Victor Creed's Daughter

Epilógus

Ajtók hangos csapódásai, katonák kiabálásai és fegyverek dördülései ébresztették fel a férfit, aki a fejéhez akart kapni, de nem sikerült neki, mivel mindkét keze magasan a feje felett ki volt kötözve. Nagyokat pislogva nézet végig a termen, de nem látott benne semmi különöset, majd megpillantott egy ketrecet, melynek le volt tépve az ajtaja, mikor pedig érzékei újra kiélesedtek észrevette, hogy mindent betölt lánya illata. Azonnal rángatózni kezdett, de a láncok nem engedték akárhogy is próbálkozott. Tudta, hogy az öccse is járt itt és csak reménykedni tudott benne, hogy kijuttatta a kislányt. Bízott Loganben, de meg kellett bizonyosodnia róla, hogy Vicky épségben kijutott. Így tovább próbálta szaggatni a láncait, de egyszerűen sehogy sem akarták engedni, minden eddiginél erősebbek voltak. 

- Kár is próbálkozni Victor. A láncok adamantiumból vannak, még az öcséd sem tudná elszakítani őket - lépett be a férfi, aki a minap elvette tőle a lányát. Újra rángatózni kezdett, de most hangos morgások és kiáltások közepette, még nagyobb erővel próbálta eltépni a láncokat, hogy aztán elválaszthassa az illető fejét a nyakától. 

- Hol van a lányom? - bukott ki belőle a kérdés, amit egyszerűen már nem tudott magában tartani. 

- Nem kell aggódnod érte, az öcséd elvitte. Gondolom a többi mutánsgyerek közé Xavierhez - rántotta meg a vállát a férfi nemtörődöm módon, Victor pedig akarata ellenére megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Tudod mi az igazság Victor? - kérdezte a vele szemben álló férfi, mire oldalra billentette a fejét és kíváncsian figyelt. - Én legszívesebben megöltem volna a lányod. Lehet, hogy több halottal járt volna, míg elkapunk, de láttalak volna igazán szenvedni és láthattam volna, milyen amikor igazán kikelsz magadból, mikor igazán előtör belőled az állat - mondta közben leült egy székre. - De valaki nagyon azon volt, hogy a kicsi Vicky maradjon életben. Nem tudod, ki lehetett az? - kérdezte szórakozottan, árgus szemekkel figyelve, ahogy a mutáns teljes erejéből próbál megszabadulni a láncoktól, hogy aztán darabokra szaggathassa őt. 

- Fogalmam sincs - morogta Creed továbbra is a láncokkal küzdve.

- Hogy is lenne? - állt fel a férfi sóhajtva, majd egy fémasztalon heverő fegyverért nyúlt, hogy megtöltse azt. - Adamantium golyó - mutatta fel a töltényt, mintha csak előadást tartana. - Egy ilyen szépség vette el a kisöcséd emlékeit is - töltötte be a tárba. - Benned viszont biztosan nagyobb károkat okozna - biztosította ki a fegyvert, majd a mutánsra fogta. - Sőt, biztos nagyobb károkat fog okozni.

A fegyver eldördült, a lövés visszhangzott a beton falai között, melyek a monoton szürke helyett, már vörösben tündököltek. Beszínezte őket a vér.

Ééééééééééés itt a vége!!! Ne utáljatok nagyon, egy kicsit szabad, de ne annyira. Hamarosan érkezik a második rész, ami ha minden jól megy ma-holnap fent lesz a profilomon és lehet olvasni, de a My Crazy Things-ben úgy is kaptok értesítést ;). Köszönöm, hogy eddig elolvastátok és tudom, hogy rövid volt, de ígérem a következő rész hosszabb hangvételű lesz, ennek csak ennyit szántam. 

Szeri van :333