Stepbrother [Mingyu FF]

V.

Délután pihenni terveztem, de Mingyu-nak teljesen más ötlete volt. Éppen leheveredtem az ágyamra, amikor kopogott az ajtómon, majd egyszerűen benyitott, és tapsolt kettőt.
- Gyerünk, gyerünk, dolgunk van.
- Mégis mi lehetne fontosabb az alvásnál? - kérdeztem vissza kapásból.
- A kukorica ellenőrzése.
- A micsoda?
- Végig kell járnunk az ültetvényeket, minden évben ezt csináljuk.
- És ez mire jó?
- Biztonsági intézkedés.
- Kezdem azt hinni, hogy mindenre ezt használod, aminek semmi értelme nincs.
Felnevetett, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, én pedig elfogadtam.
- Öltözz át valami olyan nadrágba, amiben nem fogsz megsülni.
Belemásztam a szekrényembe, és kihalásztam egy szaggatott aljú világoskék farmershortot.
Mingyu az ajtó előtt várt, és alaposan végigmért, amikor kiléptem rajta.
- Megfelel?
- Tökéletes. Indulhatunk?
- Persze.
Az udvaron azonnal összefutottunk Rico-val, aki annyira koncentrált a tehenek utáni takarításra, hogy észre sem vett minket, mi viszont kihallottuk a fülhallgatóiból üvöltő zenét.
Bella, Max és Jake rögtön mellénk szegődtek, és elkísértek minket, át egy csomó bevetetlen, felásatlan mezőn, különböző mezőgazdasági gépek mellett, majd megérkeztünk a kukoricásba. Pontosabban, az egyikbe.
Mingyu szakértő szemmel vizsgálgatni kezdte a növényeket, mire csípőre tettem a kezem.
- Oké. Semmit sem tudok a tanyasi életről, ez tény. De ez nevetséges. Miért vagyunk itt valójában?
Mingyu felém fordult, és a szemembe nézett.
- Tudsz titkot tartani?
- Ez gyorsabban ment, mint gondoltam. - pislogtam rá. - Persze.
- Apám nemsokára hivatalosan is rám hagyja a farmot. - mondta. - Visszavonul. És akkor ez az egész rám fog szakadni. - mutatott körbe. - Csakhogy én ezt nem tudom folytatni.
- Ugyan már! Mindent remekül kezelsz, mi baj történhetne?
- Akármi. Sosem próbáltam még egyedül fenntartani egy ekkora gazdaságot. Mi van, ha kevés vagyok ehhez? Mi van ha elcseszek valamit?
- Mit jelent az, hogy apád visszavonul, pontosan? - kérdeztem, mert többet sejtettem a háttérben, mint amennyit elmondott. - És miért?
- Elege van ebből. Szeretne letelepedni itt, és csak anyukáddal törődni. Családot akar alapítani. igazi családot, nem egy ilyen szedett-vedett összerakott, több darabból álló... valamit. - mondta, és én nem tudtam hibáztatni, mert pontosan ugyanígy éreztem. - És van itt valami, ami miatt, kérlek, nagyon kérlek, hogy ne akadj ki...
- Bármit elviselek. - legyintettem nagyvonalúan.
- Meg fogja kérni anyukád kezét.
- Nos, ez valamilyen szinten várható volt. - vontam meg a vállam. - Neked lesz egy mostohaanyád, nekem meg egy mostohaapám. És mi mostohatestvérek leszünk.
- Kérlek, ne is emlegesd. - nyomta a tenyerét a halántékára. - Még a gondolattól is kiráz a hideg.
- Miért? - húztam össze a szemöldököm, miközben mellé ültem a földre. - Jól kijövünk egymással. Ennyire szörnyű lenne, ha én lennék a mostohahúgod?
- Nem arról van szó, hogy bajom lenne veled... Egyáltalán nincs. Csak... Nem érdekes. Csak gondoltam jó, ha tudod, hogy hogy állnak a dolgok.
- Figyelj. - váltottam komolyabb hangnemre. - Ha a farm igazgatása a baj, sosem leszel egyedül vele. Biztos vagyok benne, hogy apád nem hagy teljesen magadra, és már az én anyám is itt van, habár ő nem valami nagy segítség... Mindegy, mert én viszont itt leszek, és segíteni fogok. Élvezem ezt a dolgot.
Csodálkozva nézett fel.
- Komolyan?
- Igen. - tártam szét a karjaim. - Úgy értem... Ki gondolta volna, hogy nem is olyan borzalmas ez a tanyasi élet? Tökre belejöttem. Tetszik.
- Köszönöm, Emma.
- Ez csak természetes.
- Tényleg, nagyon köszönöm.
- Na, jó, azért ennyire... - kezdtem volna szabadkozni, de hirtelen megölelt, és elfelejtettem, hogy mit is akartam mondani, így csak viszonoztam az ölelését. - Nem lesz semmi baj. Bízz bennem!
Éreztem, ahogy elmosolyodik.
- Hogy bízhatnék meg benned, amikor még csak nemrég ismertelek meg? - kérdezte kigúnyolva engem, mire felnevettem.
- Hé, ha én felültem arra a rohadt magas lóra, és nem haltam meg, talán te is túléled, hogy közösen vezessünk egy farmot.
- Majd visszavonod még ezt, amikor megellik az egyik kancánk két hét múlva, és neked is segítened kell vele.
