A TÚLÉLŐ | until dawn

third chapter; az egész az én hibám

- Várj! - kiáltottam Mike-ra, aki nagyon a hang irányába akart rohanni. Körülnéztem a faházban, s a tekintetem megállapodott az asztal alatt fekvő puskán. Bingó. Felkaptam és azonnal rohantam is Mike-hoz. - Fogd ezt! - dobtam oda a férfinak, és reméltem, hogy az a fegyver meg van töltve. Ellenőrizni már nem nagyon volt időnk.

A vérfagyasztó sikítások nem hagytak alább, és mi futva követtük a hangot. Mike Jessica nevét kiabálta, mintha ezzel segíthetne a helyzetén. Próbáltam tartani vele a tempót, miközben futott előre, a sötétben tapogatózva. Átvágtunk a folyón, ahol kis híja volt, hogy megcsússzak és beleessek, de épp idejében sikerült átlépnem egy másik kőre, mielőtt az előzőt elsodorta volna a víztömeg.

- Gyerünk, mennünk kell! – kiáltotta nekem Mike, ahogy megragadta a karom, tempóban tartva ezzel engem.

Egy szirtnél a fiú visszafogott engem, miközben leguggolt. A puska távcsövébe nézett. – Mit látsz? – suttogtam, de a saját hangomat sem hallottam a fülemben dobogó vértől. Megismételtem a kérdésemet, mire Mike csak biccentett egyet, jelezve, hogy elsőre is megértette.

- Jess a földön kúszik...

- Te megőrültél? – csattantam fel. – Ne rá célozz, az Istenit! Kitől menekül?

- Rohadt életbe, eltűntek! – kiabált, mire csak egy hatalmas csattanást érzett a tarkóján, amit a tenyerem okozott. Megérdemelte az idióta, ha nem tud gondolkodni.

- Gwen! – hüledezett haragosan, mire még egyet kapott.

- Nincs időnk ezzel foglalkozni, Mike, legalább segíts egy utat találni lefelé. – Hiába fordítottam bármerre a fejem, nem találtam biztonságos lejtőt. Ésszerű, az erdőben, ahol franc sincs, miért lenne lépcső?

- Jobb ötletem van. – Mielőtt reagálhattam volna, Mike megragadta a csuklómat, és magával rántott a mélybe. Most rajtam volt a sor, hogy egy vérfagyasztó sikoly hagyja el számat, az hittem a halálomba zuhanok. Egy hatalmas rántás éreztem a karomon, s láttam, ahogy Mike egy faágban kapaszkodott meg. Hál' Istennek, hogy itt még az ördög seggéből is fák nőnek. Eszeveszetten kapkodtam a levegőt, s éppen akartam mondani, hogy ne engedje el az ágat, de elkéstem, mert megint csak zuhantunk.

Az érkezés után úgy éreztem, hogy soha a büdös életbe nem fogok tudni megint felállni. Mindenem fájt, olyan volt, mintha a csontjaim megadták volna a szolgálatot. Csak addig maradtam nyugton, amíg Mike fel nem rángatott megint, működésre bírva az izomzatomat.

Nem állhattam meg, ezt én is tudom, de egyszerűen ezek után képtelen lettem volna tovább futni. Mike is tudta, hogy nem kéne megállnia, mert Jessica veszélyben van, de mégis megtette.

- Jól vagy, ugye? - Nagyon nem vagyok jól. Aprót bólintottam, mire elengedte a kezem. Bár ne tette volna. - Akkor menjünk tovább. 

✖✖✖

Láttuk, ahogy az a valaki egy épület irányába vonszolta Jessicát. Előttünk egy havas lejtő helyezkedett el. Ha már lezuhantam több méter magasból, akkor ez mit számít? Hát, igenis sokat számított, hiszen amit én hónak néztem, az igazából jég volt. Amint ráléptem elcsúsztam rajta

- Jessica, jövünk! - kiáltotta Mike, mintha egy szuperhősös filmben lettünk volna.

Lerohantunk a lépcsőn, és rögtön megláttunk egy rozoga liftet, amin egy test feküdt.

- Édes Istenem... - mondtam, és a szám elé kaptam a kezem. A szemembe könnyek gyűltek, de mégsem akartam sírni.

