The Project [Nalu/Hun] ✔

8. - Valentin nap

Lucy

Egy teljes hete, hogy az incidens megtörtént a házunkban. Miután Lisanna és Natsu távoztak, végigsírtam a délutánt, másnap pedig egyedül megcsináltam a projectet, amit hármasra osztáyoztak, de nem háborodtam fel. Igaza volt a tanárnak.

Loke azóta hazament Aries-hez, apa pedig egy újjabb hétvégére hagyott magamra. Miután Erzának, Levy-chan-nak és Juviának nagyvonalakban elmeséltem a történetet, minden egyes délután átjöttek és nem hagyták, hogy csak egy percet is egyedültöltsek. Ezért roppant hálás voltam.

És Natsu... Az iskolában úgy tettem, mintha semmi se történt volna, de láttam - ha tehette, akkor mindig - engem figyelt szemei sarkából.

Ez a nap is ugyanúgy kezdődött, mint mindig. Felkeltettem a lányokat, akikkel a nappaliban aludtunk az elmúlt hét napban. Igen, szó szerint egy perc nyugtot sem hagytak nekem.

- Oh, Gray-sama - kapálódzott Juvia álmában, mire Levy-chan és Erza egyszerre fordultak felém. Én csak egy legyintéssel elintéztem.

- Valentin nap - morogta orra alatt Erza, miközben a folyosón sétáltunk az osztályterem felé. Mindenhonnan cuki, pink szivecskék lógtak az arcunkba, és Juvia kivételével semelyikünknek sem volt ingere ehhez.

Hirtelen egy lökést éreztem a vállamnál, ami miatt elvesztettem egyensúllyomat és a föld felé kezdtem el zuhanni.

Minden előzmény nélkül egy kar fonódotta derekamra, egy másik pedig a tarkómra, így megálltam a levegőben. Vagyis inkbáb valaki kezei közé sikerült landolnom.

A szemeim kipattantak és egy olyan arc fogadott, amit már egy hete próbáltam elkerülni. Rózsaszín fürtjei össze-vissza meredeztek, szürke szemi pedig meglepettségtől és valami más miatt is csillogtak, allattuk pedig egy-egy lila táska helyezkedett el.

Tekintetünk egybefonódott egymásével, és - mégha nehezemre is esett bevallani - de szörnyen hiányzott. És ezt nem csak erre a pár napra gondoltam. Hiányzott az elmúlt egy évben az érintése, a szemei, az ölelése, az illata. Maga Natsu Dragneeel.

- Khm, izé... Jól vagy? - segített fel óvatosan, míg kezei derekamra kulcsolódtak.

- Persze, és bocs - szegeztem tekintetemet a földre, miközben halvány pír szökött arcomra.

- Én is sajnálom - suttogta, ezzel pedig rámkényszerítette, hogy felnézzek szomorú tekintetére. Tudtam, hogy egészen más dologra gondolt abban a pillanatban.

- Lu-chan, mindjárt becsöngetnek, sietnünk kell - ragadta meg karomat Levy-chan és vonszolni kezdett.

Vállam felett visszanézve láttam, ahogy Natsu egy pillanatra sem vette le rólam fáradt szemeit, még akkor sem, amikor Lisanna szótlanúl elsétált mellette.

Ez meg mi volt?...

- Lucy, nem szabadott volna olyan sokáig a közelében maradnod - húzta el száját Erza.

- Egy iskolába járunk - ráncoltam szemöldökeimet.

- Lucy-san, ez az iskola kisebb, mint a ti volt villátok - nézett rám unottam Juvia, majd elpirulva Gray után siklott a tekintete, aki éppen mellettünk sétált el. Felkuncogtam.

- Egy pillanat - szóltam vissza a lanyoknak, majd nem foglalkozva a hőbörgéssel a fekete hajú fiú után szaladtam.

- Gray! - kiáltottam, mire kíváncsian visszafordult.

- Oy, Lucy - mosolyodott el, én pedig egy sokatmondó pillantással ránéztem, majd a a lépcsőfordulóhoz "ráncigáltam", ahol nem tartózkodott sok ember.

- Mi a baj? - nézett rám ijedten, mire megráztam fejemet, vele együtt szőke tincseimet is.

- Tudtad, hogy van valaki, akinek tetszel? - suttogtam.

Egy pillanat alatt rákvörös lett az arca, én pedig szabadkozva hadonászni kezdtem a kezeimmel.

- Nem én, nyugi - kacagtam fel kipirosodva, mert egyből a pink hajú fiú jutott eszembe.

- Akkor ki? - meglepődve körbenézett.

- Te komolyan nem vetted még észere? - mivel semmiféle reakciót nem kaptam, folytattam - Gyönyörű lány, kék haja van, és mindig azt kiabálja neked, hogy "Gray-sama!".

Vártam egy percet, mire leesett neki a tantusz, majd a piros minden árnyalata látszódni kezdett arcán.

- Ju-juvia? - kerekedtek el szemei, majd-életemben először láttam ilyennek-szégyenlősen lepillantott.

- Áhá, tudtam - villantottam rá egy vigyort és egy mindenttudó pillantást.

- Már rég el akartam hívni őt valahova, de nem volt merszem - vakargatta tarkóját kínjában.

- Ugyan már, a nagy Gray Fullbuster nem mer elhívni egy lányt? - boxoltam nevetve vállába. Elmosolyodott.

- És mikor hívjam el? Egyáltalán hogyan? - parázott be egy pillanat alatt.

- Suli után várj a parkban, és majd direkt arra megyünk. Na, akkor lesz a tökéletes alkalom - csaptam össze tenyereimet, Gray pedig felnevetett.

- Jövök eggyel neked, Lucy - sóhajtott fel, majd kedvesen átölelt. Viszonoztam baráti gesztusát, majd a válla felett körbenézve arra kellett rádöbbennem, hogy az épület teljesen üres volt. Csak egyetlen egy alak állt zsebredugott kézzel a folyosó végén.

Még több méterről is láttam azt a szomorú és keserű arckifejezését. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak; a könnyek pedig marni kezdték szemeimet.

Ő csak lassan elfordult és lassú léptekkel elsétált a szívem darabjaival együtt már sokadjára.