Bizalmasom H.S.

2.rész "Egyetlen emlékem a zöld szemed"

Louis Tomlinson szemszöge:

- Dr. Tomlinson! Felébred! – rohan be egy nővérke, tudtam ki ébred fel

- Mennyünk – kellek fel az asztaltól gyors a szobájába sietünk

Már a nővérkék eltávolították a szájából a csövet mire oda értünk. Teljesen össze volt zavarodva szegény lány. Az ágya mellé sétáltam majd rám emelte a tekintetét.

- Szia Dr. Louis Tomlinson vagyok az orvosod – mutatkozok be neki

- Jó napot – suttogja rekedt hangján

- Hogy érzed magad – kérdem

- Kábán, kaphatok vizet – kérdi

- Lora hoznál neki kérlek vizet – kérem meg

- Persze Dr. Tomlinson – mondja majd pár perc múlva már vissza is tér a vízzel Angelika lassan meg issza majd meg köszörüli a torkát.

- Dr. Tomlinson mi történt velem – kérdi kétségbe eseten

- Eltört 5 bordád majdnem kilyukadt az egyik tüdőd, belső vérzésed volt agyrázkódást is kaptál. Zúzódott a bal kezed ki ficamodott a jobb bokád. – mondom majd sokkosan néz rám

- De én...én ne-nem em-emlékszek – könnyezik be

- Kómában voltál, ma volt két hete – mondom – emlékszel a szüleid arcára – kérdem mire enyhén meg rázza a fejét – a nevükre esetleg - kétségbe esetten a szemembe néz

- Nem, emlékszek semmire a műtő asztal az utolsó emlékem, meg egy zöld szempár – sírja el magát

- semmi baj – próbálom nyugtatni – biztos vissza térnek majd az emlékeid – biztattom

- Angelika – lépnek be a szülei mire szegény lány ijedten rám mered

Az anyukája meg öleli, Angelika pedig segítség kérően rám néz

- Angelika nem emlékszik magukra, meg szeretném önöket kérni hogy menjenek ki – mondom majd gyilkosan néz rám az anyukája

- Már hogyne emlékezne rám a saját lányom – akad ki

- Ő az anyukám – kérdi tőlem Angelika

- Igen ők a szüleid – mondom

- Kislányom – kezd sírni az anyukája

- Én nem ismerem magát – kezd sírni a lány is ajaj

- Kérem menjenek, felfogják zaklatni – szólok rájuk majd mind a két szülő kiindul

- Beszélek velük te pedig csak pihenj be küldök neked valakit – mosolyodok el

Egy szinttel lejjebb mentem a sürgőségire ahol Harryit kezdtem keresni. Meg is találtam elég gyorsan.

- Harry meg kérhetlek hogy menny fel ahhoz a lányhoz akit műtöttünk – nézzek rá kiskutya szemekkel

- Persze – mondja

- a negyve...

- tudom melyik a szobája – int le majd el is tűnik

Harry szemszöge:

Nem először megyek fel hozzá. Mikor kómában volt sokszor cseréltem a vértasakjait. Kíváncsian nyitottam be hozzá. Ő pedig kíváncsi szemekkel vizslatott.

- Szia – ülök le az ágyára – Harry vagyok – nyújtom a kezem

- Szia – fogja meg félénken a kezem – Angelika – néz a szemembe