Story Of My Life

One step closer to you

- Én... Küldtem neki egy képet. Amikor Noét... - itt megállítottam. Nagyon jól tudtam, mit akart mondani és egyszerűen nem hittem el.
- Hogy tehetted? Te komolyan felvetted, ahogy a barátnőmet... - teljesen kiakadtam. - Menj el!
- Lilly..- fogta meg kezem, de kirántottam.
Arca nem volt olyan vidám, mint szokott, a szokásos öntelt énje eltűnt. Csak egy összetört fiú állt előttem. Más esetben meghatott volna, de most szimplán utálat uralta a testem.
Idegesen túrt a hajába, majd elindult.
Megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor már egyáltalán nem láttam az alakját. Kinyitottam a kaput, majd a házat. Ismét egyedül leszek. A szüleim dolgoznak. Legalább lesz egy kis csönd a házban. Vettem egy gyors zuhanyt és bebújtam a puha ágyamba. Már csukódott a szemem, mikor megcsörrent a telefonom.
- Igen? - szóltam unottan. Semmi kedvem nem volt beszélni senkivel.
- Szia Lilly! Emily vagyok. Zavarhatlak?
- Oh, Em, szia! Persze! - hangom akaratlanul is kedvesebb lett, mivel nagyon jó barátságot kezdtem vele építeni. Ő olyan lány, akit minden ember szeretne barátnak. Vicces, okos, szép, mégha nem is tudja magáról és nyílt az emberekkel. Eléggé furcsa, mert ugyanabba az általános iskolába jártunk, mégsem beszéltünk sokat.
- Igazából el szeretném kérni a matekot, mert lemaradtam órán.
Lediktáltam neki a házit, beszéltünk pár percig, majd mind a ketten elköszöntünk.
Nem sokkal, hogy leraktam, már újra zenélt a készülék, amit zsörtölődve vettem fel.
- Lilly! Szia, hogy vagy? - Louis ismerős hangjára ismét lefeküdtem.
- Szia Louis! Köszönöm, jobban. - hazudtam.
- Az jó. Szeretnéd látni Harryt?
- Persze!
- Egy barátom megy Amerikába. Szívesen elkísér, mivel ismeri ő is Harryt. Mit szólsz?
- Oh, Louis! Ez remek, de... anyától függ. - csüggedtem le.
- Megértem. Lesz időd beszélni vele. Két hét múlva indul pár napra... Tudod, mit jelent ez, igaz?
- Igen! - suttogtam. Harry szülinapja. - Köszi, Louis! Értesítelek.
Gondolkodtam. Van pár megtakarított pénzem, ahhoz pedig nem kell sok, hogy tudjak jegyet venni. Istenem, nem hiszem el, hogy el fogok jutni hozzá! És ebben az egyben biztos vagyok. Anya el fog engedni, mert tudja, mit jelent ez nekem.

***

Noé betartotta a szavát. A héten egyáltalán nem volt köztünk normális kommunikáció, csak akkor beszéltünk, ha nagyon muszáj volt. Részemről ezt nem találtam megfelelőnek, hiszen kettőnk között nem történt semmi. Ami őt illeti, nem értem, ez neki miért jó.
Patrícia és a többiek természetesen észrevették, de az osztály letudta annyival, hogy egy kis konfliktus miatt vagyunk így. Patrícia már más tészta. Ő nagyon jól tudta, hogy valami nem oké, ezért folyamatosan a nyakamon vagy éppen Noén volt. Egész héten el kellett viselnem, hogy mennyire rossz barát vagyok. Végül is igaza van, hiszen hagytam, hogy megtörténjenek a dolgok és nem vettem észre Noé érzéseit. De ha Harryt is nézzük, csak az mondható el, hogy szörnyű vagyok. Ami az utat illeti. Beszéltem anyával és nehezen ugyan, de elengedett, ezáltal Louissal találkozni fogunk pár perc múlva.
Nem vettem lazára az öltözködést, de azért kellett pár meleg holmi. Erősen fújt a szél, ezért hűvösebb volt a kelleténél.
Ahogy az eget kémleltem, hirtelen valaki megállított.
- Szia!
- Áh, Louis, szia! - köszöntem vidáman, majd a mellette álló szőkét meglátva mégnagyobb lett a mosolyom.
- Jó újra látni!
- Ti ismeritek egymást? - csodálkozott el a barna, mire bólintottunk.
- Akkor nem lesz gáz az út. Ni fog elkísérni.
Beszéd közben valahogy kilyukadtunk egy gyorsétteremnél, ahol megebédeztünk, közben elmondták a srácok, vagyis inkább Niall, hogy miképpen tervezi a repülést, meg úgy mindent.az egésztől fel lettem csigázva, mert sose repültem, emellett újra látni fogom Harryt.

