Bizalmasom H.S.

1.rész "Magasról esni"

Prológus:

Minden ott kezdődött mikor, pályára léptem a lovammal. Azon a napon vesztettem el az emlékeim egy részét. Akkor az a nap sötétséggel zárult le bennem. Nem emlékeszek csak arra pillanatra mikor behoztak és két zöld szempár próbált nyugtatni a sürgőségin. Majd elaltatott és az életemért kezdtek harcolni még én egyre nagyobb sötétbe kerültem és egyre jobban elfelejtettem az emlékeim.

***

Angelika szemszöge:

Már a lovagló ruhámba bújva mentem anyáékhoz akik már készen voltak,mindent el tettek a mai naphoz.

- Izgulsz Angelika – kérdi apa

- Inkább izgalommal tölt el mint félelemmel a mai nap – mondom

- Tuti te fogsz nyerni, kis olimpikon – ujjong anya

- anya még nem biztos hogy indulhatok is majd az olimpián – sóhajtok fel pedig milyen jó is lenne...

Lassan meg érkezünk a verseny színhelyére, már rengetegen vannak itt sok-sok ember és még több ló.

- Angi vezesd le kérlek Fáraót – mondja apa majd teljesítem a kérését és az én gyönyörű csődörömet le vezetem, nyugtalan mint mindig kicsit, de azért lehet vele bírni bevezetem a bokszába.

- Menny néz körbe mi majd rendben hozzuk – mondja anya majd egy puszit nyomta Fáraó orrára

Épp hogy elindultam szembe találtam magam az ellenfelemmel és lovával. A tekintettünk találkozott majd elakartam mellette menni de meg állított.

- győzzön a jobbik – néz a szemembe ölni tudtunk volna szemmel

***

Eljött a versenynek az a pontja mikor nekem kelet a pályára lépjek, erős volt a mezőny. De hát ezt vártuk egy színvonalas versenytől. Díjugratással kezdtem ez egy négy napos verseny négy különböző versenyszámmal.

A maximumot akartam kihozni mind a kettőnkből. Ez volt az egyik legnagyobb hibám. Szeretem ugratni, szeretem a szelet ami velejárt az érzést ami vissza nem adható, a szabadság a kettőnk köteléke. Mikor csak erre összpontosítok. De sajnos a kötelékünk meg szakadt az irányítás elveszet én pedig a földre kerültem. Rosszul estem, sokkot kaptam és úgy éreztem, hogy a levegőt sem fogok soha többet venni. Az oxigén hiány miatt gyorsan elvesztettem az emlékeztettem. A halál nem hideg de nem is meleg. Csak egy pillanat és én abban a pillanatban éppen haldokoltam, az életemért küzdöttem. Én már nem tudtam mit tenni. Abba hagytam a küzdelmet.

Én nekem másodperceknek tűnt mikor újra ki nyitottam a szemem, de már a korházban a sürgőségin mentünk végig. A hangok halkak. voltak azt mondták belső vérzésem van. Belső vérzésem lehet. Nem tudtam mit művelnek velem csak azt tudtam, hogy félek. Félek. Mindennél jobban, féltem a haláltól. Egyetlen egy ember jött oda műtő asztalon nyugtatni.

- Nyugodj meg mi vigyázni fogunk rád – mondja a szemébe néztem ami meg nyugtatott arcomra maszkot tett majd lassan el aludtam az ő szemeit láttam magam előtt. Tudtam, hogy jó kezekben vagyok.

***

Lassan nyitottam fel a szemem nagyon nehezen ment. Csövek lógtak mindenhonnét ki belőlem, nem szerettem a tűket de most teli vagyok velük. Egy cső volt a torkomon lenyomva. Hányingerem volt tőle egy nővérke jött be a szobába majd gyorsan el is ment gondolom szólni az orvosnak. De miért kerültem be a kórházba?