Kavarás ( Sehun fanfic.)

Ep.7

Yoojin: Kinyitottam a szemeimet, körbenéztem, majd megnyugodva sóhajtottam egyet, mikor rájöttem ez a mi szobánk. Egyedül vagyok ez jó, felkelni meg a francokat fogok... majd szétreped a fejem.
Több kérdésem is van: Hogy kerültem haza ? Mikor "öltöztem át", erős túlzás...de akkor is mikor ? Ugye...ugye nem csináltam hülyeséget ?
A telefonom csörgése ránt vissza a valóságba, így utána nyúlok és kimászok az ágyból. Kár volt ilyen gyorsan kimászni mert rögtön belehasított a fejembe a fájdalom.
A telefon kijelzőjén az állt "Szerelmem" ... ez hangos bőgést váltott ki belőlem, az ivás előttről mindenre sajnos tisztán emlékszem.
A földre rogyva folytattam a zokogást, mikor egy kezet éreztem a vállamon.
Szipogva, könnyes szemekkel néztem rá, nem sokat láttam belőle így sokáig kellett bámulni mire rájöttem ki is ő. Mikor bevillant, hogy én most kicseszettül Sehunnak bőgök , kérdően néztem rá...hogy kerül ide ? Miért van itt? Miért pont Sehun?!

Sehun: Nagy nehezen előkotortam a kávét és két poharat, amikor sírást hallottam meg a szobából. Berohantam és egy teljesen magába roskadt lánnyal találtam szembe magam. Legugoltam mellé és a kezemet a vállára téve vártam mit reagál. Semmit nem mondd csak szipog és sír. Yoojin?!
-Mi a baj ? -oké, mintha nem lenne nyilvánvaló...fogalma sincs mi történt az elmúlt pár órában.
-Semmi...mit keresel itt ?
Hát most mondjam az arcába, hogy igazából sejtelmem sincs? Jah igen...az este...részegen dőltünk be az ágyba és aludtunk be szerintem nagyjából a másodperc tört része alatt.
-Csak kávét csináltam- fú de ügyes vagyok...jól van, szerintem ez egyre zavarosabb neki, mondjuk nekem is.
-Miért itt? - mert miért ne ? Most komolyan erre mit lehet mondani ?
-Este tudtommal együtt buliztunk, és ittunk és valahogy hazajutottunk és bealudtunk (gondolom én).
Na és most itt vagyok és főztem neked kávét , mert kedves vagyok.-mosolyogtam rá amennyire kedvesen csak tudok.
-Pfff...beképzelt.- nevetett fel.
-Csak tökéletes- nevettem már én is vele.
Tudom bunkóság, de muszáj rákérdeznem, miért kezdett bőgni. Ha miattam akkor abba minimum belehalok, ha nem miattam akkor abba is. Amikor találkoztam vele teljesen szét volt hullva a buliban és éppen Tao-nak sírta ki magát. De azt nem hallottam miért hisztizett.
Felhúztam a földről, majd az ágyra ültettem.
-Öhm...nem akarok tapintatlan lenni , de miért sírtál?- válasz helyett megint sírásba kezdett. Ezúttal nem hagytam annyiban, letörölgettem a könnyeit, és az állánál fogva kicsit megemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek.
Istenem azok a szemek...még sírás után is. Nem habarodhatok bele, egyszerűen nem szabad...

