Stepbrother [Mingyu FF]

II.

További nyolc lovat vezettünk az istállóba. Mind egytől egyik gyönyörű, magas, fényes szőrzetű állatok voltak, de valahogy egyik sem fogott meg annyira, mint az első, szürke ló, Shadow.
Anyám kikiabált, hogy kész az ebéd, de én még egyszer visszamentem hozzá.
- Idegesítelek? - tettem fel a költői kérdést, amikor prüszkölt egyet. - Hoztam neked valamit. - egy sárgarépát húztam elő a hátsó zsebemből, és hagytam, hogy kiszedje a kezemből. - Azért ne szokj hozzám túlságosan. Én sem akarok hozzád.
- Pedig a lovak nehezen felejtenek. - hallottam meg egy hangot az istálló ajtaja felől, mire az irányába kaptam a fejem.
Mingyu állt a nyitott ajtóban, az ajtófélfának támaszkodva, majd amikor észrevettem, elindult felém, ekkor tűnt fel, hogy van valami a kezében.
Kinyitotta a tenyerét Shadow előtt, aki óvatosan elvette tőle a két szem kockacukrot.
- Nem félsz, hogy megharap? - kérdeztem csodálkozva, mire megrázta a fejét.
- Régi barátok vagyunk. Még véletlenül sem bántana.
Bólintottam, és visszaszegeztem a tekintetem a lóra, aki a nyakát nyújtogatta.
- Sosem akartál lovagolni tanulni? - kérdezte hirtelen.
- Tessék?
- Minden kislány lovagolni akar. És minden kislány akar egy lovat, vagy pónit. Te nem ilyen voltál? - magyarázta.
- Engem mindig is jobban lekötöttek azok a tevékenységek, amikhez nem kellett nagy és veszélyes állatokat megközelítenem. - vontam meg a vállam. - Szeretek festeni.
- Én is szerettem, de nem volt hozzá tehetségem, úgyhogy abbahagytam.
Elámultam.
- Komolyan? De hát azt nem lehet csak úgy abbahagyni, ha az ember elkezdi.
- Mi lenne, ha alkut kötnénk? - fordult felém.
Kényszerítettem magam, hogy a szemébe nézzek, és ne kalandozzon el a tekintetem az izmos karjaira, amikkel éppen Shadow orrát simogatta meg.
- Miféle alkut?
- Én megtanítalak lovagolni, és te megtanítasz festeni. Nos?
Úgy tettem, mintha gondolkodnék a dolgon, pedig egyértelmű volt, mint fogok válaszolni.
- Benne vagyok.
- Ebéd! - hallottam megint anya hangját.
A szememet forgatva léptem ki az istállóból, nyomomban Mingyu-val. Amint kinyitottam az ajtót, és szembetaláltam magam a berendezett nappalival meg konyhával, nehezen tudtam visszafogni a fintorgásomat. Úgy tűnt, máris teljesen berendezkedtünk.
- Úgy látom, megismerkedtetek! - tapsikolt az anyám, amikor meglátta, hogy nem egyedül jöttem be, és szó szerint úgy ugrált körbe minket, pontosabban Tylert és Mingyut, mintha egy szerelmes kamasz lenne.
Leültem a szokásos székemre, majd egyik oldalamra Mingyu került, a másikra anya, aki folyamatosan vigyorgott, és magyarázott. Olyan magas hangfrekvencián, hogy azt már csak a denevérek hallották meg. Folyamatosan kínálgatott minket, mesélgetett random hülyeségekről, és mindenki bólogatva hallgatta. Kivéve engem, aki csak azon volt, hogy minél gyorsabban belapátolja a kaját, aztán lelépjen valami jó ürüggyel.
- Tudjátok, Emma nem szívesen jött ide. - kezdett hirtelen olyan témába ami még az én figyelmemet is felkeltette. - Túlságosan hozzá volt szokva a városi élethez, de biztos vagyok benne, hogy jót fog tenni neki ez a változás.
Akkora lelkesedéssel mondta ezt, hogy az egész fejem kivörösödött, úgyhogy visszahajoltam a tányérom fölé, és inkább úgy döntöttem, megvárom, ameddig abbahagyja.
- Tudom, hogy ez egy kegyetlen lépés, de valahogy el kellett terelnem a figyelmét arról a borzasztó fiúról, aki a szomszédban lakott.
A tányéromba ejtettem a villám, ami nagy csörömpöléssel hívta fel rám a figyelmet.
- Kérlek, ezt ne. - mondtam a lehető leghalkabban.
Normális szülő megértette volna a célzást. Csakhogy az én anyám nem normális.
- Emma, beszélned kell róla. - de mivel én nem tettem, szokás szerint örömmel vállalta ő a feladatot. - Volt ez a srác, valami Jack, vagy Jake...
- Jason.
- És ő volt a legborzalmasabb. Alig költöztek mellénk, már meg is próbálták behízelegni magukat hozzánk. - az egészet úgy adta elő, mintha nem ő lett volna az, aki bekopogott hozzájuk, amint a költöztetőkocsi elkanyarodott a házuk elől, egy "szomszéd köszöntő" kosárral. - A fiú szemet vetett a lányomra, aki fiatal és naiv volt, aztán összetörte a szívét.
Na, jó, itt az igazi változat.
