Titkos üzenetek

1. fejezet

- Linus, be tudtad biflázni azt a sok lantin szót, amit mára kért a tanár? - kérdezte barátnőm, Csenge, amikor éppen a következő órára készültünk. Kicsit fáradt voltam, mert tegnap sokáig tanultam, túl voltunk egy matek és egy irodalom dolgozaton, aztán pedig itt volt a latin, mindenki mumusa. Én szerettem, nem volt vele sok gondom, de Csenge barátnőmnek elég gyengére sikeredtek a dolgozatai, így nem lepett meg, hogy annyira izgult és aggódott is egyszerre. 

- Van egy-két szó, ami nem megy bele a fejembe, de a többivel jól elboldogultam - bólintottam. - Ne aggódj, ha tudok, segítek. 

- Köszi, tudom, hogy számíthatok rád, de olyan bűntudatom van, ha ebből a tantárgyból csalok. Apa mindig azt mondja, hogy ha puskázok, vagy lesek, és úgy szerzek jó jegyeket, akkor ő hogyan bízzon ezentúl az orvosokban, ápolókban? És valahol igaza van, nem? - barátnőm hangja bánatosan csengett. Szívem legmélyén igazat adtam az édesapjának, de szántam Csengét is, így inkább bátorítottam, semmint hogy elvegyem az egésztől a kedvét. Elsősök voltunk a suliban, itt ismerkedtünk meg és hamar a legjobb barátnők lettünk. Mind külsőleg, mint belsőleg különböztünk egymástól, de ettől értettük meg egymást olyan jól. Csenge magas, vékony, csinos lány volt, vállig érő, sötét barna hajjal. Szeretett csinosan öltözködni és sminkelni magát. Ellentétben velem, aki átlagos magasságú voltam a 170 cm-mel, hosszú világos szőke hajam volt, kék szemem, és nem voltam darázsderekú. Elég hamar megnőttek a melleim, amik kimondottan zavartak, és próbáltam nagy, bő ruhákban járni, hogy eltakarjam őket, és ne irányítsam rájuk senki figyelmét. A fenekem sem volt olyan szép, kicsi formás, mint a modelleknek, színésznőknek az újságokban. A hasamon is volt úszógumi, ami nagyon zavart és számtalanszor fogyókúráztam már - természetesen sikertelenül -, hogy eltüntessem a nagy mellemmel és fenekemmel egyaránt. Hála Istennek nem voltak fiú osztálytársaim, csak lányok voltunk, így nem volt annyira gáz a testnevelés óra. A tornatanárunk is nő volt, ami megnyugtató volt számomra. Csengét rettentően irigyeltem klassz alakjáért, ő meg állandóan az én melleimet és fenekeimet irigyelte, mert laposnak és deszkának érezte magát. Nem tudtam ép ésszel felfogni, hogy a fenében lehet pont rám féltékeny, mert hálát kellene adnia az égieknek, hogy ennyire szuperül néz ki. Ez a téma volt az, amiben egyáltalán nem értettünk egyet, és nem tudtuk megérteni a másikat, hogy mit siránkozik, mikor olyan bombázóan néz ki. Tanulás terén én jobb voltam, mint Csenge, de ez nem akadályozta barátságunkat, sőt, amiben tudtam, segítettem barátnőmet. A pasik terén sem egyezett az ízlésünk. Míg Csenge a magas, vékony, nyegle fiúkat pécézte ki magának, addig én az idősebb, karakteresebb férfiakra buktam. Hazafelé egy ideig mindig együtt mentünk, és állandóan kibeszéltük az utcán flangáló fiúkat. 

- Eljössz a hétvégén hozzánk? - kérdezte Csenge óra után. - Segíthetnél felkészülni a jövő heti latin nagy dolgozatra. 

- Rendben. Vasárnap délután ráérek - egyeztem bele készségesen. 

- Majd mondom apának, hogy menjünk érted autóval. Addig még felhívlak, és megbeszéljük, hogy hány órakor lenne jó neked.

Csengével ennyiben maradtunk. Aztán eljött a vasárnap. Három órát beszéltünk meg, mert nem akartam ebédidőben zavarkodni náluk. Azt már tudtam, hogy Csengéék együtt szokták a vasárnapokat tölteni, olyankor a bátyja és annak barátnője is náluk volt. Nem akartam ott kellemetlenkedni és lábatlankodni, ezért gondoltam úgy, hogy a három óra már jó lesz, addigra mindenki elmegy, és mi nyugodtan tanulhatunk együtt. Brennerék jómódúak és tehetősek voltak, a külvárosban laktak, egy előkelő részben. Csenge édesapja a baleseti sebészeten volt főorvos, az édesanyja pedig már rég nem dolgozott, családanya volt. A bátyjáról hallottam, hogy orvos lett, így nem meglepő, hogy Csenge is egészségügyi pályára lépett.