Ők mentenek meg(BVB)

Az én szerencsém 2/2

"Én ezt nem hiszem el,még azt se engedik meg,hogy hazamenjek.Péntek van az ég szerelméért! Bal lábbal keltem,énekelnem kellet az egéssz osztály elött,akiktől halhattam:milyen jó hangod van(pedig nincs is)."

-Mit akarsz?Miért nem lehet valahára békén hagyni?-nyávogtam,mint egy zsimbes öt éves angolul.

-Ne morcosskodj már!Inkább várj meg!-szolt utánam a férfi.

Be kell vallanom ismerösnek tünt valahonnan,de nem tudttam honnan.
Hirtelen megfordultam és valami keménynek ütköztem,minek következtében nagy puffanással földet értem.

-Áááááuuu...!-mormogtam magam elé.Mikor felnéztem nem volt tiszta a kép,csak egy magas srác körvonalait láttam.

-Jól vagy?-kérdezte meglepett hangon.

-Felsegitenél?Ha már fellöktél...-kérdeztem flegmán.

-Hogyne.Bocs,hogy...-mondta.

-Semmi baj.-morrogtam az orrom alatt.

-Had mutatkozzak be.-kezdte.-A nevem Andy Biersack.

Na erre felkaptam a fejem.Felemeltem a fejem(eddig a földet bámultam) és a férfira pillantottam.Az állam a földet nyaldosta...nem tudtam megszólalni.

-Mi a baj kislány?-probálta viccesre venni a hangot,de meg se hallottam.

-Sem-mm-mi.-dadogtam.

-Figyi.Nem tudom ,hogy hallottad-e?Versenyt hirdettem,hogy akinek a hangja a legjobban bejön az lesz a mentoráltam.Röviden-vázolta a helyzetet.

-Össze tévesztesz valakivel,én nem tudok énekelni.-Jelentettem ki határozottan.

-Én tudom,hogy mit tudsz ezért kuss!-jelentette ki kicsit durván.-Mikor tudnánk négyszem közt beszélni?

-Ez most valami átverés show?-áltam értetlenül a kijelentés elött.

-Én komolyan mondtam!-nézett rám.

"megszólalt a telom:apám hivott"

-Tudud mit?Itt a lakcimem,hétre gyere át vacsira!-hadartam el és elrohantam.

Andy szemszöge

A szálloda felé a csajon gondolkodtam.Mikor hallottam énekelni,olyan szerény,csendes és ártatlannak látszott,de mikor zsörtölődni kezdett,kezdtem kételkedni ebben.Mikor rám emelte homályos szemeit esése után,annyi szenvedélyt láttam benn.Az az érzelmekkel teli arc,mintha évszázadok multját tükrözte vissza,volt benne szenvedés,csalódás,reményvesztettség.Felcsigázta a kiváncsiságom,miért ilyen különös,miért szenved ennyire?

Kondolkodási menetemből a recepcios ébresztett fel.

-Mr.Biersack a következő gép Londonba holnap délután hat órakkor indul.

-Rendben.Köszönöm.-mondtam és szobám felé vettem az irányt.

Nekiáltam beszédet koholni,hisz a szüleinek kell majd mondani valamit.

Betettem egy Korn-t és dolgozni kezdtem.

Hat óra elött

Úúúú...én még soha nem izgultam még ennyire.Mit fogok mondani,hogy ne hidjék,hogy viccelek?Egyáltalan,hogy fogom megtalálni a házukat?Egy idegen országban,idegen utcában elveszve ÉN ,Andy Biersack,nem lehet!Talpraesett vagyok,Los Angelesbe is egyedl mentem és még itt vagyok.Ezért?Nincs pánik!Minden rendben lesz....Nem,nem lesz,el fogom szurni.Biztos .Uuu...rosszul vagyok,talán lemondom.Semmi baj,nyugodj le.MEGCSINÁLOD!

"Veszekedett két ördögfijóka a vállamon."

Csörrrr....-szólalt meg a szobatelefon.

-Igen?-szoltam bele idegesen a telefonba.

-Előált az autó!-momdta a recepcios határozottan és konkrétan.

-Köszönöm.-válaszoltam és letettem a kagylot.

Idelye lesz indulni.Befejeztem a fel alá járkálást,felvettem a zakómat,elvettem az az asztalon lévő sárga rózsát és elindultam.

Mikor odaértem,még hezitáltam egy kicsit az autóban,majd kiszáltam.

"Vajon miért félek ennyire az egésztől?Lehet,hogy rosszul választottam?Amerikában nem találtam megfelelő mentoráltat akkor,hogy-hogy itt találnék megfelelőt?Hadjuk,jól választottam Juliet is ezen a véleményen van.!

-Akkor indulj.-parancsoltam rá a lábaimra.

Reméllem tetszett,próbálok jobban és érdekesebben irni.

Sziasztok!