Hádész útja [𝒫𝑒𝓇𝒸𝓎 𝒥𝒶𝒸𝓀𝓈𝑜𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Huszadik fejezet

Sziasztok!
Itt az új rész, remélem, tetszeni fog! 😊
Kellemes olvasást!

Nico's POV:

- Nos! - szólal meg derűsen a szőke hajú lány. Narancssárga Félvér táboros pólót, és agyaggyöngyöket visel, mellé drapp baseball sapkát. Apollónos, ez rögtön látszik rajta. A karjai bronzosak, az arca kicsit szeplős, a szemei mélykékek. - Én úgy nézem, hogy nem lesz itt semmi baj - de azért elfordulva furcsa fintort vág.

- Mi az? - suttogja Maria. Azóta sem képes megszólalni normális hangerővel, vagy csak nem akar. De a figyelmét nem kerülhette el a másik lány grimasza.

- Semmi semmi! - vágja rá, tettetett derűvel. Maria oldalra billenti a fejét, és pontosan azt az arcot ölti magára, mint anno Bianca, amikor átlátszóan füllentettem neki. Unott arc, egy kicsit csücsörít. - Na, jó! Nézd! Nem azért, mert rosszat akarok neked, de ilyen hosszan tartó láztól, ami ráadásul ilyen magas, ki kellett volna száradnod. Még aludnod kéne a beadott gyógyszerektől! Ehelyett itt ücsörögsz, az arcod élénk, és mindenre figyelsz. Nincs ez így jól! - rázza a fejét, kusza szőke tincsei keresztezik egymást.

- Nincs? - kérdez vissza susogva.

- Nem! A lázcsillapítók felnyomták a lázadat! Valami még nincs veled rendben - azzal szó nélkül elrobog. Meghökkenve nézünk utána. Nem tudom mire vélni a hirtelen távozását, elvégre azért jött, hogy valami löttyöt beadjon a testvéremnek. És még az is érintetlenül trónol a felszolgálókocsi szerű gurulós izén.

- Hazel? - néz rám. Gyorsan vázolom neki, hogy a római táborosoknak még tegnap takarodó volt, és nincsenek itt, mire kicsit elszontyolodva bólint. - Nico, tedd meg nekem, hogy felhívod őt, és megkéred, hogy szóljon anyának. Jó? - figyelek, hogy minden egyes szavát megértsem, majd engedelmesen bólintok, és ott hagyom őt.

Our POV:

Nézem, ahogyan a hátsó ajtón távozik, sietve. A prófécián kattog a fejem, nem tetszik, rossz érzésem van tőle.

Hádész hadban áll az őssel? Ki az?

Kronosz. Hát persze...

Segítői lesznek - nyugtalanul mocorgok, menekülés kényszerem van. Szinte fizikai fájdalmat okoz fekve maradnom.

- Szia! - köszön derűsen Will. Keveseknek örülnék most annyira, mint neki. - Jól ránk ijesztettél. Az egyik barátod valami olyasmit mondott, hogy meghaltál. De mint látom, ez nem igaz... - vigyorog, és folytatja a furcsa italok kotyvasztását. A kész cuccot a kezembe adja, viszolyogva nézek rá. - Bocsi, kislány. De szerintem nem akarsz már olyan sokáig itt dekkolni - hevesen rázom a fejemet. - Helyes. Akkor gyűrd le! - tanácsolja kedvesen, és vissza fordul a löttyeihez. - Ügyes. - Most pedig add a kezedet - nyújtja felém a tenyerét. - Láz láz... Nem tudják, hogy mit kell keresniük - mormolja enyhe bosszúsággal, miközben leül az ágyam szélére, és figyelmesen vizsgálni kezdi a testrészemet. Csuklóig lilás-szürkés a bőröm, a gyűrű alól fekete vonalak futnak szintén csuklóig. És ez nem festék... - Le kell venned a gyűrűt! - mondja kicsit keményebb hangon. - Az Alvilági mágia tönkre fog tenni! Ezek a csíkok - mutat a fekete vékony sávokra - a vérmérgezés jelei. Csak sokkal erősebb. Ha elérik a szívedet... - nem fejezi be, csak kicsit hosszabban becsukja a szemeit, jelezve, hogy mi lesz a következmény. - Le kell venned! - ismétli meg nyomatékosan. - Tudom, hogy ajándék, meg szereted, de már ennyit is nagyon nehéz lesz eltüntetni.

- Miért? - súgom.

- Mert ez a fajta mágia a legerősebb. Szinte nincs gyenge pontja, betegségként támadja meg a szervezetedet. De ha most hajlandó vagy levenni az ékszert, még könnyebb a dolog. És kevésbé fájdalmas.

- É-én... én nem tudom levenni! - közlöm, még suttogva is remeg a hangom. Will elképedve mered rám.