- Állok elébe, kihívás elfogadva. - vágtam rá, de a szemeim előtt már lepörgött a jelenet, és nem tetszett amit láttam.
Hagytuk a fenébe a kukoricát, és inkább ufó leszállópályákat (gabonaköröket, ha úgy jobban tetszik), kerestünk, habár nem jártunk sikerrel. De Bella elkapott egy verebet, és büszkén hozta ide nekünk.
Közben az agyam próbálta befejezni Mingyu levegőben hagyott mondatát azzal kapcsolatban, hogy miért nem szeretné, ha a mostohatestvére lennék, de nem találtam elfogadható magyarázatot rá. Aztán megindult a fantáziám, és sosem voltam jó a képzelőerőm visszafogásában. Oldalra pillantottam, ahol Mingyu egy szalmabálának dőlt, és mindhárom kutya a lábára tette az első lábait. Mosolyogva simogatta őket, és az izmos karjai megfeszültek, ahogy egyiktől a másikig kapkodott, ahogy ugráltak rá. Oldalra hajtotta a fejét, mire Max megnyalta a nyakát, és ahogy elnevette magát rajta, a nap megcsillant a tökéletes arccsontján. Tényleg abszolút az a fajta srác volt, akiért döglenek a lányok. Minden lány. Kivétel nélkül.
Felnézett rám, mosolyogva, mire akaratomon kívül is belevesztem a barna szemeibe, és valószínűleg AZT a fejet vághattam, mert szinte azonnal eltűnt a mosoly az arcáról, és laza félmosoly váltotta fel.
A francba.
A rohadt életbe.
Leültem a fűbe a fűszálakat tépkedni, miközben megtámasztottam a fejem az öklömön és csak bámultam magam elé, Mingyu elrohant, a kutyák pedig követték, és úgy tűnt, nagyon jól szórakoznak, nálam viszont beütött az agyhalál.
Mert a világ legdögösebb pasijával lógtam, aki ráadásul überjófej, és halálosan édes az állatokkal, valószínűleg a gyerekekkel, és az öregekkel is, meg úgy nagy általánosságban meg sem érdemlem, hogy egyáltalán ismerjem. Fogalmam se volt, hogy hogy tudtam ezt eddig félretenni, de egy másodperc alatt fordult a haveri viszonyulásom hozzá azzá, hogy a fűben mászó bogarakat bámulva agonizáltam azon, hogy ez a fiú lesz a mostohatestvérem.
Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor beleestem.
Amikor visszaért hozzám, magamra erőltettem a normális arckifejezésemet.
Hogy az istenbe voltam képes elsiklani felette ilyen sokáig? Persze, nem volt ez olyan sok idő, de mégis. És természetesen megint nem tudtam parancsolni magamnak, és azelőtt kezdtem beszélni, hogy átgondoltam volna a dolgot.
A nap már lefelé ment, és fel sem tűnt, hogy telik az idő idekint. A ház felé tartottunk, amikor ismét felhoztam a témát.
- Szóval... Miért nem akarod, hogy a mostohatestvéred legyek? Ennyire gáz vagyok?
Próbáltam poénkodással elütni a témát, ahogy mindig szoktam, ha valami gázba gyalogolok bele teljes mellszélességgel, de ezúttal nem jött össze.
- Egyszerűen csak nem tudlak úgy elképzelni, mint a "húgomat". - rajzolt idézőjeleket a levegőbe, mire bólintottam. 
- Elfogadható magyarázat. És egyébként én sem rajongok az ötletért. - mondtam őszintén. - Ugyanezért. Nem akarok egy bátyót.
A házban hangosan szólt a zene, és anya Tylerrel táncolt, amikor beléptünk. 
- Csatlakozzatok! - kiáltott ránk Tyler, amikor meglátott minket, és felénk lendítette a félig teli borospoharát.
- Ezt most kihagyom. - mondta gyorsan Mingyu.
- Én is. - tettem hozzá, majd mindketten az emeletre mentünk, csak ő a szobájába és pedig a fürdőbe.
Miután gyors zuhanyt vettem, végigsuhantam a folyosón, és bezártam magam mögött a szobaajtómat. Átvettem a pizsamám, és törölközőbe csavartam a frissen mosott hajam, majd leosontam a nappaliba, ahol anyáék annyira jól szórakoztak, hogy észre sem vették, ahogy halkan kilépek a bejárati ajtón.
A pajtába mentem, majd felkapaszkodtam a létrán, és egyáltalán nem törődve a szalmával, levágtam magam az ablak elé, és elkezdtem kifelé bámulni a ház ablakain át kiáradó fényre, miközben igyekeztem minél drámaibban sóhajtozni, mert megtehettem.
Aztán valami megmozdult a szalmában, és frászt kaptam.
Egy csillogó bundájú, fehér macska bújt ki belőle, a tappancsai, a farka vége, a füle végei és az orra hegye fekete pöttyökkel volt tarkítva. Végigsimítottam a hátán, mire dorombolva az ölembe mászott, de még ez sem zavart. A nyakában egy piros szalag lógott, rajta egy kis biléta Angel felirattal.
- Szia Angel. - köszöntöttem, mire nyávogott egyet.
Visszamerültem a gondolataimba, majd egy kis idő múlva lenéztem a macskára, aki elaludt a lábamra hajtva a fejét.
- Gondolom te is családtag vagy. - mondtam, mintha legalábbis értené és hallaná. - Mekkora szerencse, hogy te legalább nem nézel ki olyan felháborítóan jól.