Érzelmek fogságában - Varga Roland | Befejezett |

TIZENNEGYEDIK - Érzelmek fogságában

2014.október 14.

Két nap telt el azóta, hogy Rolanddal lefeküdtem és a két nap alatt egyszer se ültünk le beszélgetni bár lehet ez az én hibám hisz ahányszor a közelemben került, én megragadtam valakit, mintha beszélgetnék vele. Még nem állok készen, hogy szemtől szembe álljak vele és beszéljek arról az estéről. Még aznap reggel mikor felébredtünk mármint két nappal ezelőtt elindultunk Feröerre, mivel a következő meccset velük játsszuk.

Az edzést 13.-ára tettük, amit apával ketten bonyolítottunk le többé kevés sikerrel hisz, akkor jöttem rá, hogy edzőnek lenni nem könnyű. És, akkor ott van az apám, akivel együtt dolgozni még nehezebb. Hiába jó edző és jó tanár, de mikor a pályán áll elő jön belőle az a időszak mikor ő állt a pályán. Mégis sokkal jobban bánik a srácokkal, mint az előző szövetségikapitány.

Kicsit nehéz volt a pályán úgy állni, hogy Roland minden tekintetével figyelt, de leküzdöttem a késztetést, hogy ráfigyeljek. Nehéz volt, de sikerült kerülnöm viszont még Feröeren vagyunk és ma lesz a meccs. Azt hiszem vigyáznom kell a mai nap magamra.

-Minden rendben? – nézett felém apu, amint elindult a busz, mire egy mosollyal bólintottam. Már miért ne lenne? Hazug!

***

A meccs vége felé egyértelmű volt a győzelem mivel a 21.percben Szalai góljával már előre megírtuk a győzelmet Feröer ellen.Igaz kicsit féltem, hogy egyenlítenek, de mikor a bíró lefújta a mérkőzést azonnal Roland felé fordultam és a karjaiban vetettem magam. Szorosan fogtam át a nyakát míg az ő keze a derekamon pihent sőt még egy kicsit meg is emelt.

-Ott van – kiáltottam a focista fülében. -Istenem, komolyan lábon fogom csókolni Szalai jobbik lábát – folytattam mosolyogva mikor elengedett és a földre helyezett. Kezével hátra tűrte szőke hajamat és egy mosollyal hajolt felém, mire a szemeimet behunytam és a szívem ezerszeresével vert míg a lábaim a földben gyökereztek, de ajkait csak a jobb arcfelemre nyomta.

-Szeretem a mosolyodat, de jobban szeretem, ha én vagyok az oka – súgta a füleimben, mire az egész testem borzongott mivel lehelete csiklandozta a bőrömet.

Mikor felnyitottam a szemeimet Roland összepacsizott a többiekkel míg én kérdően álltam és vártam. Hogy mire? Azt magam se tudom. Nem tudom mi ez az érzés, amit érzek a közelében, de tudom, hogy majd megfulladok. Megfulladoka tudatlanságtól!

***

2014.október 16.

Egy hazug ribanc vagyok! Milyen érdekes, hogy egy mondat, hogy le tudja írni az embereket. Az előbbi mondat totálisan leírja milyen vagyok, sajnos. Megcsaltam Bencét ráadásul még a telefonkészülékben se mondtam el az igazat és a hab a tortán, hogy az egész megcsalás egy kicsit se fáj nekem. Borzalmas vagyok.

Lefeküdtem Rolanddal és kicsit se bánt pedig a bal kezemen lévő gyűrűs ujjamon egy giga köves gyűrű van. Bence még el is jegyzett mégis fogtam a gyűrűt és zsebre vágtam, hogy lefeküdjek Rolanddal. Mi vagyok, ha nem ribanc?

-Petra– rohant be visítva a szobámban Bence, mire felültem és érdeklődve néztem kis testvérem felé. Tegnap óta mióta hazatértem öt percenként szalad be a szobámban, anya szerint ennyire örül a hazatérése miatt mivel elvileg míg távol voltam nem tudott magával mit kezdeni a kis törpe. Ez azért kedves legalább valaki hiányol.

-Mi van, manó? – néztem testvérem felé, aki az ágyamra ugrott.Állandóan ezt csinálja, elfoglalja a szobámat, mintha a sajátja lenne. Nekem egyáltalán van magánéletem, ha még szobám sincs?