Stepbrother [Mingyu FF]

VIII.

Már kezdett lemenni a nap, én pedig a tükör előtt igazgattam a hosszú, sötétvörös, fodros ruhámat. Először öltöztem ki így, amióta ide költöztünk, és bár azelőtt sokat hordtam hasonló ruhákat amikor a barátaimmal kimozdultam, most furcsán kényelmetlen érzés volt.
Már éppen azon gondolkoztam, hogy át kéne öltöznöm, amikor Mingyu lépett mellém mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül, és átkarolta a derekam. Szmokingot viselt, a haját is beállította, és alig bírtam ki, hogy ne bámuljam üveges szemekkel.
- Jól nézünk ki. - állapította meg a tükörképünket szemlélve.
- Te nézel ki jól. - javítottam ki, mire megrázta a fejét.
- Mi bajod magaddal?
- Ez. - mutattam végig a ruhán.
Mingyu megvonta a vállát.
- Tökéletesen áll, és vita lezárva.
- Mehetünk?
Elhúzta a száját. Meg tudtam érteni, hiszen kimondatlanul is egyértelmű volt, hogy ezen az estén elég sok minden tönkremegy. Tudtam, hogy néz ki a helyzet, de nem tudtam mit tenni ellene.
Lesétáltunk a lépcsőn, félúton elengedtük egymás kezét.
Tyler kiöltözve rohangált fel-alá, a saját és anya rokonait terelgette, leültette őket, megigazgatta a tányérjaikat, de az anyám sehol sem volt. Fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalán a vacsorába be van-e avatva, vagy még az is meglepetés lesz, és az otthoni ruháiban toppan be.
De nem így lett. A lépcső megnyikordult, és lesétált rajta az anyám, teljes díszben. Hosszú, krémszínű estélyit viselt, a haját kontyba fogta, és teli pofával vigyorgott. Sosem láttam még ilyennek. 
Ránk se nézett, az asztal végéhez ment, és köszöntötte a vendégeket, majd leült. Ekkor már egyértelművé vált, hogy nem tudott az eljegyzésről.
Mingyu-val elfoglaltuk a helyünket anyu rokonai mellett, de szigorúan egymás mellé ültünk. Mindketten tudtuk, hogy ezt nem tudnánk máshogy elviselni.
Tyler megkocogtatta egy pohár oldalát, mire a vendégek levették a szemüket a kajáról, és rá kezdtek figyelni. Megköszörülte a torkát, és beszélni kezdett.
- Először is nagyon köszönöm, hogy ennyien eljöttek, megtiszteltetés.
Bólogatás következett, majd halk taps is felhangzott.
Alig bírtam megállni, hogy ne sóhajtsak fel, olyan drámainak ígérkezett az egész.
- Nos, mint valószínűleg mind tudjátok, a családomra rájárt a rúd az elmúlt években, de hát kinek a családjára nem? De egy éve megismerkedtem ezzel a csodálatos nővel - mutatott anyámra, aki azonnal elpirult. - és megváltoztatta az életem.
Éreztem, ahogy Mingyu megfogja a kezem az asztal alatt, és óvatosan megszorítja. Nem húzta el, úgy ültünk tovább, egymás kezét fogva. Úgyse figyelt ránk senki.
- Volt szerencsém megismerkedni az egész családjával, és a gyönyörű lányával, Emmával is. És nagy örömmel vettem észre, hogy még a gyerekeink is jól kijönnek egymással.
Láttam, ahogy Mingyu lenyeli a röhögést mellettem, és én is könnyezni kezdtem, mert legszívesebben felpattantam volna, hogy elüvöltsem magam, és mindenkinek elmondjam az igazságot. Ehelyett viszont csak ültem egy helyben, és fapofát erőltettem magamra.
- És azt hiszem, eljött az ideje, hogy nagy lépésre szánjam el magam. 
Anyám tudta, hogy mi következik. Láttam a fején, ahogy úgy csinált, mintha egyszerre meglepődne és meghatódna. Csak megjátszotta magát, mint mindig.
- Charlotte. - ereszkedett fél térdre. - Szeretném, ha hozzám jönnél feleségül.
- Igen. - bőgte el magát hirtelen anyám. - Igen!
Aztán mindenki felpattant, tapsolni kezdett, és összekoccintották a poharaikat, miközben egyesével gratuláltak. Mi meg lassan felemelkedtünk, és tapsoltunk erőltetetten vagy kettőt.
Végül eljött az evés ideje, amihez mindenki helyet foglalt, illetve majdnem mindenki, mert Mingyu állva maradt.
- Mit művelsz? - suttogtam, de nem is figyelt rám.
Az apjához hasonlóan megkocogtatta a poharát, és figyelmet kért.
És akkor minden vér kifutott az arcomból, szó szerint majdnem elájultam.
Egy perc néma és feszült csend állt be.
- Csak gratulálni szerettem volna. Sok boldogságot!  - darálta le, majd visszaült, és észrevehetetlenül megint megfogta a kezem.
Éreztem, hogy visszatér belém az élet.
- Te teljesen megőrültél. - mondtam a lehető leghalkabban.
- Egy pillanatra azt hittem, eljött a megfelelő alkalom.
Előkerültek a piák, és a vendégek masszívan piálni kezdtek, miközben anyám és Tyler összebújtak a sarokban. Mingyu és én leküldtünk egy-egy felest, csupán azért, hogy ne lógjunk ki nagyon a sorból, hiszen feltűnő lenne, ha mi nem ünnepelnénk.
