Titkos üzenetek

11. fejezet

Öt évvel később

- Mindent bedobozolt, Marika? - kérdeztem asszisztensemet, aki bólintott. - Jól van, akkor megyek és beteszem a kocsi csomagtartójába. 

- Rám még szüksége lesz a doktor úrnak? - kérdezte.

- Nem, azt hiszem, mindennel elkészültünk. Ezeket még beviszem az új rendelőbe és majd én beteszem őket a szekrénybe. Menjen csak haza a családjához, majd holnap reggel találkozunk - válaszoltam.

Marika hálásan rám mosolygott, majd vállára vette a táskáját és elköszönt. Egyedül maradtam az üres rendelőben. Holnaptól már máshol fogom a betegeimet fogadni. Egy új egészség centrumot építettek a belváros szívében és oda helyeztek át. Kicsit hiányozni fog a megszokott környezet, de a változatosság sem árt. Különben sem szerettem már annyira ezt a rendelőt, azóta a nap óta... Lina, szakadt fel belőlem újra és újra. Már öt éve, hogy eltűnt az életemből. Egy ideig, mint egy őrült, hívogattam, írtam neki üzeneteket, de egyre sem válaszolt. Amikor pedig el akartam menni hozzá, akkor felhívott a húgom, hogy feleslegesen ne fárasszam magamat, mert Lina elutazott külföldre a nagynénjéhez. A hír teljesen leforrázott és az dörömbölt az agyamban, hogy miért. Miért ment el egy szó nélkül? Miért nem adott esélyt a helyzet tisztázásra? 

Emlékeztem, hogy amikor Csenge ezt elmondta, le kellett ülnöm.

- Honnan tudod, hogy elutazott? - kérdeztem döbbenten.

- Megírta a Facen - válaszolta szomorúan. 

- Neked írt? - kérdeztem csalódottan. Fájt, hogy engem letiltott és megpróbált teljesen kizárni az életéből.

- Igen, de csak tegnap este. Tudom, hogy szeretnéd tudni, miért ment el, de nekem sem mondta el, hiába faggattam. A lelkére próbáltam beszélni, hogy legalább hívjon fel téged, ám ettől a lehetőségtől teljesen elzárkózott. Azt mondta, új életet szeretne kezdeni Svédországban - mondta Csenge lehangoltan.

- Új életet? Nélkülem? - rémültem meg. - Ez akkor azt jelenti, hogy nem is jön vissza?

- A nagynénjének a férje kint ugyanolyan körzeti orvos, mint te. Linus az asszisztense kint.

Az információtól szédültem és elöntött a fájdalom. Pedig annyira jól ment minden! Szerettük egymást, jól éreztük magunkat egymás társaságában! Én már komolyan terveztem Szöszivel a jövőt... Tévedtem volna? Butaság volt annyira fiatal lányba belehabarodnom? Talán jobb lett volna, ha előbb nem udvarlok neki, nem ismerkedem mélyebben vele, hanem gyorsan elcsábítom, szexelek vele párszor, majd szakítok vele? Kevésbé lett volna fájdalmas ez a megoldás? Ám tisztában voltam vele, hogy ezt nem tudtam volna vele megtenni, hiszen szerettem őt és szívesen elvettem volna feleségül, amikor eljött volna az idő. Hónapokig őrlődtem, alig aludtam, vagy ettem, a munkámat gépiesen végeztem. A szüleim nagyon megijedtek, amikor néha találkoztam velük, aztán inkább kerültem őket, hogy ne okozzak nekik fájdalmat lerongyolódott kinézetemmel. Az első időkben a húgom nyakára jártam, hogy mit írt Lina, hol van, mit csinál, merre jár, de a mindennapos zaklatásaimból elege lett és egy idő után már nem szólt, és került engem. Majdnem megbolondultam, amikor Csenge oldalán láttam Lináról képeket. Mindegyiken mosolygott és láthatóan jól érezte magát Svédországban. Gyűlölni szerettem volna azért, mert nem olyan bánatos, mint én, hogy képes felhőtlenül mosolyogni, de képtelen voltam rá. Rimánkodtam húgomnak, hogy könyörögje ki Linánál, hogy felvegye velem a kapcsolatot, de jól megmosta inkább a fejemet.

- Erik! Úgy viselkedsz, mint egy hisztis hülye gyerekek! Hagyjál békén! - mondta dühösen. - Ha Lina nem akar szóba állni veled, én nem tehetek róla! Kértem őt, de nemet mondott rá. Ezt tiszteletben kell tartanom, mert a barátnőm és szeretem őt, és ő soha nem kényszerített semmire. Mindig elfogadta a döntéseimet akármilyenek is voltak. Amúgy meg köszönd Pálmának, hogy így jártál! Miért nem hajítottad ki az első perctől fogva, minek engedted egyáltalán be a rendelődbe?! Nagyon is jól tudtad, hogy Lina a rendelődbe megy. Szerinted, ha nem is smárol le Pálma, akkor is hogyan esett volna Linának az, hogy amikor bemegy hozzád, Pálma ott van? Már ez is elég lett volna, hogy kiboruljon, nem hogy még ledagadtozza és még le is smároljon téged! Én a Lina helyében mindkettőtöket felpofoztam volna távozás előtt!