Odarohantunk, és letérdeltünk mellé. - Jess.. - mondta Mike, és rá se lehetett ismerni a hangjára. Jessica teste tele volt karmolásokkal. Megkönnyebültem, mikor a lány megmozdult, de azzal a tettével a lift leszakadt, ezzel a mélybe rántva őt.

- Jessica! - kiáltottuk egyszerre. Lenéztem, de sehogy se láttam az alját. Hallottam, hogy Mike elsütötte a puskát, amivel felfele lőtt.

Nem tudtam megmozdulni. Nem kedveltem Jessicát, de soha sem akartam, hogy meghaljon. Ismertem már az óvoda óta, csak középiskolában jártunk más osztályba. Látni valakit meghalni.. borzalmas.

Mike volt az, aki kizökkentett azzal, hogy felrángatott a földről. - Gyere már! Mennünk kell! - kiáltott rám, és felszaladt az épület tetejébe. Nehezen tudtam tartani a tempót, hiszen még mindig a sokk hatása alatt álltam.

Amint felértünk, megláttunk egy embert előttünk. Lehetséges, hogy nem vett észre minket. Belekapaszkodtam Mike karjába, hogy hátra tudjam húzni, de ő a puskát a férfire szegezte.

- A francba! - káromkodta el magát. - Kifogyott a töltény. - mondta halkan, majd ledobta a fegyvert a földre. Hirtelen megindul előre, így rántott engem is magával.

Amilyen gyorsan csak tudtam, futottam vele, és nemsokára kiértünk a szabad ég alá, ahol a hóvihar volt keletkezőben, így ösztönösen a szemem elő emeltem a kezem, hogy ne menjen bele a hó. Körülnéztem, és láttam, hogy jóval fentebb vagyunk a hegyen.

Egy kis hunyorítás segítségével észrevettem a jóval előttünk járó férfit és az előtte magasodó épületet. - A szanatórium. - mondtam ki hangosan, mire Mike egy kérdő pillantást vetett rám. - Láttam a felvonónál a plakáton. Biztos ez a szanatórium.

- Biztató jel.. - mondta a férfi, majd rám nézett.

- Ne is gondolj rá! - mondtam, de Mike elkapta a felkaromat, és egyenesen a szemembe nézett.

- Az én hibám, hogy Jess meghalt. Csak azért hoztam őt magammal, hogy féltékennyé tegyelek. - nehezére esett kimondani a szavakat. A tagjaim megbénultak, és elképedve, könnyes szemmel néztem rá.

- Jézusom - ráztam le magamról a kezét, és arcomat a kezeimbe temettem. - Jessica most halt meg... És azt mondod, hogy a mai este a részedről egy színjáték volt? Most kell ezt bevallanod? - az arcán meglepődöttség futott végig. - Kell valaki, aki hibáztathatsz? Felőlem oké. Jessica azért halt meg, mert nekem féltékenynek kéne lennem. Ez az egész az én hibám! - az arcom lángba borult, a körülöttem lévő hideg ellenére. - Ha ettől jobban alszol este, akkor átveszem a felelősséget.

- Ezt nem gondolhatod komolyan - hitetlenkedett. - Nem akarlak hibáztatni.

- Pedig nagyon annak tűnik - fintorodtam el. - Miért nem megyünk vissza abba a hülye vendégházba? Segítséget kéne hívnunk, a többieknek elmondani, hogy egy gyilkos van a közelben. El kéne húznunk innen a csíkot, érted?

- Nekem van egy jobb ötletem - fejét a hegyre fordította, a tekintetem pedig követte az ő pillantását. - Te hívj segítséget, én pedig szétrúgom annak a köcsögnek a seggét.

- Öngyilkos akarsz lenni? A halálodba sétálsz, te idióta!

- Mégis mit kéne tennem? A barátnőmet meggyilkolta, az a legkevesebb, hogy megbosszulom!

- Miért akarsz mindig te lenni a hős? Kizárt dolog, hogy lejutsz erről a hegyről élve! Tudod mit? Sétálj egyenesen a gyilkos karmai közé, fene fog téged megmenteni. Visszamegyek a többiekhez, és túlélem ezt az estét!

- Jó. - Mielőtt reagálni tudtam volna, a meleg kezei a csuklómra fonódtak. Magához rántott, és annak ellenére, hogy mérges voltam rá, visszaöleltem.