Kavarás ( Sehun fanfic.)

Ep.9

Yoojin: Nem mondok semmit csak az ajtóhoz lépek és kinyitom, majd helyet foglalok a kád szélén.
Félve, de benyit, majd leül mellém és a combomra teszi a kezét, amitől egy kellemes, megnyugtató érzés fog el.
Nem tudom miért nyitottam ki az ajtót, de elég hamar észbe kaptam : lehet nem kellett volna beengednem.
Lassan emeltem rá a tekintetemet.
-Jól esik, hogy itt vagy , de nincs szükségem erre...majd mi elrendezzük.-ezzel a mondattal felálltam és ott hagytam.
Songji értetlenül nézte ahogy magam után becsapva az ajtót kimentem a folyosóra, onnan pedig egyenesen az utcára.
Őszíntén szólva semmi tervem nem volt hova megyek, csak úgy voltam vele minnél messzebb...
Távol mindentől és mindenkitől , távol a problémám forrásaitól.
Songji ...aki tudom nem tehet semmiről, csak rosszkor volt rossz helyen...
Rowoon, aki egy hatalmas pofon volt az élettől nekem...az első szerelem , az első akivel úgy éreztem minden tökéletes, majd rá kellett jönnöm semmi sem olyan amilyennek látszik...
Sehun...aki plátói szerelem volt az elejétől kezdve, attól a pillanattól, hogy összetalálkoztam vele...egészen a mai reggelig...
Borzasztóan belemerülve minden gondolatomba mentem a lábaim után, csak követtem a tömeget.
Mondhatni életemben elöször sodródtam az árral...

Sehun: Kirohan, itt hagy kész ennyi...Soha senki nem csinált még ilyet velem. Ennyitől más már a halálán lenne és fangörcsölne... de nem ő más, miért nem mehetnek úgy a dolgok ahogy én akarom?
Már kezdtem úgy érezni, simán megy innetől a dolog, de nem...egyszerűen kiviharzik.
Nyugdíjas tempóban felállok a helyemről, majd utána indulok .
Úgy sem mehetett messze, gondolom én.
Mikor látom, hogy eltűnik  gyorsabb tempóra kapcsolok és keresem a szőke hajat a sok sötét közt.
Sikertelenül...
A tömegben megállva elövettem a telefonomat, majd tárcsázni kezdtem az utolsó számot amivel beszéltem.
Három csöngés után, fel is vette,majd riadtan kezdte mondani, hogy nem veszi fel és nem tudja hol van.
Remek.
A tömegben tovább sétálva egy érdekes gyülekezőt látok meg, valamit vagy valakit körbe vesznek az emberek.
Azonnal rohanni kezdek.
A tömegben meglátom a földön fekvő Yoojint.

Yoojin: Csak bolyongok, céltalanul és igyekszem mindent kiverni a fejemből.
A körülöttem lévő emberek mozgása lassul...a hangok tompulnak.
Még egyszer körbe nézek, hátha megpillantok valakit aki tud segíteni.
Az emberek ugyanúgy mennek tovább, van aki odébb is lök.
Forog a világ.
Szítkozódva kerülnek ki, amivel nem tudok mit kezdeni jelen esetben.
Sötétség.

Fogalmam sincs mennyi idő múlva, de  úgy érzem kipihentem magam.
Nem sok mindenre emlékszem...
Hol vagyok ? Ki hozott ide ? Mi történt? Mi bajom van vagy volt?
Amint ezek a kérdések megfogalmazódnak bennem, a szemeim kipattannak, és szólásra nyitnám a számat, de nem megy.
A szoba nem ismerős. Fehér falak, fehér minden, orvos szag...
Akkor korházban vagyok, remek.
Az ajtó előtt beszélgetnek, de nem sokat hallok belőle. Amit hallok az sem értelmes.
Bedrogoztam volna ?!
Biztos csak álmodom, vagy megőrültem...
Inkább az utóbbi...
A beszélgetők elhallgatnak, majd lassan lenyomódik a kilincs.
Az ajtón egy orvos lép be, Songjival a háta mögött.
Songji rögtön az ágyhoz rohan és kérdések tömkelegét zúdítja rám. Majd hatalmas bocsánatkérések közepette leül mellém, és várja a válaszaim.
Hát az nehéz lesz.
-Jól vagyok.-zárom rövidre a dolgokat.-Sehun? Haragszik rám?- kérdezek rá félve a választól.
-Kérdezd meg tőle-mutat az ajtó felé, amin most lépett be Sehun is.
A szívem gyorsabban kezd verni, és úgy érzem mindjárt elájulok megint .
Sehun közelebb lép az orvoshoz, aki csak annyit mond : ,, Sok volt a stressz a szervezetének és kimerült volt. Ne aggódjon rendbe jön a barátnője."
Sehun csak bólint egyet és mosolyogva megköszöni.
Barátnője?! És nem kezd el tiltakozni hevesen ?! Mi van itt mindenkivel ?!

Sehun: Csak kimerült...és túl sokat idegeskedik feleslegesen. Ezt mondjuk már észrevettem. Miközben az orvossal beszélek a szemem sarkából figyelem a reakcióját. Kevés viccesebb dolog van nála.
Az orvos kimegy az ajtón ezért én Songji mellé sétálok, közvetlenül Yoojin ágya mellé.
-Hozol nekem egy kávét?- fordulok Songjihoz, aki csak bólint egyet válaszként.
Amint Songji kimegy, én leülök a helyére . Egy darabig csak mosolyogva fürkészem Yoojin összezavarodott arcát, majd közelebb hajolok és egy puszit adok a homlokára.
Ez látszólag sokként éri, de nem baj már régóta szeretnék közel kerülni hozzá.
-Sok volt a stressz és kimerültél. Egyébként nincs semmi baj. Azt mondták, miután felébredtél, összeszedted magad hazavihetünk.
-Köszönöm-motyogja.
-Ugye tudod, hogy nem hagylak  egyedül?
-De ott van Songji, nem leszek a terhedre.-néz rám ma először úgy, ahogy még soha senki. Nem tudnám pontosan megmondani mi volt más, de más volt.
-Nem vagy terhemre, te soha nem lennél, szóval fejezd be legyél oly kedves!- és nekem a mondat végére kezd leesni mit is mondtam.- Vagyis...szóval az a lényeg, hogy nem vagy terhemre.-úgy beszélek, mint egy szerelmes tini...még dadogni kéne és mégjobban égetném magam előtte.
Válasz helyett csak rámmosolygott, majd az ajtó felé kapta a fejét. Songji megérkezett, éppen jókor még mielőtt hülyét csináltam volna magamból.

Yoojin: Én beleszerettem...kész vége elbuktam.
Ez rettenetes...amint hazaérünk muszáj Songjival beszélnem erről. Az a baj, hogy tudom vele egy kapcsolatnak szar vége lenne és amilyen híre van, így "kapcsolatok" terén, hát bevallom őszíntén tartok tőle.
Több egyéjszakás kalandja volt, mint amennyi embert én összesen ismerek és nem vagyok annyira antiszociális.

Sziasztok tündérkéim💖
Először is köszönöm, hogy olvassátok a Kavarást!
Másodszor bocsánat a késésért és a rövid részért...
Össze van, így is csapva szóval bocsánat érte, de csak így tudtam a sztorit tovább vinni , hogy minden úgy legyen ahogy én azt szeretném.

Kérlek kukkantsatok be a többi fanficemhez is 💖