A kórházi fertőtlenítő émelygést keltő szagára ébredt. Amint kinyitotta a szemét a fehér plafont találta maga előtt. "Szóval nem sikerült." Csalódottan kifújta a levegőt, megpróbált felülni az ágyban, de rögtön a rettenetesen hasgató halántékához kapott. Visszadőlt a fájdalom elől menedéket nyújtó párnák közé. Halk cipőkopogásokat hallott, de az egyik egyre jobban erősodött, majd egy fehérköpenyes doktornő lépett be az ajtón.
- Jónapot Mr. Kim! Én Gu SuBin doktornő vagyok.
- Üdvözlöm!
- Hogy érzi magát?
- Mi ez a felszínes kérdés? Mégis hogyan érezzem magam egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után? - kérdezte a férfi bágyadtan. - Miért nem hagytak meghalni?
- Mert az öné is egy olyan értékes élet, mint itt bármelyik a Földön.
- Az enyém értékes, hogy lehetne az?
- Maga szerint miért él még mindig? Mert Istennek még vannak tervei magával, még nem teljesítette be azt amit elrendelt az életének.
- Én már nem hiszek Istenben, ha létezne akkor tudott volna nekünk segíteni.
- Még mindig tud magán segíteni, csak kérnie kell tőle. Ha a viziten nem lesz gond akkor holnap haza mehet.
- Rendben. Viszont látásra!
- Visz'lát Mr. Kim!
Ahogy a nő távozott lehunyta a szemét és az álom rögtön rátelepedett elmélyére.
∆∆∆∆∆
Egy terem közén állt. Se bútorok, se emberek. Minden fehér volt, kivéve egy sarkot. Közelebb ment, és látta, hogy egy holttest fekszik ott. Jobban megszemlélte, de nem kellett volna. A sokktól elgyengülve esett hátra.
A halott lány az ő testvére.
És ekkor felriadt. Valaki a kezét fogta. Oldalra pillantott és megnyugvást nyújtott, hogy az álmában halott, de a valóságban élő húga alszik melette, az ágyára dőlve. Szólítgatni kezdte a lány.
- YunSook! Ébredj!
A lány álmosan pislantott fel bátyjára.
- Joonie! Annyira aggódtam. Azt hittem, hogy elveszítelek.
- Nyugi Yun-ah. Itt vagyok és itt is maradok.
- Többet ilyet ne csinálj!
- Nem fogok. Ígérem.
Valaki kopogtatott a kórterem ajtaján. Namjoon egy "igent" hallatott, Su Bin doktornő lépett be, majd kedves hangján megszólalt:
- Mr. Kim, a vizsgálatok után hazamehet, de nem akarom többet ebben a kórházban látni. - mosolygott a humoros kijelentésén.
- Köszönöm doktornő. - s, a tesvérpár arcára is egy apró mosoly ült ki.
- Ugyan, ez a munkám. Segítek a beteg, sérült embereken.
∆∆∆∆∆
Hazafelé YunSook vezetett. Az út csöndesen telt. Közel laktak a kórházhoz, ezért hamarosan hazaértek apró, de otthonos lakhelyükre. A férfi a szobájába ment, míg a lány elment vacsorát főzni. Ketten éltek csak itt. Szüleikkel ugyan tartják a kapcsolatot, de a fojtonos veszekedést és nap közbeni egymás ócsárolását nem bírták hallgatni, ezért a nagyszülők volt házába költöztek be. Már két éve így éltek. YunSook szülésznőnek tanult, NamJoon pedig, abbahagyta az egyetemet. Az utolsó előtti évét kezdte volna el. Pilótának tanult. Minden álma az volt, hogy egyszer majd egy ilyen repülő csoda vezetéséből élhessen meg. Szerette a magasságot, szeretett a levegőben lenni, szerette a repülőtereken a kerozin illatát, szerette azt a sok apró kapcsolót a gépek műszerfalain, de ez mind csak álom marad. A szüleik nem küldtek nekik pénzt. A tanfolyam nagyon drága volt és semmiféle képpen nem tudta volna NamJoon egyedül fizetni és valamiből magukat is el kellett tartaniuk, így hát felhagyott szenvedélyével és a helyi étterem pincéreként dolgozott. Nem sokat keresett, de a szükséges dolgokra pont elég volt, a férfi viszont egyre jobban kezdett lelkileg tönkremenni. Belebetegedett abba, hogy fel kell hagynia az álommunkájával, közben nemi identitása miatt is gúnyolták, ugyanis homoszexuális volt. A gimnáziumi évek alatt jött rá, hogy egyáltalán nem érdeklik a lányok. A szüleik nem dobták ki, de a kapcsolatuk igencsak megromlott. Anyja már nem tudott ugyan úgy beszélgetni vele mint eddig, apja pedig nem nézte jó szemmel fia másságát. NamJoon viszont tisztában volt vele, hogy húgát mindig is jobban szerették, mint őt. A tanulmányi eredményei nem voltak rosszak, tehetséges volt a sportokban, kedves és tisztelettudó volt. Ám a lány akaratlanul túlszárnyalta. Mindig többet nyújtott nála. De ettől ő nem haragudott testvérére, inkább csak büszke volt rá. Azt akarta, hogy ne egy semmirekellő legyen, mint most ő. Azt akarta, hogy legyen egy tisztességes családja. Azt akarta, hogy meglegyen mindene és ne kelljen szűkölködnie. Azt akarta, hogy azt csinálja amit szeret, jó legyen szakmájában, ezért mindig ösztönözte a tanulásra. Ha kellett szorgosan segített neki, utána nézett dolgoknak, elment a könyvtárba, a szomszédokat kérdezgette, csak hogy ötöst kapjon az adott dolgozatra vagy éppen a szóbeli feleletre. Nagyon szoros volt a kapcsolta YunSookkal. A legjobb barátot, a mintatestvért, a tökéletes lányt, a példaképet testesítette meg számára.
Annyeonghaseyo!
Üdv annak aki idetévedt.
Ez lenne az első történetem.
Temélem tetszeni fog és örömmel fogadjátok. Jöhetnek a kommentek, hogy esetleg mit javítsak, vagy ha valami esetleg nem érthető akkor írjatok nyugodtan.
Tudom, furcsa, hogy itt hagytam abba, tudom, hogy kicsit uncsi a rész, de még kell egy kis idő, hogy beinduljon az esemény szóval egy kicsit várjatok.
Köszi, hogy olvastátok!
•Panna•