- Mi az, hogy nem tudod levenni? Adtam hozzá egy szert! Hol van?

- Elhasználtam! Bele mártottam, ahogy mondtad! Sőt, még rá is öntöttem! De sehogy sem akart... nem tudtam... - nem tehetek róla, a szemembe gyűl kezdenek a könnyek. - Próbáltam levágni is! Késsel, ollóval, mennyei bronzzal, sztűgiai vassal... Semmi sem segít!

- Az baj - motyogja, és megérinti a halálfejet. Furcsa, hideg érzés söpör rajtam végig, aztán meleg, majd megint hideg.
Will rémülten ejti le a kezemet, és még az ágy széléről is felpattan. Értetlenül nézek rá, a szeme riadtan csillog, igyekszik lehiggadni. - E-ez mi a nyű volt?! - kérdezi, tőle szokatlanul élesen. Nem tudom, miről beszél. - Nézd, baromi gyorsan le kell szednünk ezt az izét! Szólok Kheirónnak! - elrobog. Forgatom a fejemet, semmit sem értek. Pár perc múlva meghallom a fiú izgatott, remegő hangját. - Nézze meg! Nem hazudok!

- Will, ha igaz, amit beszélsz, akkor... - beérnek, meglátnak, elhallgatnak. - Jó reggelt, Maria - köszön Kherió kimérten. Mögötte Mr. D.

- Na, mutasd, nem érek rá! - morran fel.

- Persze persze! - szabadkozik a fiú, és mellém lépve hangosat nyel. - Megengeded? - összevont szemöldökkel nézek a szemébe, aztán bólintok. Megfogja kezemet, és enyhén felemeli, hogy a kentaur és az isten hangosan felszisszenhessen a látványra. Aztán, csak úgy, mint előbb, megérinti a gyűrűt.

Hideg, meleg, hideg, meleg...

És elengedi.

- Ez meg mi a büdös borkő volt?! - csattan fel Mr. D. - Mi vagy te, valami démon?! - dörren rám, amire össze rezzenek.

- Nem démon, Dionüszosz! - motyogja Kheirón. - Fel kell mennünk az orákulumhoz... Biztosan van számunkra jóslata!

- Van - jegyzem meg, továbbra is suttogva. - A többiek szerint, amíg aludtam, eljött ide. De csak a hangja. És elmondta a próféciát - a férfiak álla a padlót súrolja.

- Tud a kis csaj... - nyögi be a boristen. - Eljött a vén nyanya?!

- Nem, csak a hangja - ismétlem meg kicsit ingerülten.

- És elmondta a Próféciát? - bólintok. - Will, mi van a gyűrűvel?

- Leszedhetetlen. Pedig sima csontnak néz ki - Kehirón közelebbről megvizsgálja, és oda szól az istennek.

- Így már világos... El van átkozva. Hádész ajándéka volt? - bizonytalanul intek, hogy igen. - Igen, rögtön gondoltam.

- De Nicónak is ilyen van! És neki semmi baja nincs vele!

- Igen, de - ne sértődj meg -, jóval erősebb nálad. És az ő teste ahogy látom, kibírta az Alvilági mágiát. Te nem bírod. És a tetejébe valaki el is átkozta a gyűrűdet.

- Perszepohoné? - kérdezi Mr. D. és közelebb jön. Megnézi. - Nem, sem ő, sem pedig Hádész nem dolgozik ilyen piszlicsáré trükkökkel. Ha tippelnem kéne, akkor a Kiskirálynőkre voksolnék.

- A Kiskirálynők? Miért?

- Mert nem akarják, hogy a... Nem akarnak maguknak vezetőt.

- Ebben van valami...

- Elég nekik Perszephoné.

- De Hekaté is rájuk szállt.

- Pláne.

Willel úgy kapkodjuk a fejünket a két férfi között, mint a teniszmeccseken szokás a labda után. És a felnőttek egyszerre néznek rám. Elég ijesztő... Bizarr...

- Mi volt a prófécia? - szegezi nekem Kheirón. Lassan, bizonytalanul elismétlem a sorokat. - Hm... Várunk még egy kicsit. Ha holnapra ez nem javul, és semmi sem történik, akkor beszélnünk kell. De ha valami olyat észlelsz - itt Willre is sandít -, akkor is le kell ülnünk. Szörnyű gyanúm van veled kapcsolatban, kedvesem - sóhajtja a kentaur.

- M-mi az?!

- Remélem, tévedek... Majd beszélünk! Will, a gyűrűt ne szedd le! Ne piszkáld!

- De a-

- Ha az, akinek gondolom - felém bök -, akkor semmi baja sem lesz.

- De az az izé már a csontjánál van!

- Legyen is! - vágja rá a kentaur. - Ha össze érnek, meglátjuk, mi lesz.