Story Of My Life

I know you?

Furcsa módon ismertem a sulit. Emlékeztem arra, hogy merre voltak azok a termek, ahol az óráim voltak. Igazából majdnem mindent tudtam. Az osztályom nevét, noha néha kavarom őket, de kedvesek és elnézik nekem. Louis rendszerint utánam nézett, segített, de legtöbbször Zayn szokott a közelemben lenni és ez most is így volt.
Éppen arról beszéltünk, hogy mennyire várjuk már a nyarat, mikor észrevettem, hogy az egyik osztálytársa folyamatosan minket nézett. Szinte égetett a tekintetével.
- Ő a volt barátnőd, igaz?
- Mi? Ja, igen.
- Azt hiszem, megyek. - mondtam, mikor megláttam a tanárt közeledni.
Megigazítottam a rövidnadrágom, majd készültem elköszönni, de váratott, míg be nem ment az osztálya és velük együtt a tanár is.
- Be fog írni... - mutattam az irányába, de Zayn csak megfogta a derekam.
- Kedvellek!
- Most ez honnan jött?
- Te kedvelsz? - szorított fogásán, de csak egy kicsit.
Bólintottam, mire elvigyorodott, majd a vállára dobta a táskáját és bement a termébe.
Én csak vártam kint a tanárt, de nem jött, így az első órám lyukas volt, ami nem telt el unalommal. Az osztálytársaim kiváncsiskodtak, hogy milyen volt Amerika és maga a zuhanás.
- És Harry hogy van? - kérdezte szőke barátnőm, mikor már alig figyeltek.
- Hogy ki?
- Harry, Lilly. Nem emlékszel rá? - csodálkozott el Emily.
Megráztam a fejem, de nem is nagyon foglalkoztam ezzel a névvel. Semmi sem rémlett felőle, hogy ki lenne.

***

Mióta kijöttem a kórházból, sokkal jobb a közérzetem és minden olyan...tökéletes. Nemsokára nyár, a bizonyítványom jó lesz, és Zaynnel is egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mindezek ellenére olyan érzésem volt, mintha valami hiányzott volna és ez aggasztott.
Louis is megbeszélt velem egy találkozót, ami miatt siettem.
Az idő májusban már nem hűvös és pechemre ez egy olyan város, ahol alig vannak fák, így nyáron meg lehet halni az árnyék hiányában.
Folyt rólam a víz, a rövidnadrágom tapadt, noha pamut anyagból készült. Az egyetlen normális ruhadarab a felsőm jelentette. Lezser volt és kényelmes.
Érkezésemet az ajtó nyitására szóló csengő jelezte.
Illedelmesen köszöntem a fiatal alkalmazottaknak és a hideg üvegnek dőltem, miközben élveztem a légkondicionálással felszerelt helyet. Mikor lehűltem, a szememmel megkerestem Louist, aki csak mosolyogva nézett rám.
- Ne mondj semmit! Nagyon melegem van! - leültem szembe vele és megvettem a kedvenc sütimet.
A barna fizetni akarta, de mivel ez nem egy randevú volt, így szépen visszautasítottam.
- Beszélnünk kell!
- Gondoltam, hogy ezért hívtál. - húztam felfelé számat, de a komoly arca láttán inkább én is változtattam.
- Hogy - hogy Zaynnel ilyen a kapcsolatod? Megbocsátottál neki?
- Miért kellett volna? És ne kérdezd, hogy emlékszek-e, mert nem bírom ki még egyszer!
- Hát mert... - kíváncsian vártam a válaszát, de csak zavartan nézett. Látszólag elgondolkozott, mivel egy perc múlva köhintett és megrázta a fejét. - Semmi komoly..
Hitetlenkedve méregettem.
- Pedig nagyon úgy tűnt. Mit nem árulsz el?
- Csak féltelek Zayntől..
Szavai hallatán felnevettem.
- Hiszen a barátod! Nem gyilkos vagy ilyesmi.
Hamis mosollyal reagált.
Ezután már nem igazán tudtunk miről beszélni, így elköszöntünk.
Ismét rámtört egy érzés, amit nem tudtam hova tenni, de még leírni sem, hogy milyen. Egyszerűen valami hiányzott. Louis is titkolt valamit, éreztem, de ha nem mondja el, csak nem lehet olyan rossz, igaz?

***

Tesin kint voltunk, mivel tűrhetőnek lehetett mondani az időt. A nap sütött, ami nagyon erős volt, mégis a szellő, mely egyébként összekócolta a hajam, hűsített.
A kilenc és nyolcadik osztályból a fiúk fociztak, mi pedig néztük őket. A lányok többsége nem hozott cuccot, tehát a tanár elnéző volt - kivételesen.
- Szánalmas a barátnőd! - mondta mellettem a szőke lány, Zayn volt barátnője. - Csak nézd, hogy mennyire csorgatja a nyálát!
Noéra, majd Zaynre néztem, aki akkor vette fel a csapatmezt, az amúgy fedetlen felsőtestére. És ekkor bevillant egy kép. Medencék és emberek, amint úsznak vagy éppen járkálnak, de előttem egy fiú állt. Nem láttam az arcát, csupán a felsőtestét, ami egyáltalán nem hasonlítható össze Zaynnel.
- Mit mondasz?
Zavartan megráztam a fejem, amint meghallottam Zayn hangját.
- Ne haragudj, mit kérdeztél?
- Eljössz velem moziba? - mosolyodott el, ami láttán nem volt szívem elutasítani. Mondjuk amúgy se tettem volna.
Boldogan bólintottam, Zayn pedig visszaállt játszani.
Lányos zavaromban össze akartam nézni barátnőmmel, de csak megvető pillantásokat kaptam, ezután pedig feldúltan hagyta el a helyét.
Követtem őt az öltözőig, ahol végül megállt és megfordult.
Kék szemei hideget és dühöt sugároztak.
- Oké, elhiszem, hogy rossz volt neked, mert nem emlékeztél semmire, de ez nem ok arra, hogy ki is használd ezt! - dühöngött, míg én fapofával álltam előtte.
- Miről beszélsz?
- Most boldog vagy, hogy végre a tied? Nem hiszem el, hogy megcsináltad ezt velem! - mondta, majd otthagyott.
Tényleg szükségem van valakire, aki tudja, miért ilyen mindenki és tudtam is, ki ez a személy...