Érzelmek fogságában - Varga Roland | Befejezett |

HATODIK - Sorsdöntő meccs

2014.szeptember 7.

Ma van meccs napja vagyis harmadika óta nem hallottam semmit Rolandról, az apám azt mondta mennek a felkészülések hisz ez egy fontos meccs lesz számunkra. Hazai pályán leszünk így muszáj megnyernünk főleg Észak-Írország ellen bár apám szerint nagyon erős meccs lesz szóval ide nem szerencse kell, hanem remek összjáték és sikeres passzok, amik góllal végződnek. Meg természetesen a bizalom, hogy győznek. Bíznunk kell bennünk, bíznunk kell az erőikben és legutolsó soron bíznunk kell Pintér Attilában, aki felkészítette őket a meccsre.

Nem akartam túl öltözni a mai meccsre főleg az időjárás miatt mégis egy fekete szoknyát és hozzá egy fekete-fehér inget vettem fel, amit a csizmámmal egészítettem ki. Természetesen a piros baseball sapkám elmaradhatatlan a szerelésemhez, amit fordítva helyeztem a fejemre, persze ellőtte kivasaltam az oroszlán sörényem mivel inkább hasonlít egy oroszlán sörényhez, mint emberi hajhoz.

-Lányom – hallottam meg apa kiabálást és a kis táskámat magamhoz véve futottam le a lépcsőn. A lépcső alján apa várakozott az óráját ütögetve, mint a filmekben az apuka ahogy várja a lányát. Tiszta film béli pillanat.

-Itt vagyok – mosolyogtam rá egyáltalán nem tetetve az izgalmat a hangomból.

-Emlékszel az irodalom érettségidre? - kérdezett rá míg felvettem a csizmám és a kabátom míg én érdeklődve pillantottam rá. Kifelejtheti el pont azt az érettségit szóbelin kihúztam azt, amit csak egyszer olvastam át míg írásbelin borzalmas vers-, és novella elemzéseket kaptam és akkor még az összehasonlításról ne beszéljünk. Mégis az osztályomból egyedül én írtam meg talán ezért kaptam rá pontot, mert biztos nem azért, mert olyan nagyon jó lett. -A meccs végén elemzést tartunk, hasonlót, mint amit írtál novellaelemzésnek – persze apa emlegesd még. Miért is kellett a szüleimnek elmondanom? Mindegy is, ez az elemzés más lesz egy meccset könnyebb elemezni pontról pontra, mint mondjuk egy novellát, vagy egy verset.

-Pintér Attila miatt? - kérdeztem rá, amint felöltöztem és apa bólintott. Remek, akkor kulturáltan kell megfogalmaznom a dolgokat, de remélem nyerünk, mert akkor kedvesebben tudok a szövetségi kapitány úrról írni.

Anyu és a fiúk jelentek meg felöltözve mivel ők is velünk tartanak pedig jobban örülnék az apa-lánya meccsnek, de elviselem a testvéreimet hisz foci meccsen ők is nagyon rendezettek és csöndesek. Míg anyu már hozzászokott sőt lehet nem vallotta még be, de meg is kedvelte a focit.

Mihelyst mindenki kilépet a házból apa a kocsija felé lépett míg én követettem mivel anyuék a másik autóval jönnek, vagyis anya autójával. Ilyenkor elgondolkozom, hogy nekem is kéne jogosítvány.

Mi apával előbb elindultunk így anya vezetett mögöttünk. Idegesen doboltam a lábammal, amit apa érdeklődő tekintettel figyelt.

-Kicsit ideges vagyok – válaszoltam, de csak megrázta a fejét természetesen nevetve.

-Nem te játszol, kicsim – szólalt meg apa nevetve, de csak megforgattam a szemem.

-Attól lehetek ideges hisz most nem kalandozhatok el egy-egy gól örömnél. Figyelnem kell, hogy a végén ki elemezzük a meccset – fejtettem ki hosszabban, mire apa arcára egy mosoly terült el, egy amolyan büszke mosoly. Hú-ha mit csináltam?

-Jó edző leszel szóval nem félek, hogy elkalandoznál – nyugtatott meg apa mosolyogva, de csak megráztam a fejem. Nem vagyok edző, ő az edző. Én csak próbálom megállapítani, hogy jó lennék e, de közel se biztos. Az álmok nem mindig vállnak valóra.

-Te vagy az edző. Mindent, amit tudok erről azt tőled tanultam szóval szerintem, te vagy a jó edző – mosolyogtam rá és mielőtt válaszolhatott volna megállt és a Groupama sportcsarnok tárult elénk. A szívem dübörgött, szinte már kiakart törni a helyről.