Bizalmasom H.S.

7.rész "Haza"

Egy héttelt el az utolsó találkozásom óta a szüleimmel. Azóta minden nap erősödtem csak. Minden reggel leszöktem Harryhez az öltözőbe, vagyis meg vártam még beér. Már tudta hogy a folyósón várom, az ápolók eleinte mindig kergetek de már megszokták, a szökdösésem. Most már tudomást sem vesznek róla. A lépcsőn ment ma is le, mint az utóbbi egy hétben. Hisz Harry szerint erősödnöm kell.

- Jó reggelt – köszönök a portásnak aki csak biccent, le ültem a kihelyezet fotelok egyikébe majd vártam a göndörkét, a testemmel hátra fordultam majd államat meg támasztottam a fotel támáján és néztem kifelé az üvegen, kint szakad az eső. Ami miatt nehéz volt ki venni az emberi alakokat. Végül meg láttam azt a személyt akit vártam. Az üvegajtót benyomta majd meg rázta a fejét, hisz tiszta víz lett a haja. Elé sétáltam majd át öleltem mosolyogva

- Szia, pöttöm – ölel vissza – vizes leszel, pedig én csak a parkolóból jöttem el idáig és csurom víz lettem– tol el magától kicsit, nem érdekel, ha átázik miatta az én ruhám is – na gyere mennyünk – biccent az öltöző felé, már szinte otthonosan érzem itt magam a korház lett az úgy mond otthonom, nem nyomasztott és nem is tartottam ettől az egész épülettől. Meg vártam még át veszi az ápolóknak szánt ruhát.

- Verseny fel – kérdem vigyorogva

- Na hajrá – mondja majd a lépcsőn fel futunk én voltam a lassabb és Harry nem sajnált meg várt a negyedik emeleten a lépcső tetején

- Meg vagy – kérdi pimasz vigyorral az arcán

- Meg – nyújtom ki a nyelvem

Nevetgélve megyünk be a szobámba ahol nem várt személyek fogadnak.

- Louis! – meredek rá

- Sajnálom, teljesen felépültél haza kell engedjelek – néz a szemembe

- Nem akarok még haza menni, itt akarok maradni Harryvel – kezdek hisztizni

- Tudjuk, hogy Harry fontos neked és csak neki nyíltál meg az itt töltött időd alatt. Így nem bánjuk, ha eljön meglátogatni. Sőt, Harry bármikor szívesen látunk. – mondja apa már a végét Harryre nézve

- Ugye majd eljössz – kérdem a göndörkét nézve

- Persze, megígértem – vigyorog sejtelmesen hisz a randira gondolt annyira bele szerettem Harrybe ebben a kéthétben, hogy nem is ismertem magamra ölelkezve álltunk az ajtóban jó sokáig majd anya meg szakította ezt

- Bepakoltunk neked – mondja az említett – meg hoztunk ruhát amiben haza jöhetsz – mutat az ágyra

- Rendben – suttogom – kimennétek – kérdem majd bólintanak és mindenki elhagyja a szobát

Felhúzom a kötött fölsőt a meg a szűk nadrágot és egy szoros copfba fogom vörös a hajam amit imádok. Mindig is szeretem hogy vörös volt olyan különleges.

- Kész vagyok – lépek ki az ajtón ami mögött a szobám volt, amit már szinte otthonomnak tekintettem most pedig mehetek az igaziba.

- Harry lekísérsz – kérdem majd meg fogja a kezem, biztatás kép meg ne hogy elfussak

Lementünk a lépcsőn, amin eddig minden reggel Harryvel versenyeztünk. Majd leértünk, Harryre néztem aki egy cetlit csúsztatott a kezembe.

- Majd írj – suttogta a fülembe

- Oké – vigyorgok rá majd elengedem a kezét és a szüleim után megyek a parkolóba, egy fekete terepjáróba szálltunk be, az idő még mindig botrányos volt.

- Aranyos ez a Harry gyerek – jegyzi meg apa

- Igen az – suttogom, majd elmosolyodok

- Mennyi idős – tér ki anya lényegre

- 24 – mondom

- Oh – csak ennyit mondott

Csendben telt ezek után az út, ismerősek voltak az utak olyan dezsavűm volt. Tudod mikor már meg élted ezt egyszer az én helyzetemben többszört jelentett. 20 perce utazhatunk mikor meg láttam egy nagy táblát, amire ez volt írva: Ramires lovas iskola

Fehér fakerítés és óriási nagy földek ez terült a szemem elé.

Befordultunk, én pedig egy csak ennyi nyilat láttam amire ismét az volt írva a Ramires lovas iskola. Majd meg álltunk, ki pattantam az autóból, és körbe néztem egy óriási nagy épület volt előttem mindennek ez volt a közép pontja. Hisz kicsit távolabb tőle egy óriás istálló gondolom tele lovakkal. Meg egy csomó pálya és ha jól látom ebben a nagy esőben még egy fedet pálya is van.

- Angelika nem jössz – kérdi apa

- De – megyek utánuk be az óriási házba

- Felfedezed egyedül vagy, meg mutassuk – kérdi anya mosolyogva

- felfedezem egyedül – mondom majd a nagy falépcsőn felindulok.

Annyira de annyira ismerős volt minden, olyan érzés kering bennem mint mikor valaki hirtelen akar valamit ki mondani de nem jut az eszébe. Nekem sem jut eszembe hogy honnét ismerős minden ennyire, vagyis tudom, mivel itt nőttem fel, de jobb lenne emlékezni nem csak foszlányokban élni.

Ösztönösen nyitok be egy szobába majd leesik hogy ez a saját szobám. Elképedve állok az ajtóban majd kép foszlányok jelenek meg előttem ahogy a gurulós székemben nevetgélek, ahogy a díjaimat nézzem a polcon vagy éppen a laptopom nyomom az ágyon. Az ágyon volt a telefonom, levettem magam az ágyra majd felnyitottam. Az újlenyomat leolvasó miatt könnyű volt. A hátterem egy ló volt. Nem haboztam, bele mentem az üzenetekbe majd írtam Harrynek:

Szia remélem nem zavarok Angi vagyok.

Elküldtem neki majd nyílt az ajtóm.

- Nem vagy éhes – jön be apa – Rosa csinált ebédet –ül le az ágyamra

- Rendben mennyünk – bólintok majd apa után menve megyek le a lépcsőn majd a nagy nyitott ebédlőbe, ami egybe volt a nappalival annyira otthonos volt. Leültem az egyik székre, majd elém tették a levest és mind a hárman elkezdtünk enni. Csendben fogyasztottuk el az ebédet. Elégé feszült voltam, feszélyezet ez a csend.

- Elnézést – állok fel – felmegyek kicsit pihenni – motyogom az orrom alatt majd amilyen gyorsan csak lehet felmegyek. A szobámba belépve,  ledőlök az ágyra majd meg nézzem a telefonom nulla értesítő francba. Lehunyom a szemeim majd lassan kinyitom kifelé nézek az ablakomon de kint szörnyen tombol az időjárás, nagyon nyomasztó és talán ijesztő is ahogy bámulom kezd elnyomni az álmosság.

***

A telefonom pityegésére kellek fel, kipattannak a szemeim és kapkodva megnyitom.

Szia Angi kedvesem ;) Te sose zavarnál. Remélem jól érzed magad ha meg kaptad majd nézd meg a Facebookod vagy a Twittered esetleg az Instagramod amelyikbe elsőre betudsz jelentkezni.