Kavarás ( Sehun fanfic.)

Ep.8

Elmerültem a gondolataimban teljese n, a valóságba a kopogás ránt vissza.
Már szaladtam is az ajtóhoz, hogy beengedjem rajta...

Songji: Moonbin karjai közt ébredek...imádom egyszerűen ezt az embert. Kimászni nem tudok mellőle, anélkül, hogy felkeltsem. Így maradok és nézem még egy darabig, egy ideje már a szeme és a szája között cikázik a szemem. Gyors puszit adok a szájára, mire elmosolyodik még csukott szemmel.
-Jó reggelt Hercegnőm! Hogy aludtál?-kérdezi mostmár nyitott szemmel, mosolyogva.
Most egy drámában valami hosszú és nyálas monológ következne, de itt nem az fog...
Beszéd helyett csak megcsókoltam, be kell vallanom meglepődtem amikor visszacsókolt. Ilyen korán már így tud reagálni ? Én fél óra alatt jutottam el erre a színtre...hiába, nem a gyors ébredésről vagyok híres.
Lassan váltam el tőle, és a szemébe néztem mosolyogva.
-Neked is. Hadd jegyezzem meg, milyen kis éber ma valaki...- nevettem el magam.
-Ez még nem éberség...-mosolygott
-Nah...- ütöttem meg, majd másztam ki mellőle.
Ő persze minden egyes mozdulatomat figyelemmel kísérte, így mondanom sem kell mennyire zavarban voltam.
Kimentem kávét csinálni magunknak, de sajnos fogalmam sem volt mit-hol találok...
Láthatta a tanácstalanságot, ezért utánam jött és hátulról ölelt át. Hiába vagyunk együtt egy jó ideje, ezzel mindig újra és újra kiváltja belőlem a zavarban lévő tinilányt.

Yoojin: Rowoon...
-Te mit keresel itt ? -kérdeztem felvont szemöldökkel.
Most nem sírhatok, egyszerűen nem szabad.
Válasz helyett csak beljebb lépett, nézett, majd halk motyogásba kezdett.
De engem nem érdekelt, sem az miért van itt, sem az , mit akar tőlem. Minden pillanatban az a kép volt előttem ahogy ott áll valakivel és megcsókolja. Újra és újra ez lebeg előttem...
- Ha már nincs mit mondanod, menj ki, kérlek...
A száját egy halk sóhaj hagyta el, majd sarkon fordult és kisétált.
Miután becsapta az ajtót , én a földre rogytam és csak bámultam magam elé. Mivel érdemeltem ki, hogy ezt tegye velem ? Talán nem voltam elég jó, vagy csak szimplán lassan haladtam vele? A telefonomat magamhoz kaptam és beindítottam valami szomorú zenét (mert kínozni magam jó)...a telefon mellé még egy nagy adagot valami cukros valamiből ami Songji-é és elkezdten enni miközben szenvedtem.

Sehun: Kopogás és minden nélkül mentem be az ajtón , ahol egy földön ülő csupa depi Yoojint találtam ...Nah ebből itt és most elég. Rowoon hát nem volt neked elég amit kaptál?
-Szöszi, na most szépen elmegyünk és iszunk egy jó kávét .- közelebb léptem és legugoltam mellé- Mit eszel te ?- vettem ki a kezéből nevetve a tálat amiből eddig falatozott.
- Nem tudom, de finom volt. Hova akarsz menni ? Muszáj most ?
-Muszáj! Ne ellenkezz.- fogtam meg a csuklóját és húztam magammal.
Egészen az első kávézóig vittem, majd mint egy rongybabát leültettem egy székre és kértem neki egy karamellás jegeskávét, magamnak csak egy sima jegeskávét.
Amíg vártunk , csak a padlót bámulta meg sem szólalt. Ami furcsa, mert ahogy én láttam eddig , nagyon beszédes.
Megkaptuk a kávénkat, majd egy bíztató mosollyal az arcomon leültem szembe vele.
- Ne legyél ilyen...tudom mi a baj, kérlek ne foglalkozz vele , nem érdemelt meg.
-Kedves tőled-motyogta
-Mi?
-Az egész...Az, hogy hazavittél tegnap, hogy most itt vagy és segítesz nekem...nagyon kedves tőled- emelte rám a tekintetét a mondat végére, majd nagyot sóhajtott.
-Menjünk inkább igyuk meg sétálva!- azzal a lendülettel megfogtam a kávéját és a csuklóját és megint magam után húztam. Választása nem volt, így kénytelen volt utánam topogni. Nem alacsony, de azért szednie kellett a lábait, hogy utól érjen.
Kiértünk egy parkba, ahol a kezébe nyomtam a kávéját és a szemeibe néztem...Ohh azok a szemek...És a szája...
Pár végtelennek tűnő másodperc után közelebb hajoltam hozzá, várva a reakcióját.

