Titkos üzenetek

12. fejezet

Erik látványa olyan erővel hatott rám, amire egyáltalán nem számítottam. Az is nagyon váratlanul ért, hogy az egészség centrumban praktizált ő is. Eszembe sem jutott, hogy mellénk őt tehetik, azt hittem, valaki más fog jönni, nem pont ő, hiszen az ő rendelője messzebb volt. Sokkal sármosabb és jóképűbb volt, mint ahogy emlékeztem rá. Most mennyi idős is? Harmincöt, igen, mert tizenkét évvel idősebb nálam. Az évek csak jót tettek neki, még férfiasabbá érett. A hangjától és a tekintetétől legszívesebben a karjaiba omlottam volna, de nem akartam nevetséges bakfisként viselkedni. Az már elmúlt, már felnőtt voltam. Még mindig idiótának tartottam magamat, hogy annak idején szerelemes levelekkel bombáztam őt, de mégis azoknak köszönhettem, hogy akkor összejöttem vele, amit soha, egy percig sem bántam meg. Szerettem őt, jobban, mint valaha. De annyira szégyelltem a hülye viselkedésemet, amikor öt évvel ezelőtt elmenekültem, esélyt sem adva neki arra, hogy megbeszéljük az esetet. Hiszen haragudott Pálmára azért, mert csúnyán beszélt rólam. Jól emlékeztem arra a napra. Szív repesve sietettem a rendelőjébe, és már nagyon vártam, hogy újra láthassam. A váróba lépve azonnal meghallottam Pálma hangját, és a féltékenység, valamint a jeges rémület rögvest a hatalmába kerített. Pillanatok alatt végigfutott az agyamon, hogy ők több évig együtt éltek, és Erik szerette őt, és most biztos meg fogja bánni, hogy velem összejött, mert Pálmát szereti még mindig. Úgy éreztem, a mi kapcsolatunk még törékeny és rövid életű volt ahhoz, hogy ragaszkodjon hozzám és elküldje Pálmát, akivel szorosabb kapcsolata volt. Odaosontam a nyitott rendelő ajtóhoz, de nem léptem be, hallani akartam, hogy ők ketten mit beszélnek bent. Fájt, amikor Pálma dagadtnak nevezett, de jól estek Erik védő szavai. Be akartam menni, ezért léptem egyet, éppen annyit, hogy meglássam őket csókolózni. A maró fájdalom majdnem ketté hasított a sokktól. Azonnal sarkon fordultam és kifutottam a rendelőből, ki az utcára, el valahová messzire, távol tőlük. A sírás, mint valami vulkán tört fel belőlem, és meg kellett állnom, mert a zokogás rázni kezdett. Tudtam! Tudtam, hogy még mindig őt szereti! Ők illettek egymáshoz, nem pedig mi. Őt nem kellett szégyellnie, takargatnia, Pálmát bármikor felvállalhatta a szülei előtt. A telefonom csörgésére összerezzentem, és anélkül, hogy megnéztem volna, ki az, tudtam, hogy Erik hív. Nem vettem fel, sőt, amikor elhalt a csengés, kikaptam a telefont a zsebemből és teljesen kikapcsoltam. Hazaérve anya nagyon megijedt látványomtól.

- Lina! - csapta össze a kezeit. - Mi történt veled? Megtámadtak hazafele? 

Nem válaszoltam, csak a fejemet ráztam, miközben szakadatlanul folytak a könnyeim. Bementem a szobámba és végigdőltem az ágyon. A párnámba fúrtam a fejemet és átadtam magamat teljesen a fájdalomnak és csalódásnak. Anya leült az ágyam szélére és a hajamat kezdte el simogatni.

- Valami fiú van a dologban? - kérdezte gyengéden.

Bólintottam, hogy igen.

- Gondoltam, mert az utóbbi időben nagyon boldog és kiegyensúlyozott voltál - jegyezte meg anya. - Vártam, hogy nekem is bemutatod... Összevesztetek?

Letöröltem a könnyeimet, kifújtam az orromat és felültem az ágyra a párnát átölelve.

- Fogjuk rá, hogy összevesztünk - hüppögtem.

- Nem akarsz róla beszélni? - kérdezte anya.

Már úgyis minden mindegy volt, ezért hát elmeséltem anyának az egész szerelemi kálváriámat kezdve a szerelmes levelekkel egészen a pár órával ezelőtti pillanatig. Anya végig csendben hallgatott, majd sóhajtva csóválta meg a fejét.

- Pontosan olyan romantikus vagy, mint én - mondta és szája szegletében megjelent egy mosoly. - Én is ennyire belehabarodtam édesapádba abban a pillanatban, hogy megláttam őt. Hát, ilyen a szerelem, főleg, a fiatalkori. Emésztő, lángoló, mindent elsöprő. Nem mondom, hogy örülök neki, hogy egy jóval idősebb férfivel randiztál, és gondolom, feküdtél le. De már felnőtt vagy, hiába is csinálnák belőle ügyet, meg nem történtté tenni már úgysem tudom tenni. Annak viszont nagyon örülök, hogy nem estél teherbe.

