Hádész útja [𝒫𝑒𝓇𝒸𝓎 𝒥𝒶𝒸𝓀𝓈𝑜𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Első rész

Percy's POV:

Csak figyelem. Azt, hogy mit mond, és hogy hogyan. Minden mozdulatát követem, igyekszek tábortűz éles fényében az arca minden rezdülését kivenni - noha az arca felét látom csak, a másik oldala sejtelmesen árnyékba burkolózott.

Alacsony és pont arányosan vékony. A fekete rövidnadrág és azonos színű, lógós trikója látni engedi, a karját és a lábát. Sötét sportcipő van rajta, ami jól megy a fenti ruháihoz. Közelebb lép a tűz világító melegéhez, fázik.

Hosszú haja van, talán a háta közepéig érhet, és puhának tűnik. Lazán össze szálkázta, néhány vékony tincs már ki is csúszott. Hatalmas, sötét szemekkel rendelkezik, azt hiszem, feketék, olyan, mint egy őzike. Elképesztően hosszú, fekete pillái csak fokozzák ezt a hatást.

Jászon kérdezgeti, rövid válaszait kedves hangon adja. Akaratlanul is Nico jut eszembe a lány látványától, és Annabeth-nek is valami ilyesmin járhat az esze, mert óvatosan megbök. A szóban forgó személy a másik oldalamon áll, kezeit keresztbe fonja és ellenséges tekintettel méregeti az új tagot. Tudom, látom rajtja, hogy mindjárt megszólal, és igazam is lesz.

- És hogy kerülsz ilyenkor, errefelé? - érzem a hangsúlyon, hogy piszkálódni akar a kérdezettel.

- Eltévedtem - ismétli meg a pár perccel ezelőtti válaszát. Ennyire nem figyelsz, Nico? Mi van veled?

- Aha - morogja ő, és kicsit előrébb megy. - Honnan jöttél?

- New York - újabb ismétlés.

- Biztos? Nincs az egy kicsit messze innen? - kérdezi gúnyolódva.

- Nico - sziszegem neki, mire csak legyint egyet, alig észrevehetően.

- De. Talán. De nem gyalog jöttem idáig, ha erre gondolsz.

- Hanem? - még egy lépés.

- Kocsival. De útközben balesetem volt. És elindultam valamerre - látom az arcán, hogy szörnyen óvatosan fogalmaz.

- Baleset? - a fiú oldalra billenti a fejét, amire egy bólintást kap válaszul. - Milyen? - Ez komoly? Előbb mondott el mindent Jászonnak!

- Nekünk jött valami.

- Mi volt az?

- Nem tudom. Miért?

- És te pont erre indultál? - figyelmen kívül hagyja a kérdést.

- Igen... Illetve, azt hiszem. Nem emlékszem rá pontosan. Az egyik pillanatban még a kocsiból másztam elő, a másikban pedig annál a fánál támaszkodtam - oldalra mutat. - Nem tudom, mennyi idő telt el.
Kérem az isteneket, hogy Nico álljon le a kérdezgetéssel, és legnagyobb meglepetésemre ez be is következik. Jászon érdeklődve figyel, végül int nekünk, hogy közelebb mehetünk. Meg tesszük, pár lépéssel később pedig már szorosan szőke barátunk mellett ácsorgunk. Annabeth egyetlen pillanatra élesen szívja be a levegőt, majd kedvesen bólint egyet a lánynak. Ő viszonozza, majd rám emeli a szemeit.. Innen közelről egészen határozottan állítom, hogy sötétbarnák a szemei. Egyszerre áraszt melegséget és egyszerre érzem úgy, hogy a Tartaroszba pillantok.

- Te vagy Percy Jackson? - inkább kijelentés, mintsem kérdés. Meglepetten mosolygok, és bólintok. - Örülök. Annabeth? - a lány megdöbben, vele együtt mi is.

- I-igen... De honnan tudod?

- A testvérem mesélt rólatok. Meg mutatott képet - elmosolyodik, halvány gödröcskék villannak fel az arcán.