Story Of My Life

I believed in you!

Ismét egyedül voltam. Nem tudtam beszélni senkivel. Hiába volt Molly, vele mégsem tudtam úgy megbeszélni a dolgokat. Patríciát inkább nem is említem és ez olyan, amit nem éppen a szüleimmel akarok kitárgyalni. Zaynnel nem is tudtam beszélni, mert folyamatosan került, Noéval az élen. Ő hamar rendezte magát és visszament a koliba. A hétfői reakcióm után nem is nagyon beszéltünk, bár nem tudom, miért. Egyáltalán nem miatta lettem ideges, hanem Zayn miatt, de leginkább magamat ostromoltam, hiszen túl naiv vagyok.
Az idő ma reggel borús volt, csakúgy, mint a kedvem. Semmi hangulatom nem maradt egyik órából a másikba menni. Az egyetlen fénypont Ashton volt, aki mellettem sétált próbált mosolyt csalni az arcomra, ami nem tartott sokáig, mert a folyosón lépkedve megláttam Őt.
A szőke csüngött rajta, mint majom fán, noha Zayn ignorálta őt. Mellette ült Louis és Liam, akik megláttak és intettek is. A Feketeség ahogy felpillantott telefonjából, már állt is fel.
Minden erőmet összeszedtem és miután Ashtontól elbúcsúztam, szaladtam a Fekete után.
- Beszélhetnék veled?
- Miről? - sóhajtott fel. Haját idegesen túrta, miközben szemeimet nézte.
- Lényegre török. Bántottad a barátnőmet?
Gúnyosan elmosolyodott és a falnak támaszkodott. Fejét oldalra billentette, eközben mogyoróbarna szemei gonoszul csillantak meg.
- Bántani? Tennék én bármit is valakinek az akaratán kívül? - kérdezte költőien.
Louis és Liam hirtelen előttem termettek és barátjukat kérték, hogy álljon le, az azonban folytatta.
- Nem, Lilly. Nem bántottam, csak megadtam neki, amit akart.
- Mi?
- Hallottad.
- Jajj, szegény! Nem tudtad, hogy a kis barátnőd oda meg vissza van Zaynnért? - kapta szája elé kezét Gigi.
- Te fogd be! - mondtam dühösen még mindig a barna íriszekbe nézve, azonban nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Noé szereti Zaynt?
- Zayn? - megtörten figyeltem. Ismét elgyengültem.
- Örülj neki, hogy nem téged törtelek össze! - emelte meg hangját, amitől fortyogni kezdtem.
- EGY szóval sem kértem, hogy tegyél velem bármit is! Gyerek vagyok az istenit! Lehet, hogy tetszettél, de SOSE szerettelek!
A feketehajú meghökkent. Arcáról a mosoly eltűnt és az élénk szemei is elsötétültek.
Remegtem. Nem akartam így kimondani, de egyszerűen nem bírtam tovább. A düh olyan szinten hűtötte a testem, hogy muszáj voltam kiadni.
Szótlan lett mindenki körülöttem. Egyedül Louis hangja miatt tudtam mozdulni.
A legközelebbi mosdóba vezetett el, ott azonban eltört minden...ismét. Hallottam a csengőt, de nem érdekelt.
Louis óvatosan benyitott, ami feleslegesnek bizonyult, ugyanis átszelelte a köztünk lévő távolságot és szorosan átölelt. Körkörösen simogatta hátamat, amitől sírásom csillapodott.
- Bocsi, hogy így kell látnod!
- Nekem kéne bocsánatot kérni! Zayn most tényleg....egy görény volt.
- Szerintem...- váltam el tőle, miközben letöröltem a könnyeimet. - Menjünk. Nehogy kapjál, hogy a női mosdóban vagy! - bokszoltam játékosan vállába.
Szemei aggodalmasan néztek, de elmosolyodott és mind a ketten mentünk a saját óránkra.

