A megmentőm |BEFEJEZETT|

8.

Másnap egész nap nem tudtam mit csinálni. A kedvem a padlót súrolta, nem láttam meg semmiben sem a szépet. A csönd nyomasztott, de mikor bekapcsoltam a tévét, a belőle kiáradó zaj idegesített. Nem tudtam magam semmivel se lekötni, főzni se kedvem, se tehetségem nem volt, takarítani nem volt mit, aludni pedig ... Hát két napja mást se csinálok, már fáradt se vagyok igazán.
Éppen arra gondoltam, hogy mégis beülök megnézni egy filmet, mikor csengetést hallottam. Szemöldökráncolva csoszogtam a bejárati ajtóhoz, és nyitottam ki, és egy vigyorgó Jaebummal találtam szembe magam. Mondjuk úgy, hogy már meg sem lepődök.
-Meglepetééés, kicsi Youngjae. -vigyorgott rám, és kérdés nélkül belépett a lakásba. Mióta lett ilyen...vidám és felszabadult?
-Hello.. -válaszoltam halkan, és utánafordutam ajtócsukás után.
-Naa, mi ez a letargikus hangulat? Irány a konyhába, csináljunk pár szendvicset és irány a park! -vázolta csillogó szemekkel.
-A park? -vágtam értetlen fejet. -Minek megyünk mi a parkba? És neked nem dolgoznod kéne?
-Youngjae, egész nap szar kedved van, elegem van abból, hogy folyton siránkozol. Most szépen kijössz velem a parkba, ha akarsz, ha nem, a természet jót fog tenni. -simított végig mosolyogva felkaromon, mire kirázott a hideg.
(...)
Igen, kibaszottul kirángatott otthonról Jaebum, és kibaszottul itt ülünk egy pokrócon. Nem tudom hogy érte el, hogy elmenjek vele, de egyre többször van a közelembe, és én már kezdek ahhoz hozzászokni, hogy...hogy itt van.
-Szerzünk neked munkát. -mosolygott rám vállára hajtott fejjel, ahogy kinyújtott lábakkal, hátul kezeivel támasztva ült, a szemeimbe nézve.
-Szer..zünk? -gondolkodtam el.
-Persze, segítek.
-De...aranyos vagy meg...minden...de...azt hiszem már mondtam, hogy nyolc általánossal rendelkezem. -sütöttem le a szemeimet, a törökülésben tartott lábaimon pihenő kezeimre.
-Fel a fejjel Youngjae. -vette el kezeit maga mögül, és ő is törökülésbe húzta lábait, majd közelebb ült hozzám. -Keresünk OKJ képzést, és pár hónap alatt lesz egy szakmád. -mosolygott rám, majd a lábaimon pihenő kezeimre rakta tenyerét. -Ne félj, amíg engem látsz. Én itt vagyok melletted. -nézett mélyen szemeimbe, mire halványan elmosolyodtam, de látásom egyre jobban homályosodott. Pislogtam egyet, de ezzel a szemeimből egy-egy hatalmas könnycsepp landolt kezeinkre.
-Ne sírj picim. -fogta két keze közé arcomat, és hüvelykujjaival letörölte az egyre gyűlő gyémántcseppjeimet.
-De...te vagy az egyetlen, aki azt mondta nekem, hogy itt van mellettem. -mosolyodtam el erőtlenül, de nem bírtam tovább, és zokogásban törtem ki. Jaebum még közelebb ült hozzám, és térdeink összeértek. Tarkómra fogott, és gyengéden mellkasára hajtotta fejemet. Egyik kezével hátamat, másokkal fejemet simogatta nyugtatóan, míg én a park közepén engedtem ki magamból mindent. Mindent. Egyszerűen az összes sérelmet, amit eddig kaptam, az összes fájdalmat...de a fájdalom mellett ott volt az a cseppnyi boldogság, amit ő adott. Csak pár hete ismerem. De abban a pár hétben mindig ott volt mellettem, és vigyázott rám. Nem egyszer mentett meg, és nem egyszer fogta a kezem, mikor más elhagyott. És most is ő van itt, ahogy próbál nyugtatni, és szívem újra olyan melegséggel töltődik el, amilyet régen éreztem. Lassan hagytam abba a sírást, de közelsége megnyugtatott. Hüppögve, vörös, felduzzadt szemekkel keltem fel mellkasáról, és néztem a szemébe.
-Jaebum, nem tudom, hogy akkor miért mentettél meg, de te voltál a legjobb dolog, ami történhetett az életemben. -suttogtam halkan, erőtlenül, de ő minden szót kristálytisztán értett. Tudom, mert lassan, és gyengédet hajolt ajkaimra, hogy lágy csókot adhasson rájuk.

Sziasztok!! :)
Meghoztam nektek a nyolcadik részt, remélem elnyerte tetszeseteket^^ ha igen, nyomjatok a csillagra és irjatok kommentet :} azoknak mindig nagyon örülök :D
Legyen szép napotok drágáim! ~ Niki