Bogaram...! /Lassan frissül/

18

- Anya... nem gondolod, hogy lerövidíthetnéd a büntetésemet?
- Nem gondolom.- felel szigorúan.
- De már csak 2 nap van az iskoláig...
- Annyi idő pont elég lesz arra, hogy átismételd kicsit a tavaly év végi anyagot.
- Haha.
- Marinette, érettségizel. A tanulás kicsit sem lesz vicces. Nézegettél már egyáltalán egyetemeket?
- Tudod, arra gondoltam... eddig se voltam rossz tanuló. Idén mindenből jelesem lett...
- És büszkék is vagyunk rád.
- ...szóval, mi lenne, ha nem Párizsban tanulnék tovább?
- Miért tennél ilyet? Annyi kiváló egyetem van itt, te meg olyan okos vagy. Felesleges lenne elmenned kevésbé jobb egyetemre messzebbre.
- Ott van Amerika. Ott rengeteg egyetem van...- anya egy picit ledöbbent, majd hangosan nevetni kezdett.
- Hát persze Marinette. Mehetsz a Stanfordra!- mondta nevetve.
- De ha komoly lenne, akkor elengednél?
- Ahhoz egy nagyon jó érv kéne kis szívem.
Hát, akkor majd tanév közben közlöm velük a tényeket.
- Felmegyek tanulni.- mondtam unottan, majd felbaktattam a lépcsőn. Hát, inkább örüljön, hogy tovább akarok tanulni.
A délutánomat természetesen nem tanulással töltöttem. Sorozat és chat. Ja tinilány tájm! Volt időm körmöt festeni, rajzolni, táncikálni. Na meg persze a bűntudatra is volt elég időm. Mikor egy percre megfeledkeztem az akumákról és a kwamikról, utána azért marcangoltam magam, mert ilyen fontos dolgokat képes vagyok figyelmen kívül hagyni. Adriennel egész nap chateltünk, de ez persze nem helyettesíti azt, amikor éjszakákat töltött itt. Eltelt az egész nyár. Nem tudom eldönteni, hogy életem legjobb vagy legrosszabb nyara volt. Eseménydús.
Adrien ü.: Akkor csak suliban?
Marinette ü.: Ja. Szar az egész helyzet. Anya nagyon érzékeny a továbbtanulásra.
Adr. ü.: Apám siettetni akarja a költözést.
Mar. ü.: He? Mikorra tervezi?
Adr. ü.: Téli szünet.
Nem írok vissza. Most mégis mi lesz? Itthagy?
Adr. ü.: Marinette?
Kikapcsolom a gépem. Nekem ez sok. Minden perc számít, a szüleimet hamar meg kell győznöm.
- Marinette!- szól anyu lentről.
- Megyek.
Lebaltatok a lépcsőn és hallom, hogy ordít a híradó. Valami hősökről beszél.
- Ezt nézd!- a tv-re mutat.
Új hősök! Egy róka és egy teknős jelmezbe bújt valaki. Talán Párizsnak még mindig van esélye? Hamarosan a fejleményekről!
- Nagyszerű hírek, nem?
- Több mint nagyszerű. Felmegyek.
- Ahogy gondolod.
A telefonomért nyúlok és tárcsázom a számát.
- Marinette, hallottad a híreket?- jön a hirtelen kérdés a telefonból.
- Azért hívtalak, szerinted van rá esély, hogy visszaszerezzék a...
- Biztos! Az öreg biztosan elmondta nekik!
- Remélem.
- Máskülönben miért adott volna erőt másoknak? Oh, várj, egy pillanat.- lerakja. Mit csinálhat. Ahj. Hívjon már. A telefon megcsörren.
- Chloé.
- Nem, én Marinette vagyok.
- Nem. Chloé eltűnt.
- Mi?
- Most volt a hírekben.
- Istenem, ilyenkor bezzeg Alya nem kotnyeleskedik a helyszínen.
- Szerinted mit csináltak vele?
- Egyáltalán kik vitték el? Lehet, hogy inkább megmenekítették.
- Pont őt?
- Olyasmi szituációt tudok elképzelni, hogy az apját akarták vinni, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a kicsi lányát vigyék.
- Annyira odamennék.
- Én is...

Szeptember 1.
Chloé nem jött iskolába, mindenki nagyon nyúzott. Az elmúlt napokban az új hősök állandóan felbukkannak.
- Marinette, 1000 éve nem beszéltünk!- borul a nyakamba Alya.
- Sajnálom, hogy nem írtam vissza, csak sok volt a dolgom.
- Semmi baj, remélem már nem haragszol.
- Nem, dehogyis! Alya, elmondhatok valamit?
- Persze, bármit.
- Menjünk ki a folyosóra.
Amikor kinyitottam az ajtót nekimentek Adriennek. Hirtelen elkezdtek remegni a lábaim. Mikor elmentünk egymás mellett észrevétlenül végigsimított a karomon, amitől a hideg végigfutott a hátamon.
- Na, mit akartál elmondani?
- Szóval, a nyáron nem beszéltünk ezért nem tudtam neked pár dolgot elmondani.
- Mi történt?
- Hát, megismertem egy srácot...
- Van pasid?
- Nos, igen.
- Tényleg, ki az? Ismerem?
- Igen ismered...
- Adrien?- nem válaszolok, csak aprót bólintok.
- Úristen, én úgy tudtam, gratulálok!
- Köszi, de megtennéd, hogy nem nagyon híreszteled?
- Igen, tartom a számat. De... mégis hogy jött ez össze?
- Kicsit bonyolult...
- Nem is lényeges. Tényleg nagyon örülök.
- Én is.
Bemegyünk a terembe és leülünk Adrien és Nino mögé.
- Hogy telt a nyár?- néz ránk Adrien kaján mosollyal.
- Eltelt.- motyogom.
- Én rengeteg helyen voltam.- kezd bele Alya a mondandójába. Ez hosszú lesz.

Iskola után Adrien félrehívott az iskola mögé.
- Annyira hiányoztál!- ugrok a nyakába. Egész nap erre vártam.
- Te is!- megemel és megcsókol. Erre vártam már mióta.
- Nincs kedved átjönni?- susogja a fülembe. A hideg kiráz, de bólintok.
A nyár utolsó hetei rettentő utálatosak voltak nélküle, most egyetlen esélyt sem fogok elhalasztani, amikor vele lehetek.