Érzelmek fogságában - Varga Roland | Befejezett |

ELSŐ - Hat hónap

2014.szeptember 1.

Az ágyamra helyezett bőröndömben pakolgatom a ruháimat, amit magammal viszek Amerikában, igaz a családom, vagyis inkább az apám nagyon nem szeretett volna elengedni sőt még most is próbál visszatartani hisz szerinte még fiatal vagyok és semmit se tanulhatok ott. Tizenkilenc éves vagyok, leérettségiztem, szerintem már semmit se kell tanulnom, jó persze lehet, hogy még lenne mit tanulni, de elboldogulok majd Amerikában hisz mellettem lesz a barátom, akit már csak ebben az évben hívok barátomnak, mert jövőre hozzá megyek feleségül. Miután sikeres érettségi vizsgát tettem megkérte a kezem, persze már jó régóta a barátom így egy percet se haboztam egyből rávágtam az igent. Természetesen a szüleim egyből ellenkeztek miszerint elsietem a dolgokat hisz tervem van az élettel kapcsolatban, de a francban a tervekkel. Élj a pillanatnak és majd minden alakul, ahogy van!

-Petra – futott be a szobámban legfiatalabb testvérem Bence, a kisfiú még csak 8 éves, de okosabb, mint a két másik fivére úgy átvágja őket, mint a huzat.

-Mi a baj, öcsi? - fordultam felé mosolyogva és az ágyamra telepedett, hogy a nyitott bőröndöm becsukja. -Pakolnom kell, törpe – nyitottam újra fel, de ismét lecsapta. Mondtam már, hogy az esze mellé társul a nagyon erőszakos természete?

-Apa keress – fonta össze a kezeit, mire összefontam a szemöldököm. -Jó hírrel jött, ami megváltoztatja az életed. Mindannyiunk életét – tárta ki a karjait vidáman, de csak megforgattam a szemem. Egy újabb „maradj itthon, kislányom" ötlete támad, ezt már biztosan tudom.

Sóhajtva bólintottam és az ajtó felé vettem az irányt, de előtte egy csúnya pillantást vettem az öcsém felé, hogy mindent hagyjon a helyén mármint semmit se pakoljon el, amire csak mosolyogva bólogatott szóval semmi se lesz a helyén mikor visszaérek. Értem ám.

Amint kiléptem az ajtón apu vigyorogva fogadott. Nagyon jó érve lehet, hogy itthon maradjak, most kezdjek félni, vagy később?

-Én egyetlen kislányom annyira szeretlek – ölelt magához míg a szemöldököm a magasban szökött. Vonakodva, de visszaöleltem hisz, ha elmegyek nem sok ilyenben lehet majd részem, de félek, hogy bármit is fog mondani az megváltoztatja a döntésem. Nem, Petra tartsa ki semmi se változtathatja meg a döntésed hisz a legcsodálatosabb fiú mellett leszel, akit középiskola óta ismersz. Semmi sincs, ami maradásra bírna.

-Mi a helyzet, apu? - kérdeztem tőle mikor elengedett, de még mindig mosolygott, már nagyon idegesítően. Vajon én is ilyen idegesítően mosolygok mikor nagyon örülök valaminek? Nem, a mosolyom kétségkívül olyan, mint anyué.

-Mi szerettél volna lenni egész kiskorod óta? - kérdezett rá, de csak megvontam a vállam. Mit számít ez? Nem megyek egyetemre helyette a barátomat választottam, akivel Amerikában költözök és elkezdi a focista karrierjét. Nem számít mi akartam lenni, nem számít, hogy én mit akarok. -Edző. Gyerekkorod óta mondogatott, hogy te egyszer edző leszel, de jött ez ... inkább nem mondom ki – csak megforgattam a szemem, hisz apu sose bírta Bencét, ami nagy kár, mert jövőre a családban fog tartozni, ha tetszik neki, ha nem. Abban viszont igaza van, hogy egész életemben edzőnek készültem, mindig olyan akartam lenni, mint apám. De, mint mondtam olyan, amit én akarok nem létezik, én meg elégszek azzal is, amivel boldoggá tehetem a jövendőbeli férjem.

-Apu ez már nem számít, nem megyek egyetemre – vágtam rá, de csak megrázta a fejét.

-Ez a te életed, kicsim. Ne hagyd, hogy valaki belerondítson a terveidben, de oké elfogadom most nem mész egyetemre – meglepetten pislogtam rá hisz azt hittem arról akar meggyőzni, hogy kezdjem le az egyetemet. Pártállás, vagy mi? Most már érdekel mit is akar ebből kihozni. -Egy valamire viszont nem mondhatsz nemet és azután eldönthetted, hogy szeretnéd e az egyetemet, vagy nem. Csak erre ne mondj nemet! Ígérd meg nekem, kérlek – kezdett újra bele és megadóan bólintottam hisz, ha nem egyezek bele el se mondja és tudni akarom, hogy mire mondok nemet. Mert nemet mondok az amerikai utam miatt, ahova a párommal megyek, hogy ő felépítse a focista karrierjét. Így a helyes.