Katarzis

hiányzol

nem te hiányzol hanem a pillanat
amikor együtt voltunk
felettünk a csillagok a sötét égen
bort ittunk
kéz a kézben
vártuk hogy ne jöjjön el a perc
mikor már csak a szívünk érzi
amit akkor éjjel éreztünk
egymásba elbújva
a világ elől

nem te hiányzol, csak az érintés
az ajkad az ajkamon
akkor azt hittem őszintén vállalom
nem hiányzol, csak
az a pillantás
mikor a pólódban kócosan keltem ki
az ágyból
a tükörben láttam az arcodon

nem hiányzol
csak a hangod, ami elmondott ezer
mesét
hogy ne féljek
hogy ne lássak mást csak téged
ha mérföldekre vagy tőlem
már nem is érzem a szívverésed

nem hiányzol
csak napról napra
egy láthatatlan erő szakít szét egyre
jobban
a lelkem egy kisebbre szakadt
darabokban
sír a sarokban

mert már magamnak is hazudom
hogy nem is hiányzol