A TÚLÉLŐ | until dawn

eleventh chapter; elért a hajnal

Gwen szemszöge:

- Kérlek, Gwendoline, mondd el részletesen, hogy mi történt - a rendőr zöld szemei kíváncsian villantak rám, miután visszatért a kihallgató terembe. - Nem kell sietned, van rá egy egész napunk, hogy összeszedd a gondolataidat, de szerintem nem akarod itt tölteni az idődet, igaz? - aprót bólintottam. - Jó. Elmondanád, hogy kezdődött az egész?

Az este után szinte lehetetlennek tűnt felidézni, mi volt előbb és mi utóbb.

- Miért mentetek fel a hegyre? - az ember kérdésével együtt képek villantak az agyamba. - Az után, ami a múlt éven történt.

- Újra találkozni akartunk, hogy felejthessünk - a hangom még mindig remegett, még akkor is, ha most már biztonságban voltam. - Mindent. Josh hívott el minket.

- Nem volt semmi különös abban, hogy visszahívott titeket a helyre, ahol elvesztette két testvérét?

- Nem, vagyis de - nyögtem ki végül. - Csak mind azt akartuk, hogy Josh jól érezze magát, nem tudtunk róla, hogy bármilyen gondja lenne.

- Szóval senki sem sejtett semmit - némán bólintottam. - És azért mentetek el, hogy megint összekovácsolódjon a csapat - írta fel egy dossziéban tartott dokumentumra. - Mikor, kivel és hogyan érkeztél meg a helyszínre? - a tollát kikattintotta és letette az asztalra.

- Ezt nem fogja felírni?

- Előbb szeretném tisztázni a dolgokat, Gwendoline - mondta, s szemöldökét gyanakvóan összehúzta. - Miért érzem úgy, hogy próbálsz kitérni a kérdéseim elől? - a kezemen a barna bőrt átszínezte a rászáradt vér, és a piszok, amit még a hegyen szedtem össze. - Tudnál figyelni egy kicsit? - fordítottam vissza a fejem a rendőr irányába. - Múlt este...

- Hét óra után érkeztem, egyedül, és busszal. A felvonónál találkoztam Jessicával, aztán mentem tovább, olyan érzésem volt, mintha követnének, valaki folyamatosan lihegett volna a nyakamba, aztán pedig találkoztam Ashley-vel.

- Nem láttál senkit, csak úgy érezted, hogy követnek?

- Azt hittem, hogy csak paranoiás vagyok, de aztán...

- Aztán mi?

- Mielőtt a helikopterrel felvettek volna minket, láttam valamit a bányában - suttogtam. - Ember szerű volt, de a végtagjai sokkal hosszabbak voltak, mint egy normális emberé. Nem volt az.

- Azt hiszem egy kicsit előre haladtál - rázta meg a fejét. - Hogyan kerültél a bányába?

- Az a valami odavitt - lettem egyre idegesebb. Odafigyel ez az ember egyáltalán rám, mert nekem nem úgy tűnik?

- Értem - nem túl meggyőzötten. - Ez mikor történt?

Mégis honnan a fenéből kéne tudnom, hogyha ki voltam ütve? tettem fel magamban a kérdést.

- Valamikor hajnalban - gondoltam újra a mondandómat.

A férfi megint felfirkantott valamit a papírra.

- Inkább előbb azt mondd el, hogy mi történt miután megérkeztél - szólt hosszas csend után.

- Elmentem felkapcsolni a generátort Mike-kal és Jessicával, mert Josh megkért rá engem, a kettő másik pedig a vendégházba tartott - a széken hintázva halk nyikorgást idéztem elő a fém tárgyból, amin ültem, de mintha ezt észre sem vette volna.

- Milyen kapcsolatban állsz Michael Munroe-val és Jessica Riley-val?

- Ez miért fontos?

- Csak szükségünk van a részletekre is.