A megmentőm |BEFEJEZETT|

5.

-Sajnálom. -mondta halkan, mire halványan elmosolyodtam.
-Egyszer mindenki elmegy. -nyugtáztam, majd fölálltam az asztaltól. -Biztos nem kérsz egy teát?
-Biztos.
Csöndben felraktam forrni egy lábos vizet, mert én magamnak akartam csinálni egy teát. Közben Jaebum csak ült az asztalnál, és nézett maga elé üres tekintettel. Sokszor elgondolkozom azon, hogy mi járhat a fejében. Néha annyira titokzatos. Csöndes, de ha meg kell védeni akkor hangos.
-Én szerintem haza megyek. -állt fel hirtelen, és a bejárati ajtó fele ment, kezében a gyógyszereimmel. Miért nem hagyja itt nekem? Még dolgom van velük.
-Uhm..rendben. -nyugtáztam le, de amint kinyitotta az ajtót, az égből milliónyi esőcsepp kezdett hullni.
-Hát akkor szia. -lépett ki rajta, de én összeráncolt homlokkal a karja után kaptam, és visszahúztam a házba.
-Ugye nem akarsz viharban haza menni? -kérdeztem a szemeibe nézve.
-Nincs is vihar...csak esik egy kics.. -Nem tudta befejezni a mondatát, mert hirtelen dörgött egy hatalmasat.
-Nincs-e? -kérdeztem eszelős mosollyal, mire ő is elmosolyodott. -Itt maradsz. -jelentettem ki, mire elnevette magát.
-Ahogy parancsolod főnök. Beinvitáltam a nappaliba, és leültünk a kanapéra egymás mellé.
-Akarsz filmet nézni? -tekintettem rá, mire ő is rám nézett.
-Nézhetünk, ha szeretnél.
-Szuper. -vigyorodtam el, mert valljuk be, régen volt társaságom. Nagyon örültem annak, hogy elkezdett esni az eső, és nagy vihar kerekedett, mert a mai napom után rámfért egy kis társaság. Néha tényleg úgy érzem, hogy nem érdemes élnem.
-Pattogatott kukoricát? -biccentettem oldalra a fejem. Jaebum halkan nevetni kezdett. -Mi az? -kérdeztem a szemöldököm ráncolva.
-Semmi, csak te mondod rám mindig, hogy olyan vagyok mint egy kiskutya, miközben te is olyan vagy. -mosolyodott el.
-Naa...te kiskutyásabb vagy. -mosolyodtam el én is, majd felálltam a kanapéról, hogy újra a konyhában kössek ki.
Kinyitva a szekrényt kivettem belőle a bezacskózott kukoricát, és beraktam a mikróba, hogy kipattogjon. Amíg vártam, a hűtőt kinyitva kivettem egy üveg colát, majd elővettem két poharat magunknak.
-Jaebum, addig keress egy filmet. -kiabáltam be a nappaliba, mire ő bekapcsolta a tévét, és a csatornákon kapcsolgatva keresett valami nézhetőt. Én kiöntöttem magunknak az üdítőt, majd a popcornt is kivettem, és kiöntöttem egy tálkába. Tele kezekkel visszaslisszoltam a nappaliba, és leültem mellé a kanapéra.
-Ez nem tudom mi, de ezt nézzük. Köszönöm. -vette el tőlem a colát, majd ölembe tettem a kukoricát, és hátradőlve én is elkezdtem nézni az általa kiválasztott filmet.
Igazából nem tudom miről szólt. Végig azon járt az agyam, hogy hogyan is ismertem meg Jaebumot. Előtte senkivel sem beszéltem. Barátaim, családom sem volt. Erre itt van ő, aki megmentette az életem akkor, amikor úgy éreztem, senki sem menthet meg. És itt van most is, mikor egyedül kéne lennem, szomorúan, hallgatva az eső kopogását, és néznem a hideg, fehér falakat. Ehelyett ismét itt van mellettem, és vigyáz rám. Együtt nézünk egy filmet, és együtt nevetünk.
-Álmos vagy? -kérdezte halkan, megsimítva combomat, mire észrevettem, hogy a vállán pihentetem fejemet. Vajon mióta fekhetek így rajta?
-Umm..kicsit. -néztem fel rá, mire elmosolyodott.
-Akkor aludj nyugodtan.
-Ahh. -nyöszörögtem nyújtózva egyet és felültem. -Nem akarok. Várj, te meg se ittad a kóládat? -néztem a kezében tartott pohárra, ami még mindig tele volt.
-Hoppá, elfelejtettem. -nevetett fel halkan, majd lerakta kezéből a poharat. -Akkor nem fekszel le?
-....De. De akkor te is aludj. -néztem szemeibe.
-Rendben főnök. -mosolyodott el.
Felálltam, majd elmentem a szobámhoz, és ő is követett.
-Umm..van egy kis gond..Csak egy ágyam van, a kanapé pedig nem túl kényelmes. -néztem rá.
-Nem baj, alszom én ott, elleszek. -nézett vissza rám.
-De..elférünk ketten ha gondolod.. -mutattam az ágyra, majd kettőnkre.
-Youngjae, édes vagy, félsz a vihartól, igaz? -mosolyodott el újból. Várjunk...
-Honnan tudod? -ráncoltam a szemöldököm.
-Ordít rólad. -lépett közelebb hozzám, majd összekulcsolta a kezem a sajátjával. Felpillantottam szemeibe, mire ő a nap folyamán sokadjára elmosolyodott és bedöntött az ágyba. Átölelte derekamat, a még mindig összekulcsolt kezeinkkel, majd nyakamba hajtotta fejét.
-Hideg a kezed. -suttogtam.
-De te majd felmelegíted. -felelte halkan, mire mosolyogva lehunytam a szemem. Most már nem félek a vihartól.

Szép napot emberek^^ amint ígértem, ma hoztam is a következő részt. Remélem elnyerte tetszeseteket.
Amúgy random tényként közlöm hogy ma volt a beiratkozásom középsuliba :D) /uhum uhum senkit se érdekel Niki/
Remélem jól telik a nyaratok <3 legyen szép napotok: Niki