Hádész útja [𝒫𝑒𝓇𝒸𝓎 𝒥𝒶𝒸𝓀𝓈𝑜𝓃 𝒻𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

Huszonnegyedik fejezet

Sziasztok! 😊
Meghoztam az új részt, remélem, tetszeni fog! 😊
Kellemes olvasást! 😄

Our POV:

- Ne menekülj! - üvölti Kronosz. Egy tisztás közepén áll, és engem keres. Körbe-körbe forog lassan, közben hozzám beszél. - A végzet utol fog érni! Csak odázni tudod, kisasszony! Gyere elő! - hangja, akár a felhevített tőr, karcolja a hátamat.

Egy fa ágai közt ülök, igyekszek beleolvadni az árnyékba. A kezemet a számra tapasztom, hogy ne ziháljak hangosan.
Kavarognak bennem az érzések, a rémülettől a gyűlöleten át, az aggódásig. Értetlen is vagyok. Hogy tért vissza az idő istene? Hogy bújt Greg testébe? És mi a francot akar?!

- Tudom, hogy hol vagy! - szólal meg ezúttal halkan. A hangja rázza a testemet, hideg verítékben úszok, a lábaim és a kezeim remegnek.

Most mit csináljak...? És hogy? Kronosz minden mozdulatomra felkapja a fejét...

- Gyerünk! - duruzsolja. - Az Alvilág  szülötte ilyen gyáva lenne? Pedig a drága apukád nagy reményeket fűz hozzád... Milyen kár! Határozottan meg volt róla győződve, hogy te vagy. De úgy látszik, a Hoktak birodalma ismét csalódást okozott - és hangosan felröhög.

Tömény kegyetlenség, gonoszság, bosszúvágy és gyűlölet árad az irányomba. Még életemben nem éreztem olyan kínt, mint most, hogy Kronosz érzelmei átsöpörnek a testemen.
Felnyögök a fájdalom miatt, az agyam veszettül kezd pörögni.

Segítség... Segítséget kell szereznen! De hogyan? És kitől? 

Esélytelennek látom a helyzetet.

Ha legalább Nico itt lenne...

Aztán beugrik valami. A múlt éjszaka Bianca di Angelo azt mondta, hogy nekem még szükségem lesz a segítségére. Ő és a halottak segíthetnek nekem! De hogy hívjam őket elő?

Idézés?
Azt meg hogy..?

Még sosem láttam szellemidézést. Nem tudom, hogy hogyan álljak neki.

Mindeközben Kronosz a sík, füves kis tisztázásra egy alkimista kört készített - nem tudom, hogy hogyan. Így utólag visszagondolva, nem tudom, mivel, és hogy honnan jutott eszembe. Mechanikusan csináltam az egészet. Mintha beprogramoztak volna.

- Oh, igen... Nemsokára a Királynő felébred, és a saját oldalamra állítom őt!

Megdermedek, nem vagyok biztos, hogy jól hallottam. A küldetésem ugrik be. Meg kell keresnem a Halott Királynőt. És a jelek szerint Kronosz tud valamit.

Minden félisten őrült egy kicsit. Ők általában bevállalnak rizikós dolgokat.
És vannak a nagyon őrültek, akik a saját vesztükbe rohannak, csak azért, mert ahhoz szottyan kedvük.
Nos, én a jelek szerint az utóbbi csoportba tartozom. Ugyanis a következő pillanatban remegő térdekkel érek földet, és ingatag, gyors léptekkel indulok a titánisten irányába.

- Tudsz róla valamit? - szegezem neki a kérdést. Kiérek a tisztás fényébe - már amennyire a Napot takaró fekete felhők  átengedik a sugarakat.

- Mondhatni - az isten ravaszul vigyorogva fordul felém. Greg arca mit sem változott, csak a fenyegetően villogó aranyszeme  mutatja meg valódi mivoltát.

- Mondd el! - követelem, tőle nagyjából tíz méterre állok meg.

- Miért tenném? - kérdezi, az arca kihívó mimikát ölt. - Neked kell a legjobban tudnod, hogy valamit valamiért! Szóval? Mi az ajánlatod?

Néma maradok, nincs ötletem. Sem alkum. Se semmim!