Döbbenten néztem anyára, és kicsit sértett, hogy ennyire felelőtlennek tartott. 

- Védekeztünk - mondtam sértődötten.

- Hála Istennek, hogy ennyi eszetek volt ebben a nagy szerelemben. És akkor most te láttad őket csókolózni és elrohantál. Nem akart beszélni veled? 

- Próbált hívni, de nem vettem fel és kinyomtam a telefonomat is - válaszoltam dühösen.

- Buta megoldás, beszélned kellene vele, és hagyni, hogy tisztázza magát - közölte anya, amire én felcsattantam.

- Szerinted mit lehetne ezen tisztázni? Smároltak és kész! Megcsalt - mondtam, majd hangom újra elfulladt és sírni kezdtem.

- Akkor is beszélned kellene vele.

- Nem! - durcáskodtam és végigvágódtam újra az ágyamon, anyától elfordítva a fejemet. Anya újra felsóhajtott, megsimogatott és csendben kiment a szobából. 

Ma már tudom, hogy igaza volt, de én akkor annyira vérig voltam sértve, hogy inkább durcáskodtam, mintsem felnőtt módjára oldottam volna meg a helyzetet. 

Másnap kaptam Eriktől facen üzenetet, hogy hívjam fel, vagy beszéljük meg a dolgot, de én dühömben letiltottam őt. Persze utána kicsit bántam, de dacból akkor sem állítottam vissza. Anya akkor szólt, hogy a nővére felhívta telefonon és érdeklődött, hogy nem lenne-e kedvem kimenni hozzájuk dolgozni, lehetnék a férje asszisztense. Angolul jól tudtam, a sulit elvégeztem, és a bosszú is hajtott, így nagyon hamar összepakoltam és kiutaztam hozzájuk. Ők állták a repülőjegyemet is. Az ország csodás volt, a nagynénémék nagyon rendesek, a munka is tetszett és izgatottan tanultam a svéd nyelvet. 

Csengével azért felvettem újra a kapcsolatot és beszéltem vele, hogy hol vagyok, mit csinálok, de Erikről nem voltam hajlandó még velem sem beszélni. Tudtam, hogy mindenki az ő pártját fogja, őt sajnálják, és ez rettentően bosszantott. Velem miért nem foglalkozik senki? Engem miért nem sajnálnak, hiszen én vagyok a megcsalt fél?! Csak azért is mosolygós képeket posztoltam magamról, mert sejtettem, hogy Erik látni fogja őket Csenge faces oldalán keresztül. Azt akartam, hogy szenvedjen úgy, ahogy én! És köszönje magának az egészet. Ám az évek múlásával elpárolgott a dühöm és a haragom, és már én is magamat vádoltam, hogy annyira dacos voltam. Többször gondoltam rá, hogy felhívom Eriket, vagy visszaállítom a facen és írok neki, de mindig elment ettől a bátorságom és nem tettem meg. Próbáltak svéd férfiak udvarolni, de egyik sem volt Erik, így nem jártam senkivel sem. Pár év elteltével egyre többet foglalkoztatott a gondolat, hogy haza megyek, hiszen anya is egyedül maradt, szüksége volt rám, meg aztán szívem mélyén látni akartam újra Eriket. Anya beszélt az új egészség centrumról és arról, hogy Lukács doki asszisztenst keres maga mellé, ha gondolom, jöjjek vissza és dolgozzak mellette. A nagynénémék nagyon sajnálták, hogy a hazatérés mellett döntöttem, mert már svédül elég jól beszéltem, a környéket és a pácienseket is megkedveltem, de nem volt maradásom. Csengének nem árultam el, hogy mit szándékozom tenni, mert tudtam, hogy azonnal elmondja Eriknek, én pedig egyáltalán nem voltam még kész arra, hogy újra lássam őt. 

Amikor Erik kimondta a becézve a nevemet, mintha újra éledtem volna. Csak ő tudott így szólítani, csak ő tudott akkora nagy hatással lenni rám! Ám a kép újra bevillant: Pálmával csókolóznak a rendelőben. Ki tudja, nem-e élnek megint együtt? Nem akartam azt az örömet megadni neki, hogy azt lássa rajtam, mennyire odáig vagyok még mindig érte. Nem akartam gyenge lenni előtte. Ezért ridegen válaszoltam neki és belépem a rendelőbe. Erre a helyzetre egyáltalán nem számítottam. A hét öt napján napi kétszer is összefuthatok vele: egyszer reggel és egyszer délután, a rendelések végén. Hogy leszek képes távolságtartó és hűvös lenni vele? Most átkoztam magamat, hogy újra csak a szívemre hallgattam, és haza jöttem!