The Project [Nalu/Hun] ✔

3. - Emlékek

Visszaemlékezés:

Natsu nagyon kedves volt. A feszült hangulat hamar eltűnt, és mellette az igazi énem sokkal erősebb volt, mint amit mutatni szoktam a világnak.

Körbevezetett a városban, miközben sokat nevettünk és beszélgettünk. Kiderült, hogy oda jár iskolába, ahova én fogok. Hogy van egy cicája, akit Happy-nek hívnak, és megígérte, hogy egyszer bemutat neki.

Aztán, amikor a csillagok is kezdtek megjelenni az égbolton, az emlékeimből építkezve, sikeresen hazataláltunk hozzánk.

Megálltunk a ház előtt.

- Oh, én pont két házzal arréb lakom - nevetett fel a véletlen egybeesés miatt, én pedig vele együtt kuncogtam.

- Köszönöm, hogy körbevezettél és hazakísértél, nélküled most a padon játszhatnám a csövest - vakargattam a tarkómat elpirosodva.

- Én köszönöm, hogy megismerhettelek téged - vigyorogta, nekem pedig paradicsomszínben pompázott az arcom.

- Aranyos vagy, amikor elpiruslz - mondta, én pedig köpni-nyelni nem tudtam, csak néztem az arcát.

- Izé, nekem most be kéne mennem, az apám már biztosan keres - léptem hátra egy lépést.

- Rendben. Ha nem gond, holnap is eljönnél velem sétálni? - kérdezte egy kissé elpirulva.

- Dehogy, szívesen - boldogan bólintottam.

Ezután bementem. Még láttam az ablakból, ahogy még egy pillanatig lehajtott fejjel mosolygott, majd elindult.
Kijelenthettem, hogy boldog voltam. Most először, anya halála után, boldog voltam.

Visszaemlékezés vége:

Loke szó nélkül elvigyorodott, majd feljebb tolta szemüvegét.

- Még nincs vége, igaz? - nézett rám együttérzően.

Szomorúan megráztam a fejemet, de hamar összeszedtem magam és a barátnőjéről kezdtem őt faggatni.

- Aries-el, már beszélni kezdtünk az esküvőröl is, de nem akarjuk elkapkodni, elvégre csak két hónapja jegyeztem el - húzta ki magát büszkén.

- Bárcsak én is élhetnék egy boldog párkapcsolatban - sóhajtottam fel, és hátradőltem egy párnával a karjaim közt, amit aztán a melkasomhoz szorítottam. Hirtelen felkeltem, így majdnem lefejeltem a az unokatesómat.

- Mi az? - kérdezte ijedten.

- Holnap át kell mennem hozzá. Egy projecten kell dolgoznunk - kapkodtam a levegőt.

Loke megnyugudva fellélegzett, de én minden előzmény nélkül, rángatni kezdtem a vállainál fogva.

- Érted! Kettesben kell eltöltenem vele fél...nem is, egy órát, ha nem többet - kiáltottam az arcába.

- Lucy! Nyugi - fogta le karjaimat és mélyen a szemimbe nézett - Minden rendben lesz. Csak hívd át a két barátnődet, hogy is hívják őket...

- Juvia és Levy-chan - segítettem ki.

- Igen, őket. Ők majd segítenek kiválasztani az öltözetedet, én pedig ellátlak tanácsokkal - igazgatta öltönyét fontoskodva - Most viszont, el kéne tennünk magunkat holnapra, késő van.

Ásítva megveregette a fejemet, majd jó éjszakát köszönve, elundult, fel a lépcsőn.

- Loke - szóltam utána.

Kérdőn hátrafordult.

- Köszönöm - mosolyogtam hálásan rá.

- A kedvenc unokahugomnak bármit - kacsintott, majd felsietett az emeletre.

Miután elmosogattam a koszos edényket, én is elindultam a szobámba. Befészkeltem magam a puha ágyamba, de nem jött álom a szemeimre.

Minden olyan hirtelen történt. Egyik percről a másikra, szereztem egy barátot. Ő vált a legjobb barátommá, aztán elveszítettem. Nem tudom, hogyan; nem tudom, ki hibájából; de elveszítettük egymást. És ezt a mai napig is bántam...