Ugye dolgozom szinte egész nyáron (gamer laptop, hamarosan jövök!), a főnökök mászkálnak. Amerikai főnökök. So cooool. Van a naaaagy nagy főnök. Egyszer mentem be anyámékhoz az irodába, hogy igyak kicsit, akkor is olyan rondán nézett rám, hogy fél perc múlva már ott se voltam.
A másik normálisabb. Magas, kopasz, szemüveges. Amikor csak meglátja valamelyikünket, bárkit a cégtől, odamegy és mosolyogva kezet ráz a másikkal. Egyszer jött be az irodába, amikor én is itt voltam. Megkérdezte(?), mennyire tudok angolul, én meg mondtam, hogy csak egy kicsit. Válasz: You're (anyám neve) son.
Bólogattam és mondtam, hogy "Yes, yes". Anyámra néz, majd rám, vissza anyámra, majd ennyit mond magyarul (természetesen akcentussal): Jo. Szep munka.
Én meg csak vigyorogtam, anyám pár órával később megkérdezte, hogy mit mondott. Őszintén szólva én örültem, hogy legalább ennyit ki tudok nyögni :D De azóta is, amikor csak bejön valami külföldi és elkezdenek angolul csevegni, mindig próbálom lefordítani az elenyésző kis angol tudásommal. Már tanulok......... csak mégsem megy olyan könnyen, mint hittem 😂😂😂
De néha a munkahelyen tipikusan az a "Fuck this shit I'm out" érzésem van.
YOU ARE READING
Damien Moments
Non-FictionŐszintén megmondom, csak így poénból kezdtem bele ebbe. Van néhány beszólásom, amitől mások síró nevetésben törnek ki, gondoltam a wattpados követőimmel is megosztok egy-két eseményt, hátha értik a viccet. Vagy esetleg röhögnek egyet a balfaszkodása...