***

Természetesen nem tudtam kiverni a fejemből, amit Gigi mondott. Hogy nem tudtam észrevenni? Nem bízott bennem? Sose árultam el, mindig Noé mellett álltam. Úgy tűnik, minél idősebbek leszünk, annál bonyolultabb lesz az élet számunkra.
Otthon az ágyamon feküdve ezeken tűnődtem. Mivel egyedül voltam, a csöndnek köszönhetően nagyon jól tudtam gondolkodni, bár ez néha nem jó.
Ahogy ránéztem telefonom naptárjára, elszorult a szívem. Február. Hamar eljön és az ígéret, amit tettem Harrynél egyre inkább semmivé válik. Pedig ő kérte, hogy legyek vele, de fel se hív!
Nagyot sóhajtva kíséreltem meg a beszélgetést vele. A számát már kívülről fújom, így hamar a csengő hang jött be. Egy, kettő, három, négy. Végül kinyomtam és dühösen dobtam el a telefont. Ugyanebben a pillanatban kaptam a fejemhez. Felvettem a földről és szerencsére nem lett baja. Kapd be, Harry! Miért teszed ezt?
Megpaskoltam arcomat, amitől valamennyire rendeztem magam. Rendben! Hívjuk Noét!
- Lilly... - kezdte, de szavába vágtam.
- Találkozunk a suli előtt 10 perc múlva! Tudtommal most lesz kimenőd.
- Rendben..- rakta le a készüléket.

***

Január végére az idő kezdett már enyhülni. Néhol még látni havat, de az már olvadásban van.
Még messze voltam az iskolától, de felismertem barátnőmet.
Teljesen fekete ruhát viselt, haját felfogta és szájából a cigaretta füstje szállt ki.
Ahogy meglátott elnyomta a szálat, majd hunyászkodva köszöntött.
- Miért nem mondtad el? - tértem a lényegre.
- Mert láttam, hogy mennyire szereted őt...- suttogta és hallottam hangján, hogy sírni fog.
- Én nem...- kezdtem bele a kelleténél nagyobb hangerővel, ami miatt Noé összerezzent. Idegesen csaptam le magam mellé a kezem és megrökönyödve sóhajtottam fel. Hova jutottunk? Nyolcadikosok vagyunk, akiknek a gimnázium vagy a szakiskola kiválasztása lenne a legnagyobb probléma, de ehelyett ez megy.
- Sajnálom, Lilly! Szerintem az lenne a legjobb, ha nem lennénk barátok többé!
- Mi? Ennek semmi értelme!
- Számomra van....
- Miért? Noé, kérlek! Egyáltalán nem neheztelek rád semmi miatt!
- Akkor sem, ha azt mondom, hogy Zayn elvette a szüzességem? - kelt ki magából, mire elhallgattam, ő pedig fogta magát és bement az épületbe.

Sokkolva indultam haza. A lábaim zsibbadtak, szemeimben pedig könnyek gyűltek. Kezeim összeszorultak, ahogy a házhoz értem.
Az ismerős alak elindult felém, de figyelembe se vettem. Nem tudtam bejutni, mert a kapu csukva volt.
- A francba! - motyogtam orrom alatt.
- Lilly... - érintette meg karom a feketeség, mire undorodva löktem el magamtól.
- Miért vagy itt? Miért nem tudsz békén hagyni? Ártottam én neked? - könnyeim ellepték arcom, mire az előttem lévő fiú megtörtnek látszott.
- Ne sírj! Csak ezt ne!
- Válaszolj! Tönkre akarsz tenni? - sírtam. - Elvesztettem Fatimát, Harry elment és nem beszél velem, most pedig Noét veszítettem el, miattad! Mit akarsz, Zayn? - léptem elé.
Arca teljesen döbbent volt, szemeiben, ha jól láttam, könnyek voltak, kezeit pedig szorította.
- Mondd el az istenit! Mit akarsz tőlem?
Tekintete elhomályosult, fejét lehajtotta.
Ahogy néztem, az jutott eszembe, hogy mi fogott meg benne először. Mert egyszerűen nem jövök rá. Ha most nézem, undorodok tőle.
- Téged. Téged akartalak és akarlak! De mindig azzal a Harry gyerekkel voltál, engem pedig ignoráltál!
- Miket beszélsz? Nem is ismertelek! - hitetlenkedtem, majd eszembe jutott mégegy dolog. - Van valami közöd ahhoz, hogy Harry nem beszél velem?
Kérdésemre merev lett. Újra feltettem neki, mire kifújta a levegőt és bólintott.
-Mit csináltál? - a düh bennem olyan szinten fortyogott, hogy szédülni kezdtem és zsibbadt a szám, de erős maradtam... vagyis mielőtt nem adta tudtomra, mert akkor minden elvágódott.

Sziasztok 😊
Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de szerettem volna rakni részt 😔. A következő cserébe hosszabb lesz, ígérem 😉😊.

Mit gondoltok erről a fejezetről?

All the love xL.