The Project [Nalu/Hun] ✔

9. - Váratlan vallomás

Mintha a testem magától mozgott volna, sietősen elköszöntem Gray-től, aki fejét rázva nevetett rajtam.

Futni kezdtem a kihalt és szívekkel telerakosgatott folyosón, míg végül az udvarra vezető ajtóhoz nem értem. Kitártam azt, majd körbenéztem.

Ököllel a falba ütött teljes erejével, mire ijedten hozzásiettem.

- Natsu, ne csináld - ragadtam meg karját, majd húzni kezdtem.

Meglepetten, mégis hideg tekintettel futólag rámpillantott, majd továbbverte a falat.

- Kérlek... - láttam, hogy a vér kicsordul ökléből. Egy pillanatra lefagyott. Lassan újra rámvezette tekintetét, ami megbánást és szomorúságot tükrözött.

Homlokát a falnak döntötte és mélyeket lélegzett, amíg bátortalanul simogatni kezdtem a hátát.

- Miért ilyen elcseszett minden? - suttogja, leginkább magának, majd megfordult és háttal a ház oldalának lecsúszott a földre. Követtem kozdulatait.

- Én... - torkomban akadt a szó - Sajnálom, hogy kidobtalak a házból, őszintén szólva már magamat sem értem - suttogtam erőtlenül.

- Minden az én hibám - meglepetten felkapom fejemet és az arcát nézem - Egy éve, hogy miattam történt minden. Mert hülye voltam...És naív. És egy érzéktelen féreg, amiért cserbenhagytalak. Csakis a jó szerettem volna neked, de minden miattam ment tönkre - ahogy befejezte a mondatot, beharapta alsó ajkát.

Szótlanul bámultam, majd rekedtes hangomon megkérdeztem, hogyan értette.

- Csakis miattad jöttem össze Lisana-val. Ha nem tettem volna, akkor bántódásod esett volna - sóhajtotta visszafogott dühvel.

- Ki akart engem bántani? - a torkom összeszorult.

Nem válaszol. Homlokomat ráncolva rámeredtem.

- Natsu...? - rózsaszín hajába túrt.

- A suli rosszfiúi. Csak látszatból vagyok velük, plusz szemmel akartam tartani őket, higy biztosan ne szegjék meg az ígéretüket. És ez fordítva is így volt. Ha nem engedelmeskedtem volna, bármit csinálhattak volna veled - hangja elhalkult, majd folytatta - Tudták az igazságot és ezért pont Lisanna Strauss-al kellett összejönnöm, aki egyébként síkhülye.

A végen felkuncogtam.

Natsu meglepetten rámkapta tekintetét.

- Natsu. Emlékszel még, amikor ígéretet tettünk egymásnak azon az éjjel? - mosolyogtam rá.

- Persze - vágta rá azonnal, majd elgondolkozott.

Visszaemlékezés:
Lucy

- Oy, Natsu, miért rángattál ki éjjel egy órakkor? - nyőgök fel panaszosan, de továbbra is hagyom, hogy a pink hajú barátom maga után vonszoljon.

Hirtelen megpillantottam a holdfényben úszó tengert, az álmosság pedig egy pillanat alatt elpárolgott szemeimből.

Amint leértünk a partra, lehuppantunk a száraz homokba és a csillagos eget kezdtük el kémlelni.

- Wow... - csak ennyit tudtam kinyőgni az elém táruló látvány csodálása közben.

- Olyan szép - ábrándozott Natsu, majd felémfordulva hezitált egy darabig.

Magamban kuncogtam esetlenségén.

- Izé, Lucy. Ígérj meg nekem valamit, kérlek... Bármi történjen köztünk, én sose hagynálak magadra. Ha rosszra is fordulnak a dolgok, tudd, hogy én mindig itt leszek neked.

Hirtelen kirohanására nem tudtam mit felelni, csak lassan elmosolyodtam és ninden előzmény nélkül külkarjaiba vetettem magam. A sós cseppek lassan folytak le arcomon.

- Megígérem - suttogtam mellkasára.

Másnap már egyedül és könnyáztatta arccal szeltem át az üres utcákat hazafelé tartva.

Visszaemlékezés vége:
Natsu

Ahogy az emlékképek megjelentek előttem, gyomrom görcsberándult, állkapcsomat pedig megfeszítettem.

Egy olyan ígéretet fogadtattam meg vele, ami lehetetlennek bizonyosult. Nem akartam úgy elválni tőle, hogy ne tudná az igazságot. Vagyis nem teljesen. Egy valamit még nem mondtam el neki. Abban a pillanatban elhatároztam magam.

Pillanatok alatt pattantam fel a földről, magam után húzva a megszeppent lányt.

Az a hely nem volt messze. Minden átkozott napon, - amikor már nem bírtam nélküle - ott töltöttem. Ezért jártam be ritkán a suliba. Nem bírtam úgy a szemébe nézni, hogy ne szorítsam magamhoz és, hogy ne mondjam el neki százszor is; mennyire sajnálom.

Lucy csendben követett, kezem még mindig a csuklóját fogta körbe, de úgy láttam nem zavarta.

A part csendes volt, egy lélek sem járt arra abban az időpontban, amiért hálát mondtam. Hátrapillantottam a szőke lányra, aki megmerevedve rámkapta fejét.

A homokban, a tenger mellett Lucy elé álltam és mélyen a barna szempárba néztem.

- Lucy Heartfilia, szeretlek.

|Ritkán írok ide is valamit, de sajnos a történetből ez volt az utolsó előtti rész. Igen, tudom, hogy nem sok rész van fent, ezért is jelöltem meg a novella kategóriában. ^^ Hamarosan hozom a 10., egyben utólsó fejezetet, ami egy kicsit hosszabbnak is bizonyul|
U.i.: Boldog 07.07 - ét ;)