Titkos üzenetek

9. fejezet

Logikus volt, hogy nem fogjuk tudni sokáig titokban tartani, hogy együtt járunk Erikkel, de valahogy nem számítottam arra, hogy ilyen hamar ki fog derülni. 

Erikkel minden este késő éjfélig cseteltünk, de ritkán randiztunk, hogy kerüljük a feltűnést. Amikor először csókolt meg, a fellegekben jártam, és biztos voltam abban, hogy ez volt az oka annak, hogy ritkultak a találkáink. Maga Erik kérte ezt, és tudtam is, miért. Annyira bele tudtunk bonyolódni a csókolózásba, hogy nehezünkre esett az önmegtartóztatás. Mindketten tisztában voltunk azzal a ténnyel, hogy az elkerülhetetlent úgysem tudjuk elkerülni, de még vártunk. 

Már két hete jártunk újra iskolába, amikor Csenge megkért, hogy tanítás után, délután, menjek el hozzá és segítsek neki a matekban, mert nem érti, és hamarosan dolgozatot írunk belőle. Kicsit megütköztem a kérésén, mert eddig ő jó volt ebből a tantárgyból, de nem gondoltam semmi rosszra, így igent bólintottam, mert másnapra nem sok tanulnivalóm volt. Előtte még felhívtam anyát és szóltam neki, hogy később megyek haza, mert Csengének segítek. Amikor haza értünk hozzájuk, tényleg felmentünk matekozni. Kicsit furcsa volt barátnőm viselkedése, mert mintha csak tettette volna, hogy nem érti az anyagot, de nem foglalkoztam vele, azt gondoltam, csak képzelődöm. 

- Gyere, menjünk le valami harapnivalóért, mert én bizony megéheztem és szerintem te is szívesen ennél valamit - mondta Csenge hirtelen. Éppen egy feladatot oldottunk meg, és még ki sem számoltuk, nem volt meg a végeredmény, amikor Csenge hirtelen ezt mondta. 

- Jól van - bólintottam bizonytalanul.

Felálltunk és elindultunk lefelé a lépcsőn. A konyhából hangok szűrődtek ki. Csenge édesanyjáé és egy másik ismerős hang: Eriké! Egy perce megdermedtem, mert erre nem voltam felkészülve! 

- Mi a baj? Úgy állsz ott, mint egy faszent! - nézett rám Csenge ártatlan szemekkel. 

- Semmi, semmi - válaszoltam kényszeredetten és újra elindultam lefelé, és közben magamat készítettem a helyzetre. 

Amikor bementünk a konyhába Erik rögvest rám nézett, én azonban nem néztem rá. 

- Anya, csak egy kis kajáért jöttünk le. Készítesz nekünk valamit, vagy mi készítsünk? 

- Nyugodtan csináljatok magatoknak, amit csak akartok. Átadjuk nektek a konyhát - válaszolta Csenge anyukája mosolyogva. 

Kicsit szaporábban vettem a levegőt, mint kellett volna, de megkönnyebbültem, amikor Erik és édesanyja kimentek a konyhából.

- Lina, jól vagy? Kicsit, mintha elpirultál volna.... Miért is?  - szegezte nekem a kérdést Csenge mellkasán összefont karokkal. Ám a válaszomat meg sem várva, megkérdezte: - Mi van köztetek? 

Kínos volt az egész helyzet, de nem volt értelme hazudni.

- Hát... - hebegtem. - Voltaképpen...nem is tudom...én

- Lina! - kiáltott rám Csenge. - Ne játszd meg magadat! Látom, amit látok! Már akkor észrevettem, hogy tetszetek egymásnak, amikor volt a kerti parti. 

Szemeim tágra nyíltak.

- Tényleg? Hát, ez kínos - válaszoltam ajakbiggyesztve. 

- Igen, szerintem is az, főleg azért, mert utána alig akartál velem találkozni és azt hazudtad, hogy mentek anyukáddal bevásárolni, meg mit tudom én! - Csenge mélyen meg volt sértve. - Lina, hazudtál nekem, érted? Nekem, a legjobb barátnődnek! 

- Jaj, ne kiabálj, kérlek! - próbáltam csitítani izgatott barátnőmet.

- Miért, mert még anya is megtudja? - csattant fel Csenge, de azért lejjebb halkította a hangját. - Miért kellett hazudnod? Miért nem voltál velem őszinte?