Yoojin: A puszta jelenlététől meg akarok halni. Na jó nem , kár lenne kihagyni akár egy másodpercet is amit vele tölthetek.
Amikor rákérdez mi is a baj, megint zokogásba kezdek. A könnyeimet letörölgeti, majd az államnál fogva finoman megemeli a fejem, hogy ránézhessek. Érzem a szívem most fog kiugrani a helyéről...végtelennek tűnő másodpercekig így maradunk , mire újra rákérdezett. Így már valahogy nincs kedvem sírni. Csak elkezdem mesélni a dolgokat neki, szépen, lassan, sorjában.
Annyira belelendültem a magyarázásba, hogy észre sem vettem mikor kezdtem el járkálni a szobában.
Sehun minden mozdulatomat figyelemmel kiséri, mintha valami hatalmas dologról beszélnék.
A mondandóm végén leültem mellé, majd megöleltem. A vállába suttogtam egy "köszönömöt", majd elengedtem. Annyi ideje nem volt, hogy felfogja a történteket, én már mentem is ki csinálni még egy kávét magamnak. Persze mindezt vigyorogva. Nekem nem kéne vidámnak lenni, de mégis az vagyok...
Visszaültem mellé, és bámulni kezdtem "alig feltűnően", mosolygott majd felém nyújtotta a kisujját "legyünk barátok" címszóval.
Ki vagyok én, hogy azt mondjam ne?
Odanyújtottam én is az ujjam és tettetett komolysággal kezdtem bele a feltételbe.
- Az ágyad közelébe nem megyek...csak, ebben az esetben lehet róla szó. -a mondat végére már mindketten nevettünk persze.
-Isten ments-emelte fel a kezét nevetve.
-Csinálsz ma valamit ?- kicsit félve de végül, csak sikerült rákérdezni.
-Csináljak?
-Mhm.-bólogattam.
-Akkor ma ráérek.

Sehun: Gyerekes vagyok tudom, de valahogy fel kellett vidítani. Feljegyzem másodperce pontosan mikor mondta , hogy márpedig ő nem jön az ágyam közelébe. Majd meglátjuk...
Elszaladt átöltözni, addig én telefonáltam Suhonak, hogy ma nem megyek próbára.
A mai napot annak szentelem, hogy megismerjem és elfeledtessem vele a rosszat, amit Rowoon tett vele.
Ohh...Rowoon...
-Yoojin, megyek elintézek valamit, majd jövök max. 1 óra.
- Oké, de hova mész ?
-Hagyjuk.- majd becsuktam az ajtót magam mögött és hívtam Hyunwoo-t, az egyetlen cinkóstársamat, aki mindenben benne van.
10 perc múlva már türelmetlenül várjuk, hogy ajtót nyisson. Alig nyitja ki már is egy cseppet  sem gyengéd érintéssel találta szembe magát.
Valahogy kötelességemnek éreztem, és jól is esett szerintem...
-Yoojin miatt- lehetőséget sem hagytam válasz adásra, csak hátat fordítottam és mentem is.
Hyunwoo csak állt , majd  megelepetten követett.
Szépen , diadalittas mosollyal az arcomon sétáltam a szobánkba, majd levágtam magamat az ágyra. Csak feküdtem és bámultam a plafont.
-Hogy tehet ilyet valaki egy lánnyal aki nem ezt érdemli ? -teszem fel a költői kérdést.
A telefonomra pillantva, csak annyit láttam még van fél órám.
Magamra kaptam egy bőrkabátot , egy farmert és egy fehér pólót, kifelé még egy utolsó pillantást vetettem magamra , majd elégedetten mentem Yoojin elé.
Nem nem randi...tudom...tudom...ez nem az...de mégis kicsit olyan nem ?

Yoojin :   1 óra ? 1 óra alatt a világot megváltom...meg talán még le is fürdök. Igyekszem kiverni a fejemből amire emlékszem a tegnapi napból... ha becsukom a szemem magam előtt látom Rowoont és azt a nem tudom kit, akit kedvem lenni megfolytani...
Valamikor azt is ki kéne derítsem ki volt a pultos srác akinek kisírtam magam... nem lenne jó ha elszóltam volna magam 1-2 dologról neki. Meg azt is ki kéne derítenem ki volt az a lány...mondjuk mit tudnék tenni vele ? Nem is rá haragszom, hanem "tudjuk ki-re"...
Sehun érkezéséig még van 15 percem , addig magamra kapok egy farmert és valami pulcsit ...
De nem öltözök ki mert ez nem egy randi...nem gondolhatok bele mást hiszen mi "csak" barátok vagyunk...ugye ?
Elmerültem a gondolataimban teljese n, a valóságba a kopogás ránt vissza.
Már szaladtam is az ajtóhoz, hogy beengedjem rajta...