Aztán láthatatlanul felosontunk az emeletre, és abszolút senkinek sem tűnt fel a hiányunk.
Kinyitottuk az erkélyre nyíló ajtót, majd leültünk a napozóágyra. Sötét is volt, meg persze hideg is, de az a nem túl sok alkohol is felmelegített annyira, hogy nem fagytunk meg. Csak ültünk és bámultunk kifelé a nagy büdös semmibe.
- Utálom az anyámat. - mondtam ki végre azt, amit évek óta ki akartam mondani.
- Ne mondd ezt. - rázta meg a fejét Mingyu.
- Ez az igazság. - vágtam vissza kapásból. - Évek óta játssza az agyát, össze-vissza kavar mindenkivel, és amikor úgy tűnik megállapodik, még azt is egy év alatt csinálja. Ki házasodna egy év után? Egy év szinte semmi!
- Nyugodj meg, Em. - mondta miközben közelebb húzódott hozzám. - Mi nem tudunk semmit sem tenni, de legalább még nem tudnak rólunk. És nem is fognak. Ez az egyetlen előnyünk mindenképpen megvan.
- Igen, de egy fél órával ezelőttig ez még nem is volt annyira gáz. Most már családtagok vagyunk. Akkor is, ha nem vér szerint.
Túlságosan ideges voltam ahhoz, hogy jól belegondoljak a helyzetbe. Csak bámultam kifelé a sötétbe, és utána már nem szóltam egy szót sem.
- Talán az lenne a legjobb, ha... - fordultam felé hosszas hallgatás után, mire azonnal elhallgattatott egy csókkal.
Csakhogy ez a csók tovább tartott, mint ahogy először hittem.
Erősen magához szorított, és nem engedett el. Újra és újra megcsókolt, egyre hevesebben, és a fülemben dobogó vér hangja elnyomta a lentről felszűrődő bulizást.
Tompán hallottam, ahogy eltörik egy pohár, és egy másodpercre beáll a csend, majd üvegcsörömpölés, és minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna.
Hiába hűlt le a levegő odakint, a falak tökéletesen tartották a napközben beszivárgott meleget. Megszabadultam a ruháimtól, és nagyon is jól tudtam, hogy ez sosem ment volna ilyen könnyen anélkül a pohárka alkohol nélkül. A sötétben figyeltem, ahogy Mingyu szmokingja is a szék karfáján landol, majd fölém emelkedik.
Elképesztően nézett ki.
Hátrahajtott fejjel hagytam, hogy kikapcsolja a melltartómat, aztán hallottam, ahogy az is a szék karfájára kerül. Éreztem, hogy végigfuttatja az ujjait a combom belső oldalán, majd a csípőmön és a bordáimon is. Csak magától a tudattól, hogy Mingyu van mellettem izzadni kezdtem, amire valószínűleg ő is rájött, mert hirtelen belém csúsztatta két ujját.
A számra tapasztottam a kezem, nehogy valami hangot adjak ki, de nehéz volt türtőztetni magam, ahogy mozgatni kezdte őket. Az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal pedig a párna szélébe kapaszkodtam, odalentről meg üvöltözés és sírás hallatszott fel.
Olyan érzésem támadt, hogy le kéne menni, megnézni, mi is történik pontosan, de a testem nem engedelmeskedett. Ebben jelentős szerepet játszott az is, hogy hirtelen Mingyu eltávolodott tőlem, de csak pont annyira, hogy után ismét felém hajoljon.
Ahogy mozgatni kezdte a csípőjét, már el is felejtettem, hogy le akartam menni.
De egy újabb csattanás odalentről ismét visszarázott a valóságba. Aztán beállt a csend, és tovább nem foglalkoztam semmivel.
Mingyu a nyakamra hajolt, és rátapasztotta az ajkait. Teljesen biztos voltam benne, hogy ennek nyoma lesz reggelre, de még ezzel sem tudtam foglalkozni.
Már éppen kezdett gyanús lenni a csend, amikor Mingyu eltávolodott tőlem, és mellém feküdt. A sötétben csak hallottam, ahogy levesz valamit a szék támlájáról, és én is magamra kaptam a fehérneműmet, majd magara húztam a takarót. Így már nem is volt olyan meleg a szobában.
Átkarolt és magához húzott, de nekem nem stimmelt valami. Anyámék mintha felszívódtak volna, egyetlen hang sem hallatszott fel.
- Egy pillanat és jövök. - suttogtam, miközben kibontakoztam az öleléséből.
Gyorsan belebújtam a ruhámba, de mással nem igazán bajlódtam, hiszen lehetetlennek tartottam, hogy akár egyetlen ember is teljesen józan legyen.
Lesétáltam a lépcsőn, de a konyhában egy lélek sem volt. Az asztalon viszont egy darab papírt találtam, rajta erősen kacskaringós írással.
Röviden, anyám írta, valószínűleg nem kicsit illuminált állapotban.
Arra kért, hogy mosogassak el, és csináljak rendet, mert ők most lelépnek és vissza se jönnek reggelig. Ezen még csak meg sem lepődtem. Ami igazán kiverte a biztosítékot, az az volt, hogy a végére odaírta azt is, hogy szeretlek. Az én anyám!
A szemetesbe hajítottam a papírt, majd visszamentem Mingyu szobájába.
Az a mosogatás még várhat.