***

- Miért nem érsz rá pénteken? Mész valahova? Kivel leszel? Lilly, válaszolj már! - halmozott el Patrícia mindenféle kérdéssel és mivel nem tudtam tempót tartani, inkább csendben maradtam.
Elhívott vásárolni a hét végén, de akkor indulunk Amerikába és nem igazán akarom beavatni ebbe.
- Patrícia! Nem érek rá és kész! - kezdtem mérges lenni rá. Azt hiszi, hogy csak belőle áll a világ.
Nem elégítette ki a válaszom, ugyanis fortyogva hagyott a helyemen.
Néztem, ahogy kimegy a teremből, majd megálltam Noénál.
Ahogy összekapcsolódott a tekintenünk, már nézett is félre.
Nagyon fájt az egész helyzet, de egyszerűen nem tudok neki mit mondani.
Nagyot sóhajtottam, mikor belépett a biosz tanár. Nem igazán van hangulatom, bár érdeklődésem se sok ez iránt.
Az osztály többi része szinten így volt. A fiúk hátul vergődtek, hiába szólt rájuk a tanárnő, elöl pedig csak unott arcok voltak. Mondhatnám, hogy mindenki vált a megváltásra, amit meg is kaptunk.
Szólt a csengő, mi pedig azonnal kiszaladtunk a teremből.
- Minden rendben? - lépett mellém Ashton. Szőke haját felfelé fésülte, amitől Harry jutott eszembe.
- Persze! - mosolyogtam halványan.
- Biztos? Mostanában Noéval se beszélgettek, Patríciáról nem is beszélve...Bár azt megértem. - rázkódott meg, mire felnevettem. - Na, ezt akarom én látni! - elmosolyodott, majd a karomon végigsimítva bement az öltözőbe.
Ez váratlanul jött. Hetedikben nem igazán voltunk ilyen viszonyban. Pár szót váltottunk és kész, de ez év eleje óta más lett. Nem mintha nem örülnék, pont ellenkezőleg, mert legalább jó kapcsolatot ápolok a srácokkal. Remélhetőleg kevesen mennek el, mert csak egy közösség lettünk. Hiányozna pár ember.
- Ez meg mi volt? - Patrícia szokásos hangját bárhol felismerném.
Megforgattam a szemeim és elindultam.
- Elköszöntünk, ennyi. - válaszom nem igazán volt elegendő, mert folyamatosan kérdezett. Ezt utálom az emberben. Ha valamit nem tud, mert nem rá tartozik, azért is kíváncsiskodik. Idegesítő.

Hamar átöltöztem és meglepetten konstatáltam, hogy Zayn és a barátnője külön vannak. Szó szerint. Egy kissé érdekes volt a mindig fennhéjázó szőkeséget leszegett fejjel sétálni látni. Zaynt a tornateremben találtam, miközben pár fiúval az osztályunkból focizik. Nos, ő már boldogabb volt. Vidáman kacagott a srácokkal, ha valamelyik vagy éppen ő bénázott. Nem vett észre, csak mikor Ashton intett.
Viszonoztam a köszönést, Zayn pedig odajött hozzám.
Leült és egy darabig csendben volt. Próbálkozott megszólalni, de szerintem nem tudott mit mondani.
- Zayn, nem kell igyekezned! Muszájból ne!
- De ha szeretlek? - fordult felém térdével. Semmilyen reakcióm nem volt.
- Én nem... Tényleg volt esélyed, elszúrtad. Lépjünk tovább! - kisétáltam, ezzel magára hagyva a Feketét, de ez egy csöppet sem érdekelt.

***

Alig akart telni a hét. Otthon és nagyimnál olyan voltam, mint egy szorgos hangya, a suliban pedig inkább tesin lehetett érezni a nagy változást. Nem tudtak lecsapni, én pedig nem akartam lenyugodni. A bőröndbe már szerda este bepakoltam, ami feleslegesnek hatott, mivel csütörtök este mindent kiszedtem és átnéztem. Ami pedig a péntek délelőttöt illeti. Maga volt a katasztrófa, legalábbis nekem. Minden óra csigalassúsággal telt el. Mikor Louis meglátott a pályaudvaron, elnevette magát, de még a szőke is, mert az eddigi bátorságom elszállt és nem volt elég ez az egy hét, hogy felkészüljek a repülésre. Hihetetlen, de sikerült látszólag nyugodt maradnom, mégis belül felrobbantam. Mikor készültünk a felszállásra, összeszorírottam a szemem és a kezemet.
- Minden oké?
Félszemmel a szőkére sandítottam, mire felnevetett.
- Nyugi! Már fent vagyunk.
Kifújtam a levegőt és hátradőltem. Az álmosság úrrá lett rajtam, hiszen a nap folyamán elfáradtam, mi pedig esti járattal mentünk. Elővettem egy párnát, amit az egyik légiutas kísérő adott, majd lehunytam szemeim és arra próbáltam fókuszálni, hogy a saját ágyamban vagyok. Lent a földön.

Sziasztok ☺
Először is sajnálom, hogy egy hét kimaradt, de itthon újítás volt, így nem igazán volt erőm írni, mégha Nagyimnál is voltam.
Remélem, tetszeni fog ez a rész ☺.
A következőt valószínűleg jövő szombaton hozom, mert fizikát kell tanulnom egész szünetben 😧. Remélem, megértitek ☺.

All the love xL.