Csenge annyira felhergelte magát a történteken, hogy belevörösödött.

- Amúgy is röhejes, mert Pálma is dagadt és nem nádszál vékony! - jegyezte meg végül gúnyosan. Rám nézett, és valószínűleg megsajnált, mert enyhébb hangon hozzátette: - Egyelőre tedd magad túl a dolgon. Ha szereted, vársz rá. Mert szerintem ő is még mindig szeret téged, csak éppen Linának mindig is gyengéje volt az, hogy kicsit duci, ezért vette annyira a szívére. Egyébként is együtt éltél Pálmával... persze, hogy félt, hogy ez a hülye ribanc bármikor újra felbukkanhat és elvehet téged tőle.

- De én csak Linát szeretem! - kiáltottam fel kétségbeesetten. - Nem érdekel Pálma. Miért nem engedi Szöszi, hogy ezt bebizonyítsam? Legalább engedné, hogy megmagyarázzam...

- Így hívod, hogy Szöszi? - lepődött meg Csenge, majd széles vigyorral megjegyezte: - De cuki! 

Aztán újra elkomolyodott. - Nem tudok én sem mit tenni az ügyben. Lina ilyen, azt hiszi, összedőlt a világ, és inkább elmenekült. 

Ennyiben hagytuk a dolgot, és az idő előre haladtával már én sem kérdeztem semmit róla, és már képeket sem akartam Lináról nézni, hogy ne bolonduljak meg. Ha azt gondoltam, hogy az idő minden sebet begyógyít, akkor tévedtem. Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna Linára...

Az emlékek hatására felsóhajtottam, felkaptam a dobozt és kivittem az autóhoz. Volt még dolgom bőven a mai napon, holnap pedig dolgoznom kellett, úgyhogy inkább erre koncentráltam.

Másnap  kicsit korábban mentem be az új rendelőbe, hogy Marikával még egyeztetni tudjak és megbeszéljük, hogy minden rendben van-e, a helyén vannak-e kartonok, és készen állunk-e a rendelésre. Általában Marika mindig hamarabb ment, mint én, de ma én korábban érkeztem, mint ő. Ahogy kiszálltam az autómból megpillantottam őt! A szívem nagyot dobbant, és nem akartam hinni a szememnek. Lina? Nem voltam teljesen biztos abban, hogy őt láttam, de a haja, az alakja és a szívem...a szívem nem hazudik. Szapora léptekkel mentem az ajtóhoz, amely mögött ő már eltűnt. Szinte remegett a kezem, amikor lenyomtam a kilincset és beléptem az aulába. Az új épület két emeletes volt és különböző szakrendelések közül választhattak a betegek. Én a földszinten kaptam egy rendelőt és mellettem rendelt egy másik, idősebb orvos, a Lukács János doktor. A szőke nő Lukács doktor rendelőjét nyitotta éppen kulccsal. Dobogó szívvel léptem az ajtómhoz és lélegzetvisszafojtva bámultam őt. A gyönyörű szőke haj eltakarta az arcát, de én biztos voltam benne, hogy Lina az.

- Szöszi? - kérdeztem csendesen, és azt hittem, nem fogja meghallani, de azonnal odakapta a fejét. Karolina volt az! A kulcs kiesett a kezéből és rám nézett, amitől a vérem vadul száguldozni kezdett ereimben. Annyit álmodtam arról, hogy újra látni fogom! Ő volt az első gondolatom reggel és az utolsó elalvás előtt. És most itt állt előttem! Annyira gyönyörű nővé érett, hogy még jobban belezúgtam abban a pillanatban, mint amennyire előtte szerelmes voltam belé. Láttam a szemében, hogy az érzései nem változtak, ugyanúgy nézett rám, mint a kerti partin. 

- Szöszi! Istenem! - fakadt fel belőlem, és egy lépést tettem felé. 

- Jó reggelt, doktor úr - mondta hidegen, majd felvette a kulcsot, kinyitotta az ajtót és bement a rendelőbe. 

Rideg szavai úgy értek, mint az ostorcsapás. A pillanatnyi varázs olyan gyorsan elillant, mintha sohasem lett volna ott. Mi a fene akar ez már megint lenni? Ezt fogja velem csinálni ezentúl, ha összefutunk? Ökölbe fordult a kezem és elöntött a düh. Ha azt hiszi, hogy ezt fogjuk játszani, akkor nagyon téved! Most nem fogom annyiba hagyni a dolgot! 

- Doktor úr, minden rendben van? - térítettek észhez Marika megdöbbent szavai. - Történt valami? Olyan bosszúsnak tűnik a doktor úr.

- Minden rendben, Marika - fordultam felé és elengedtem egy halvány mosolyt is, csakhogy megnyugtassam. - Menjünk be és készüljünk elő a rendelésre.