i.

200 15 0
                                    

Majdnem egészen pontosan emlékszem mi történt azelőtt, hogy Abel elment. Rengeteg búcsúzkodás, búcsúparti és ígéret előzte meg. Ígértek, amiket később persze nem tartott be.

Mikor megtudtam, hogy elmegy, napokig le voltam törve. El sem tudtam képzelni az életemet Abel nélkül, hiszen amióta csak az eszemet tudtam, ismertem.

Június 2-án este nagy búcsúparti volt az Adams ház kertjében. Mindenki, aki csak ismerte őket ott volt, hogy elköszönjön tőlük. Abel utálta az egészet, nem volt kedve félidegen szomszédokkal csevegni, így ketten ültünk a tetőjükön egy-egy limonádéval és nosztalgiáztunk. Alattunk rengeteg ember nyüzsgött, mi pedig régi történeteket meséltünk. Barátságunk kezdetéről, amikor Abelre estem az óvodában a mászókáról, amikor alsóban gyomorrontása volt és belehányt az iskolatáskámba, amikor Lolával és Jackkel felfedeztünk egy titkos tavat, vagy amikor Abel záptojással tömte tele egy fiúnak a kocsiját, aki otthagyott engem egy másik lányért. A legeslegjobb barátom volt, nekem pedig fogalmam nem volt, mit fogok kezdeni az utána keletkező űrrel.

Azon az estén éreztem, hogy mennyire nem akarok elbúcsúzni Abeltől és magam mögött hagyni a gyerekkori idilli kalandokat. Abel nagyon mély gondolatokat eresztett meg az elmúlásról, illetve arról, hogy ez is a felnőtté válás része. Magasztos hangon megígérte, hogy leveleket fog nekem írni minden héten. Majd a vállára hajtottam a fejem és csendben néztük az alattunk lévő tömeget. Annyi minden volt, amit meg kellett volna még beszéljünk, de mi csak ültünk ott csendben.

Másnap reggel hajnalban szólalt meg a telefonom, Abel hívott. Álmosan szóltam bele a telefonba és pizsamában vánszorogtam le a házunk elé. Abel felöltözve várt a kapuban, elmondta, hogy negyed óra múlva indulnak a reptérre és a válaszomat meg sem várva, szájon csókolt. Nagyon meglepődtem. A szájának fogkrém íze volt, az enyémnek pedig reggel íze lehetett, de ez őt nem zavarta. Mikor elengedett, értetlenül néztem rá. Sietősen magyarázkodni kezdett.

-        Emlékszel Tod bulijára? Az üvegezésre? Csókolóztunk. És azóta szeretném újra ezt csinálni.

-        Nagyon rosszul időzítesz. – csóváltam a fejemet hitetlenkedve.

-        Megvársz, ha megígérem, hogy visszajövök?

-        Persze. – bólintottam, mire széles mosoly terült szét az arcán és újra meg újra megcsókolt. Úgy, mint akinek fogytán van az ideje és fogytán is volt. És a legfurcsább az volt, hogy nem is éreztem furcsának, hogy a legjobb barátomat csókolom.

Pár perc múlva Gage, Abel bátyja jelent meg a felhajtójukon, épp két újabb bőröndöt próbált tetris játékra hajazó módon a kocsijuk csomagtartójába préselni. Mikor meglátott minket, átkiabált.

-        Na mondom ti is tudtok időzíteni! Alsó óta ezt várja mindenki! – forgatta a szemét, mire Abel felhorkant, én pedig lesütöttem a szemem.

Hamarosan az Adams család többi tagja is szállingózni kezdett a kocsihoz. Mindenki üdvözölt, Zora, Abel nővére pedig a pizsimet is megdicsérte. A családtagok érkezése a visszaszámlálás kezdete volt, nemsokára indultak, én pedig hihetetlenül igazságtalannak éreztem, hogy elvesznek tőlem valamit, ami alig pár perce az enyém.

Abellel nem beszéltünk meg semmit. Nem tudtam mit is érez pontosan, mik a tervei az elkövetkező időre. Távkapcsolatot szeretne-e vagy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, rengeteg kérdés, ami tisztázatlan maradt. Mivel soha nem viselkedtünk egy párként, azt sem tudtuk hogyan kell távkapcsolatos párként viselkedni. Egy biztos, ott, a bordó pizsamámban teljesen máshogy képzeltem el az előttem álló időt, mint ahogy történt.

Az utolsó csókunk hosszúra nyúlt, John, Abel apukája nevetve dudálni kezdett. Abel lesütötte a szemét, magához ölelt, majd bepattant a kocsiba. Sokáig integettem utánuk, a könnyeim pedig csendesen potyogni kezdtek. Máris hiányzott, pedig a sarkon alig fordult be.

'Megérkeztünk! Szeretlek!' érkezett este az utolsó SMS Abeltől.

Lizzie novellákWhere stories live. Discover now