sokat rugózni, mert akkor visszajönnek azok az átsírt éjszakák a gimiben a súlyom miatt.
- Egyél sok karalábét és ölelgetsd a fákat. Nálam az segített. - jelentette ki. Elkerekedett a szemem.
- pfff...Akkor minden szembejövő fát megölelek haza felé- nevetgélek.
- Mi?- Kapja rám a tekintetét.
- Semmi...csak annyit mondtam hogy ha te így...lefogytál, akkor bevásárolok karalábéból.- vigyorodtam el.
A következő reakcióját nem láttam előre. Az arcomon egy csattanás. Pont abban a percben, mikor nyílt az ajtó, én pedig a lángoló bőrömhöz kaptam. A következő másodpercek egy évnek tűntek összegyúrva. Ahogy leesett, hogy a barátom, aki álítólag szeret, felpofozott. Vagy hogy az az idegen megtorpant az ajtóban, és minket bámult.
Azonnal leugrottam a pultról, meglökve Aaront, aki neki vágódott a wc kabinok egyik ajtajának, és nagyot kopppant a feje a fán.
- Bocsánat- dadogta az idegen lány, ahogy majdnem fellöktem, miközben kiviharzottam a mosdóból, majd az egész helyiségből is, csak előtte leoperáltam magamról a helyi hűség kitűzőmet, és a földre dobtam. Puffogva robogtam a buszmegállóhoz, és közben hangosan morogtam. Majd megpusztultam a méregtől. Legdzívesebben visszamentem volna, és menetet csavartam volna Aaron nyakába.
_____________________________________

Sziasztok!
Tudom, hogy kicsit rövid lett, de a következő hosszabb és izgibb lesz....remélem. Nagyon köszönöm akik élvezik, és akiknek tetszik. :) Remélem továbbra is olvastok majd.

Faus