Miután anyám eljátszotta a jó szomszédot és letámadta őket, Jason és a családja nem tervezett kapcsolatot létesíteni velünk, azt hiszem őrültnek könyveltek el minket. Csakhogy én beleestem Jason-ba (ki ne esett volna bele, szőke volt, barna szemű, magas, és izmos), és itt csesztem el mindent. Mert neki én nem kellettem.
Ezt pedig anyám úgy vágta le, hogy Jason szánt szándékkal bántott meg, pedig én, és csakis én kerestem magamnak a bajt.
Közben a monológja végére ért, és összeszedve az üres tányérokat eltűnt a konyhában, nyomában Tylerrel, aki felajánlotta, hogy segít a mosogatásban.
Ott maradtunk az asztalnál Mingyuval.
- Anyukád aztán...
- Borzalmas? Igen, az.
- Ennyire nehezen viseled el?
- Legyen elég annyi, hogy valószínűleg hamarosan kiköltözöm az istállóba. - mondtam halálosan komolyan, mire felnevetett.
- Ajánlanám inkább a nagyobbik pajtát. Ott van egy létra, ami egy emeletre vezet, ahova szalmát tettünk. Jó puha, ráadásul még ablaka is van, ahonnan rálátni az egész farmra.
- Majd lecsekkolom. Gondolom, most meg kéne mutatnom neked a szobádat... - próbáltam egyszer az életben udvarias lenni egy olyan helyzetben, amikor legszívesebben lehúztam volna magam a vécén.
- Az remek lenne.
- Kövess.
Az emeleten a második ajtó előtt megálltam, majd benyitottam. A szoba pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az enyém, mielőtt némileg berendeztem volna, csak valamivel nagyobb volt, és volt erkélye. Pff. Én nem kaptam erkélyt...
- Ki kell csomagolni a bútorokat, és a helyükre igazítani őket, de az nem fog sokáig tartani. Én is hamar végeztem. Megmutassam? - igazából fogalmam sincs, miért kérdeztem ezt.
Mingyu bólintott, mire tettem két lépést oldalra, és benyitottam az én szobámba.
- Azta! Ezt mindet te csináltad? - nézett körül ámulva, mire megvontam a vállam.
- Csak egy kis gyors igazítást végeztem, semmi több.
- Eszméletlen. - már bent is volt a szobámban, és az ujjait végigfuttatta a falakon végighúzódót ábrák vonalain. - Ez gyönyörű.
- Köszönöm. A te falad is ugyanolyan unalmas, mint az enyém volt, úgyhogy, ha gondolod, segíthetek megcsinálni. Csak valamivel több festékre lesz szükség hozzá. - lelkesedtem fel, mióta ide kényszerítettek először, és nagyon reménykedtem, hogy rábólint a dologra.
Mindennél jobban szerettem volna valami olyasmit csinálni, amit szeretek is.
- Tetszik az ötlet. - mondta végül. - Hozzálátunk?
Előszedtem a festékeimet, majd átsétáltunk a szobájába, és mielőtt még kibontottuk volna a bútorokat, leültünk a földre, és elkezdtük kevergetni a színeket.
- És milyen mintára gondoltál?
- Nem is tudom... szerinted mi illene ide?
Körülnéztem a szobába, végigfuttattam a tekintetem az üres falakon, és megpróbáltam odaképzelni valami mintát. Aztán megakadt a szemem az egyik bőröndből kilógó fekete, metál mintás pólón.
- Valami... szürke... Pontosabban ezüst.
- Mondjuk mint egy robot? - kérdezte felvonva a fél szemöldökét.
- Igen. - pislogtam rá. - Igen, mint gy robot.
Elővettem a szürke festékem, fehéret kevertem hozzá, majd egy kis, ezüst színű porral teli üvegcsék húztam elő a táskámból.
- Azt hiszem, ez elég is lesz. - mondtam, miközben összekevertem, aztán felmutattam a kapott színt.
- Tökéletes. Kezdhetjük?
Majdnem két órába telt, hogy az egész szobát kifessük, de abszolút megérte. Minden egyes kis részletre nagy hangsúlyt fektettem, megrajzoltam ceruzával a vezetékeket, a csavarokat, az elektromos kisüléseket, és mire végeztem, az egész fal úgy nézett ki, mintha acélból lenne, és egy robot belsejében ülnénk.
- Mit gondolsz? - kérdeztem, miközben egymásnak támasztottuk a hátunkat, hogy minden irányból megcsodálhassuk a művünket.
- Klassz lett. Köszönöm a segítséget. - mosolygott rám, én pedig visszamosolyogtam. - Várj csak. Van itt egy kis...
A hüvelyk ujjával az orrom felé közelített, mire becsuktam a szemem, és hagytam, hogy leszedjen egy festékfoltot.
- Kösz. Rajtad is van.
Végighúztam az ujjam a nyakán, eltávolítva ezzel egy ezüst színű cseppet.
- Jó munkát végeztünk. - bólintott elismerően. - Mi lenne, ha megismerkednénk a hellyel még jobban? Biztosan nem voltál még mindenhol, ahogyan én sem.
- Rendben. - bólintottam rá. - De talán nem ártana...
- Átöltözni? Felesleges, úgyis összekoszolod magad. Ez egy farm, Emma. - mondta megjátszott gúnnyal, majd vigyorogva elindult kifelé a szobából, én pedig követtem.