Yoojin: Közelebb hajol én meghalok. Előtte meg bámul. Már csak pár centi választott el minket amikor én lehajoltam és inkább ittam a kávéjából, majd egy hülye mosoly kiséretében tovább sétáltam.
Az arckifejezésért már megérte, soha nem láttam embert ennyire ledöbbenve.
Nagyjából 10 métert sétálhattam mire  mellém sétált. Szerintem még mindig nem tért magához. Meg én most tényleg nem szeretnék úgy semmit tőle.
Vagy de ?
Áhh nem...
Bár...
Oké Yoojin verd ki ezeket a gondolatokat a fejedből ,mert megőrülsz a végén. ( Vagy talán mégis akarok valamit ?)
Amikor már teljesen elfáradtam leültünk egy padra a sok idős nénivel szembe, és beszélgettünk estig.
Mondanom sem kell mennyire meglepődtem amikor hazakísért, mondjuk elmondta azt is, hogy 2 folyosóval odébb lakik, de a szándék a lényeg.
Hulla fáradtan estem be az ajtón , ahol egy idegesen toporgő törpe, azaz Songji , igen arra gondoltam, szóval egy idegesen toporgó Songji állt velem szemben.
Összefont karokkal nézett egy darabig, majd igen csak ijesztő hangsúllyal kezdett bele a mondandójába.

Songji: Már 1 órája várom és hivogatom Yoojint, de nem veszi fel. Minek neki a telefon ha nem veszi fel ? Hívom Rowoont is ,aki közli velem, hogy Yoojin kidobta ?! Mi van ezzel a lánnyal? Most hol van ? Kivel van ?
Hangos nevetgélés csapja meg a fülem , majd egy nagyon-nagyon fáradt Yoojin jön be az ajtón. Egy darabig semmit sem szólok , csak nézem és várom, hátha mond valamit.
De semmi, csak áll és néz.
Elővettem a nem túl simogató hangomat és kezdtem bele a monológomba.
- Yoojin drága, merre voltál és miért nem vetted fel a telefonodat ?  És kivel voltál? Ohh, mielőtt elfelejteném, hívtam Rowoont, aki azt mondta kidobtad. -nem foglalkozva azzal, hogy beszélek elsétált mellettem, majd bezárta magát a fürdőbe.
Szuper sikerült ezt is elrontanom...
Elővettem a telefonomat, majd Moonbint tárcsáztam, aki megadta Sehun számát. Ha ő nem tud semmit kiszedni belőle akkor senki.
Miután letettük a telefont, nem telt el 5 perc és már az ajtóban állt.
Azt hiszem nekem itt már nincs dolgom.

Yoojin: Csak mondja és mondja ...szóhoz nem enged jutni. Nekem nem lehet magánéletem ? Minek kellett azt a zsiráfot is felhívnia ?
Lassan feladom ezt az egészet és hazamegyek...
Csak ülök és bámulok magam elé a fürdőben, mikor egy halk kopogásra és egy ismerős hangra leszek figyelmes.
Ez Sehun...
-Bemehetek? - kérdezi olyan hangon amitől más már rég pocsolyává olvadt volna,  de én nem...én tartom magam ...egy darabig.
Nem mondok semmit csak az ajtóhoz lépek és kinyitom, majd helyet foglalok a kád szélén.
Félve, de benyit, majd leül mellém és a combomra teszi a kezét, amitől egy kellemes, megnyugtató érzés fog el.

Sziasztok!
Bocsánat, hogy ilyen sokat késtem és remélem nem lett borzalmas. A hibákért elnézést kérek.
Köszönöm azoknak akik olvassák a Kavarást!💖

Kis spoiler: Hamarosan valami új problémával kell szembenézniük a szereplőknek...(azt nem mondom el kiknek mert gonosz vagyok😘)