Érted adtam a lelkem

41. fejezet

Sziasztok! :D Aranyos az a kezes gif, bár tudom, nem egy férfi keze a szellem, de ezt találtam. 

Evelyn

A szívem nagyot dobban, majdnem kiugrik a helyéről. Teljesen zavarba hozott, ég az arcom. Jól hallottam?

– Bizony jól! – mondja mosolyogva, majd elenged. Ahogy egymás szemébe nézünk, olyan mintha összekapcsolódna a lelkünk. Fura gondolat, de így érzem. Egy pillanatra el is felejtem, hogy Eliza is itt van mellettünk. Zavartan lépek egyet hátra, s foglalok helyet mellette.

A lány kuncogni kezd, a kezét a hátamra rakja és simogatni kezdi.

– Találkoztunk már, de nem mutatkoztam be rendesen – nyújtja a kezét Eliza felé. – Drogon vagyok.

– Eliza – tartja ő is, majd kezet ráznak. – Evelyn, nekem vissza kell mennem – mondja szomorúan. – Sajnos még van munkám.

– Én is sajnálom, de megértem. – Felállva szorosan átöleljük egymást. Integetve válunk el.

Kérdőn fordulok Drogon felé.

– Jó poén volt! – emelem a kezemet, majd finoman a vállába ütök, visszafojtva az erőm. Hirtelen megragadja a kezemet.

– Nem vicceltem! – mondja teljesen komoly arckifejezéssel. – Nem szabadna, de mit kezdjek az érzéseimmel? – zavartan kerüli a tekintetemet. Az állára emelem a kezem, s magam felé fordítom. Gyönyörű szemébe nézek.

– Elveszem a szemedben – suttogom lágy hangon, mire halovány mosoly húzódik az arcára. A jobb kezével megfogja nyakamat, és közelebb hajolva finom puszikat kezd nyomni a számra, de eszembe jut, hogy a kertben vagyunk, ahol bárki megláthat.

– Észrevehetnek minket! – suttogom, de élvezem, ahogy hozzám ér, nem szeretném ezt abbahagyni.

– Nem mintha titokban szeretném tartani, de igazad van. – S ezzel megragadja a karomat, majd a lakosztályába visz. Azta!

– Itt már nem zavarhat senki – jelenti ki, majd folytatja, ahol abbahagyta. Finoman harapdálja az alsó ajkamat. Átkarolja a derekamat, s szenvedélyesebben csókol, mint eddig. Vajon milyen lehet vele lenni? Vetődik fel bennem-e kínos kérdés, ugyanis hallotta. Olyan vörös lehetek, mint egy alma, ezt nem kellett volna.

– Tényleg érdekel? – kérdezi meglepetten, talán nem számított erre, ahogy én sem, csak úgy felmerült bennem ez a kérdés. Sikeresen zavarba hoztam saját magam.

– Sajnálom! – Ellököm magamtól, majd eltűnök. Úgy érzem, túlzottan kellemetlen helyzetbe hoztam őt is, meg magamat is.

Egy olyan helyre villámlok, ahol magas hegyek vannak, csend és messze tőle. Végig sétálok egy hosszú sziklán, s leülök a legvégére, ahonnan egész szép a kilátás. Hatalmas szakadék van alattam, vagyis, ha emberként leesnék, biztosan meghalnék.

– Most már előjöhetsz – szólalok meg egy óra csendben ülés és bambulás után.

– Észrevettél? – kérdezi, s láthatóvá válik a lélektöredék.

– Azt hittem, meghaltál... – suttogom remegő hangon, könnybe lábadt szemmel. Nem hiszek a szememnek.

– Meghaltam emberként, lélekfaló lettem, s újra meghaltam. Hogy mi vagyok most? – Közelebb lép, én teljesen felé fordulok. Iszonyatosan ijesztő a mélység, ami mögöttem van. Leguggol elém, majd törökülésbe elhelyezkedik.

– Lélektöredék.

– Olyan is létezik? – Hitetlenkedve tekintek végig a férfin. Erősen dörzsölgetem a szememet, hátha álmodom, de nem, ez a valóság. – Mit takar a lélektöredék? – kérdezem szipogva. Nem látok erre értelmes magyarázatot. Mire is lenne a halálom után? Vicc ez az egész.