Érzelmek fogságában - Varga Roland | Befejezett |

HARMADIK - Bizonytalanság?

Meglepődve kukucskáltam ki az ajtó irányában, hogy lássam apámat és az érkező Varga Rolandot, ahogy üdvözölik egymást. Nem szép dolog a leskelődés, de csak addig akarok leskelődni míg meg nem tudom miért jött ide és hogy honnan tudta hol lakunk, ha ezekre megkapom a választ megígérem nem leskelődők többé. Kivétel, ha rólam van szó, mert akkor folytatom a leskelődést.

-Mi szél hozott ide, Roli? - kérdezett rá apu és beljebb engedte a vendégünket, aki nem érkezett egyedül hisz mögötte megjelent Priskin Tamás is. -Gyere beljebb, Tomi – üdvözölte apu még Priskint is, aki mosolyogva beljebb lépett a haverja mellé. Ha még egy srác megjelent volna akkor nagyon kiakadok, az oké, hogy kettő focista a házunkban van, de három az már kicsit sok lenne. És furcsa.

-Ez egy érdekes sztori, Pali – válaszolt visszatartva a nevetést Tomi és a szemöldököm a magasba szökött. -Meséld már el neki is, Rolika – bökte meg haverját míg az illető csak megforgatta a szemét, láthatóan nagyon zavarban. De édes! Kussolj el, Petra!

-Öö – kezdett bele Roland míg apa oldalra billentett fejjel várta, hogy valamit mondjon, akármit, ha azt mondja, hogy megakarja csókolni az apám még az is valami lenne hisz legalább kinyögne valami értelmeset. -A lányodhoz jöttem – amint kimondta a szemöldököm a magasban szökött míg apám összefonta a karjait a mellkasa előtt és összeszűkült tekintettel figyelte Varga Rolandot. Az ajkaimat eltátottam és a lábaim a földben gyökereztek, már majdnem felnyögtem hangosan, de szerencsére visszatartottam a bennem feltörekvő hangokat, mert, ha megszólalok akkor lebukok és pont most nem kéne lebuknom.

-Mit szeretnél a lányomtól? - kérdezett rá apa és a fejemet a falban vertem a lehető leghalkabb módon. Szegény fiú. -Petra, kérlek gyere a bejárati ajtóhoz – kiáltotta el magát apa és felemelkedtem, most már nem tekintettem ki a fal mögülem csak egy nagyot nyelve léptem ki egy mosollyal az arcomon, amit remekül fel rajzoltam az értetlen arckifejezésemre.

-Igen? Mi történt? O, sziasztok – intettem a két focistának, mintha nem tudtam volna, hogy itt vannak és ők mit sem sejtve az egészből mosolyogva visszaköszöntek bár Roland a tarkót vakargatta míg Tomi láthatóan jót mulatott a barátján.

-Varga Roland téged keress – intett apu az ideges fiúra és a szemöldököm a magasban szökött, mintha ezt se tudnám. Komolyan, ha nem jönne be az edzőség elmehetnék színésznőnek is, remekül meg állnám a helyem.

-Mit szeretnél? - fordultam felé egy kisebb mosollyal az arcomon míg a kezeimet összefontam a mellem alatt és a fejemet kicsit bal oldalra döntöttem, nem teljesen csak egy nagyon picit.

-Öö – ez a szó nagyon jól megy neki hisz mióta megérkezett másodjára használja és még mindig a tarkóját vakargatja, szerintem, amióta belibbent azóta ezt csinálja. Nagyon ideges lehet, szegényke. Vajon elmondták neki, hogy nem harapok?

-Nyögd már ki, hogy randevúra akarod hívni – bökte meg a barátját nevetve Tomi és a szám elkerekedett míg a szemöldököm a magasban szökött, újra. Apa felé néztem, akinek szintén felszökött a szemöldöke egészen a homlokáig és érdeklődve nézte Rolandot, aki még mindig nem tudott semmit se kinyögni. Apa háta mögött anya mosolygott a fiúkra és a kezeit összetette, mintha egy remek szappanoperát nézne, de fel kell világítsam ez nem egy szappanopera, ez most valóban megtörténik, hacsak nem álmodok. Észrevétlenül megcsíptem a saját felkarom és miután rájöttem, hogy ez rohadtul fáj megbizonyosodtam róla, hogy ez nem álom. Francban!

-Roland? - tekintettem a zavart srácra, aki rám emelte ragyogó íriszeit, barna szemei csillogtak és ajkai egy fél mosolyra húzódtak így akaratlanul én is elmosolyodtam, de elég hülyén nézhetett ki a döbbent arcom mellett a mosoly.