- Kár... pedig azt reméltem, hogy mielőtt ideér, megállapodhatunk. A nővéred nem fog segíteni! - figyelmeztet kajánul. Tudom, hogy nem Hazelre gondol. - De nekem az is megfelel, ha simán megöllek! - vigyorogva ront nekem. A rémülettől megdermedek, az agyam lesokkol, képtelen vagyok a mozgásra.

Meg fogok halni... Nem akarom!
Gyerünk! Mozdulj! Mozdulj már!

De nem, a testem cserben hagy, sőt, ha eddig nem voltam elég szánalmas, még térdre is esek.
Az isten felém rohan, keze egyetlen intésére egy hatalmas, fekete sarló tűnik fel a markában. Ezzel egy időben dobhártya szaggató sikoly hangzik fel, akármennyire őrültség, teljesen biztos vagyok benne, hogy a sarló adta ki a hangot.

Megöl...

Megrendíti a sarlót, össze szorítom a szeneimet, és várom, hogy kettőben vágjon.
A penge a bőrömhöz ér, felszakítja, öt centi mélyen vág a vállamba. Nem tudom vissza tartani a kiáltásomat. Ég az egész karom, perzsel, és mintha egy kígyó kezdene el mászni a bőröm alatt, szétküldve halálos mérgét.
De nem értem, miért nem nyisszantotta le a fejemet, amikor kinyitom a szememet, akkor látom az előttem magasodó, fekete, csipkés szélű sziklákat. Három méter magasak, az alkuk teljesen össze ér, a tetejük között kis hézagok vannak. Az egyik ilyen lyukban deréktól fogva beszorulva kapálózik Kronosz. Kezében a halálos fekete penge, a sarló vége a vállamban. És Nico di Angelo dühösen üvölt velem. 

- NEKED TELJESEN ELMENT AZ A CSÖPPNYI ESZED IS?! KIÁLLSZ A TITÁNISTEN KRONOSZ ELLEN, HÁT MEGHIBBANTÁL?! - ordítja. Mellém ugrik, kihúz a sarló alól, a következő pillanatban beránt az árnyak közé.
Átjár a hideg és a sötétség, de megnyugtat.
Meglepetésemre nem valami távoli helyen kötünk ki, csak az egyik távolabbi fán. Jól átlátunk az erőlködő istenre. 

Kába vagyok, a fejem zúg, a kezem ég, és le akar esni a helyéről.

- Nézz ide, hülye gyerek! - parancsolja Nico kemény hangon. Nem vagyok rá képes, a fejem magától bicsaklik le. Morogni kezd, és kétoldalról megfogja az arcomat, kényszerít a szemkontaktusta. A hangja, hideg, és dühös, teljes ellentétben van az arcával. A szokottnál is sápadtabb, szeme alatt olyan fekete karikák vannak, mintha temperával sminkelne.

- Nihco... - nyöszörgöm fájdalmasan.

- Te csak ne Nicózz itt nekem! - csattan fel. - Tudod, hogy mit műveltél?! Van róla fogalmad?! - dühöngi.
Kifújja a levegőt, szorosan megölel. Nem hagyja, hogy élveztem a pillanatnyi biztonságot, eltol magától, az izzó sötétbarna szempár az enyémbe mélyed. - Le kell győznünk Kronoszt! Eltüntetjük őt a föld színéről! - mondja halkan, gyűlölködő hangon. Könnyes szemmel bólintok. Nem tudok megszólalni, amikor megsimítja az arcomat, leugrik velem a fáról, és egyszerűen magamra hagy. Döbbenten nézek utána, fogalmam sincs, hogy mit akar kezdeni egyedül.

Legyél jó társa a Szellkirálynak!

Ez volt Bianca di Angelo kívánsága. És én megígértem neki. Megígértem!
De most itt állok, mindjárt összeesek a fájdalomtól és a félelemtől. Egy jó társ nem ilyen... Egy jó társ a párja mellett van, segíti és védelmezi. Nekem is ez lenne a dolgom!

Nem tudom, hogy honnan szedtem az erőt, mindenesetre Nico után futok, amikor kiérek a tisztásra, megdöbbentek.

Nico nem egész három perc alatt néma csendben felállította az egész Halott légiót.