Bogaram...! /Lassan frissül/

3

- Valaki...- hallottam a füstön túl. Csak maradjon életben... úgy futottam ahogyan csak bírtam. Alig kaptam már levegőt. Csak futottam. Egy fiú feküdt eszméletlenül a földön. Szőke tincsei az arcára hullottak. Az ujján egy fekete gyűrű. Adrien.
- Marinette ez nem Az a fiú?- kérdezte Tikki csodálkozva.
- De- mondtam. Teljesen lesokkolódtam. Csak bámultam egy pillanatig az ájult fiút. Ki kell jutnunk innen. De most Marinette vagyok, nem Katica.
Nehézkesen felkaptam Adrien-t a hátamra és úgy siettem a kijárat felé.
- Van itt még valaki?- kiabált egy tűzoltó.
- Várjon!- próbáltam kiabálni. Még én se hallottam magamat. A tűzoltó kirohant a 3. szintről. Egy egész épület kilakoltatása biztosan nem könnyű...
- Úristen!- mondta Tikki meglepődve. Csak azt vettem észre, hogy a hátam mögé néz, de már nem volt erőm megfordulni. Talán Feketemacskát látta meg. Már nem tudom meg.
A lépcsőházba értünk, ami tűzálló volt. És én abban a pillanatban összeestem. Éreztem, hogy Adrien súlya rám nehezedik.

Egy fehér szobában ébredtem. Kórházi szoba. Senki nincs itt. A mellettem lévő ágyban egy alvó lány van. A haja copfba van kötve túléltem, de... Tikki! A cuccaim! És Adrien...
Magam mellé néztem, minden koszos ruhám a kis komódra volt hajtogatva tisztán. A táskám a ruháimon. Max. csak egy éjszakát maradhattam bent. Hisz csak elájultam. Felültem és abban a pillanatban Tikki-vel találtam szemben magam.
- Marinette!- szólít meg aggódva.
- Oh, Tikki, mi történt, Adrien jól van?
- Minden rendben! Tegnap nagyon megijedtem! Annyira bátor voltál, a szüleid annyira aggódtak, nemtudták, hogyan kerültél oda.- Tikki "annyira" gyorsan beszél.- anyukád még most is itt van a kórházban, csak elment a recepcióra valami papírokat intézni.
- Értem.- nagyot sóhajtok. Minden rendben.
- Egész este oxigénmaszk volt rajtad. Csak reggel hat óra körül vették le. Adrien is volt itt...
- Kedves, hogy meglátogatott. - mást nem nagyon tudok mondani... ez a minimum, miután megmentették  az életét. Macska vajon jól van?
- Feketemacskáról még mindig semmi hír?- kérdeztem, de mielőtt Tikki válaszolhatott volna a másik ágyban alvó lány ébredezni kezdett.
- Szia!- integettem neki kedvesen.
- Hello!- mondta kómásan.
Aztán beállt a kínos csend.
...
- Egyébként, Margot vagyok.- mondta.
- Én Marinette.
- Az égő épületben voltál? Csak mert még fent voltam, amikor befektettek és erről beszéltek.- lehet, hogy azt is hallotta, hogy Tikkivel beszéltem? Ah, csak szóvá tenné.
- Nos, igen.
- Komolyan egy fiúval találtak meg?- kérdezte izgatottan. Teljesen elpirultam. Meglepett a kérdése. Ez a csaj nem kerülgeti a forró kását. Emlékeztet engem valakire...
- Nos, igen. De nem úgy. A hátamon vittem ki az épületből, mert eszméletlen volt. Az egyik osztálytársam volt.
- Aham...- méregetett gyanakvóan- tudtad, hogy Katica és Feketemacska is ott voltak, de azóta nem kerültek elő?- kérdezte. Persze, hogy tudom.
- Komolyan?- néztem rá döbbenten.
- Oh, Kincsem, hát felébredtél!- jött be anyu az ajtón.
- Szia, Anyu.
- Szervusz- köszönt anyu Margotnak is.
- Csókolom!- köszönt kedvesen. Az előbbi kotnyelességnek nyoma sincs.
- Apád küldött süteményeket, egyétek meg. Marinette, otthon szeretnék veled beszélni. - jaj, pont most kellett nekem ez is. Itt van az iskola vége, erre vár rám otthon a szobafogság. Nagyon jó Marinette, elismerésem.
Margottal rengeteget beszélgettünk. De sajnos haza kellett mennem egy utolsó vizsgálat után.

Éééés igen. 1 hét szobafogság. Anyáék szörnyen mérgesek voltak. Most az iskolában vagyok. A folyosón sétálgatunk.
- És akkor most nem mehetsz sehova se?- kérdezte Alya.
- Csak suliba.- feleltem vállat vonva.
- Aj, pedig már csak holnap kell jönni iskolába, aztán szünet.
- Az a baj, hogy ez a tény a szüleimet nem túlzottan érdekli.
- Sziasztok!- köszönt Nino. Na és ki volt vele? Hát persze, hogy Adrien.